2007.10.24. 01:18 KálmánG

"Hasban kissé vállas"

Könyvesblog >>>>


Jay Mclnerney: A jó élet
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007, 470 oldal, 2800 Ft
Mclnerney regénye szórakoztató szöveg. Tipikus amerikai történet, mely a jóléti regényírás (kissé viseltes) problémaköreiről, az élet értelméről, az individuum és a szürke hétköznapok gigászi csatájáról ír. Szereplői férjek, feleségek és persze szeretőik, témája felső és felső-közép osztálybeli nyugatias dekadencia, intrikákkal teli társas élet, illetve az összeomló ikertornyok okozta nemzeti sokk. Pontosabban az a hatás, amit ez az esemény a szereplők magánéletében váltott ki.

A jó élet New Yorkban játszódik, azokban a napokban, amikor a WTC ikertornyait támadás érte. Főhősei (akiknek egy részét már ismerhetjük a szerző előző, Lángos csillag fakul című regényéből) életvitelükbe belefáradt, kiábrándult egyedek, akiknek sorsa a nemzeti tragédia miatt szövődik össze. A tragédiát követő napokban végzett önkéntes munka során akad össze a megfáradt, férjétől eltávolodott családanya és a családjától elhidegült, szakmájából kiábrándult pénzügyi szakember. Mondanom sem kell: hamar megvan egy regényre való anyag.

Ha az első harminc-negyven oldalon átrágja magát az ember, akkor kellemesen csalódhat. A figurák lassan-lassan életre kelnek, ráadásul Mclnerney olyan őszinteséggel nyúl a társadalmi/családi/üzleti életből kiábrándult újdekadencia megtépázott témájához, hogy attól a szöveg is igazzá válik. Volt egy olyan érzésem, hogy az amerikai felső osztály életmódjának regényben megírt kritikájával a szerző az amerikai életvitel anti-regényét szerette volna megírni, a nagy amerikai álom ingatagságát az összedőlő ikertornyok metaforikus jelentésével kiegészítve. Ha ezt jól éreztem, akkor szerintem nem sikerült. Amint azt fentebb írtam, ez egy vérbeli amerikai regény, vérbeli újvilági problémákkal, szereplőkkel és világlátással. Persze lehet, hogy csak a szkeptikus kelet-közép-európai beszél belőlem.

Szerkezetét, ábrázolásmódját tekintve alapvetően egy forgatókönyvre emlékeztet a szöveg, pontosabban a hollywoodi filmek képvilágát idézi. Láttatásai módszerei sokszor túlságosan is vizuálisak, nem ábrázolásra törekszenek, hanem inkább elmondják, hogy mit is kellene gondolnia/látnia az olvasónak. Egyszóval nem bízzák a véletlenre. De legalább valós érzelmek és gondolatok járnak a főszereplők fejében és nem minden a párbeszédekből derül ki. (Ha valaki olvasta a Da Vinci-kódot, akkor tudja, hogy milyen az, amikor a szerző a túlpörgetett sikerfilmek operatőrei és vágói fejével gondolkozik.)

Összességében kellemes időtöltés Mclnerney regénye. A gond az, hogy ennél nem sokkal több. Nem tesz hozzá semmi újat a saját életük kelepcéjéből szabadulni vágyó főhősök vívódásaihoz, nem tudunk meg többet és újat az amerikai élet kapcsán, legfeljebb annyit, hogy New Yorkban az értelmiségi elit tagjait kivéve látszólag mindenki műveletlen tapló, legalábbis a fordításban az ilyen egyedek minden leírt szavában akad egy hiányjel, me’ biztos beszé’ni se’ tudnak rendesen. A legérdekesebb oldala ennek a szövegnek a tragédia hétköznapokban és egyes emberekben kifejtett hatásának ábrázolása. Apropó fordítás! Azt hiszem ebben a regényben találtam meg az egyik legviccesebb mondatot, amit volt szerencsém olvasni az utóbbi időben. Hosszú percekig döbbenten pislogtam, amikor rátaláltam az egyik szereplő fizikai adottságait leíró részletben erre: hasban kissé vállas.
 

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://kalmangabor.blog.hu/api/trackback/id/tr371557782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.