2008.01.24. 00:59 KálmánG

A mi utcánk


Könyvesblog >>>>

Puskin utca, művészeti folyóirat 2007/ 2-3.
Szerk.: Deres Kornélia,Krusovszky Dénes, Szabó Marcell, Urfi Péter


Korábban, szintén egy folyóirat kapcsán már írtam: jellemző kortárs irodalmi közéletünkre, hogy időnként emlékeztet az izolált, régi magyar irodalmi állapotokra, amikor nagy kvalitású költők (még pl. Amade és Faludi is - tehát nem kell nagyon távoli múltra gondolni) simán elmentek egymás mellett, ugyanis azt sem tudták, hogy a másikat eszik-e vagy isszák. Pontosítva: egymás létezéséről sem tudtak. Nem kell röntgen szemekkel megvizsgálni a mai állapotokat sem, hogy rájöjjünk: van hasonlóság. Sajnos már nem a kommunikációs infrastruktúra kezdetlegessége okolható mindezért. Sőt, mi éppenséggel tudunk is a másikról. Csak hát vastagon.

Ezért van az, hogy Magyarországon jelenleg se szeri se száma az irodalmi, művészeti, kulturális lapoknak. Rengeteg bezárkózó csoport létezik ugyanis, s mivel mindenki fegyveres erőkkel óvja a maga kis pecsenyéjét, úgy tűnik, ha valaki hallatni akarja a hangját, ahhoz saját fórum kell. Az én lapom az én váram. Jobban átgondolva, a minimális példányszámú kistérségi és egyéb próbálkozásokat is beleszámolva kijelenthető, hogy valahol száz körül (felett) mozog a hasonló tematikájú nyomtatott folyóiratok száma. Csak az összehasonlítás végett: a szomszédos Szlovákiában kevesebb mint tizedennyi irodalmi lappal számolhatunk. Persze nálunk ennek amúgy is nagy hagyománya van. Az irodalomszeretetnek. Meg az utálkozásnak. Végül is érthető: kinek van kedve folyton viaskodni a karosszékükbe lassan belekövesedő szerkesztőkkel!?

Pár fiatal is úgy érezte, saját fórumra (is) van szüksége: nemrégiben egy új folyóirat került a piacra. A negyedévente megjelenő Puskin utca első száma 2007 májusában futott ki, azóta már olvasható az összevont 2007./ 2-3. lapszám, mely novemberben jelent meg. Hivatalosan az ELTE BTK HÖK lapja, az alapítók és szerkesztők Deres Kornélia, Szabó Marcell, Urfi Péter és Krusovszky Dénes. A lap jelenleg az Írók boltjában és az ELTE egyetemi jegyzetboltjában kapható, de a tervek szerint a későbbiekben az Alexandra Könyvesház is terjesztője lesz a folyóiratnak.

Ránézésre minőségi munka. Elsőre több kreativitást mutat fel, mint sok bejáratott irodalmi lap tette az utóbbi ötven évben. Nagyalapú, masszív darab, vastag, jó tapintású lapok: nem spóroltak az anyaggal. Látszik, hogy el is gondolkodtak rajta, mi legyen a borítón, nem pedig csak rábólintottak a legelső önjelölt borítódizájner ötletére és kötöttek vele szerződést kilencvenkilenc évre. A szám legerősebb verse (Kemény István Kései szerelmes című szonettje) meglepő helyen, a hátsó borítón szerepel, de végül is, ha folyóirattal ismerkedik az ember, nagy eséllyel az első harminc másodpercben rápillant e látszólag félreeső részre.

A számot átfutva igazából főleg pozitív élmények értek. A szövegek általában jók, a témák sokszínűek és érdekesek, a szerzők nyitottak. Van itt kortárs szépirodalom minden műnemből, tanulmány (mi több: „minigráfia” Sziveri Jánosról), külföldi kortársak művei, recenziók kiadványokról (Nádasdy Ádám: Az az íz; Závada Pál: Kulákprés), kiadványok filmadaptációjáról (Hrabal: Őfelsége pincére voltam) de zenéről és színházi koreográfiáról is. Interjúk meglepő mennyiségben (Győrffy Ákossal, Balázs Attilával, Reményi József Tamással, Clara Risóval) s nem utolsósorban esszék, többek között egy folytatásos szöveg Dunajcsik Mátyás tollából, melyben Thomas Mann Halál Velencében című novelláját olvassa / írja / értelmezi újra, ahogy a szerző maga fogalmaz: körbeolvassa. 

Ez a sokszínűség és a 130 oldalnyi rezzenéstelen bölcsészet kicsit talán telített is, pedig van benne gyakorlatom. A kortárs magyar szépirodalmi alkotások ugyanakkor meglepő egyneműséget mutatnak, nem tudni, hogy ez itt most a véletlen műve, vagy konkrét szerkesztői törekvés áll mögötte. Mindenesetre előre szólok, hogy a lap e tartalmaival többet foglalkoztam, sajnos az egyéb részek kárára:

A lapszám legelején az Egy vers rovat szerepel, melyben (értelemszerűen) egy vers és a versről készített elemzés olvasható. Pollágh Péter zaklatott (rontott) szövegvilágú expresszív szövegfolyama (Amatőr áron) érdekes írás, bár nagy versnek (úgy éreztem annak szánták) nehéz szívvel mondanám. A hagyományos költészeti megoldásokkal szembehelyezkedő nyelvi megnyilvánulások helyenkénti mesterkéltségén túl talán éppen a versben felhalmozott indulatok miatt: úgy tűnt ugyanis, hogy az indulatok teszik a szöveget, nem pedig fordítva. Arról nem is beszélve, hogy összeszorított fogakkal sziszegni néha kifejezőbb, mint üvölteni. Ennek ellenére a vers közepe táján olvasható „hogy én mennyire téged, ahhoz te kurvára kicsi vagy” hangzatú mondat megmenti az egész verset. A jó meglátások ellenére úgy tűnt, hogy az elemzést író Bárdos László nem igazán talál fogást ezen az íráson, mintha nem is a szöveg egészét nézné, hanem csak egyes részleteket, kisebb szövegegységeket elemezne. Az antiköltészet kulcsszóval ugyanakkor mintha túl sokat szeretne elintézni.

A lap egyik legnagyobb tartalmi egysége az ezúttal Sziveri Jánossal foglalkozó tematikus blokk. Versei mellett szerepel itt három tanulmány a költőről Förköli Gábor, Hózsa Éva és Lábadi Zsombor tollából, valamint két interjú Balázs Attilával és Reményi József Tamással. Ezek a beszélgetések felkészültek, a kérdések jók és lényegre törők, általuk (és persze a válaszok által) valóban jobban megismerjük Sziverit. Csupán az előtt álltam értetlenül, hogy miért kell egy (adott esetben alig hatkérdéses) interjú elkészítéséhez három ember. Persze lényeg a végeredmény. A legszimpatikusabb vonása volt ennek a résznek, hogy valóban elemző és értékelő szándékkal fordulnak Sziveri és költészete felé. Nem mesterséges kanonizálásról van tehát szó, hanem foglalkoznak a hányatott sorsú Sziveri János írásainak esetleges gyengeségeivel is, kérdéseket tesznek fel, és válaszokat keresnek költészetének csendes utóéletére. A lapszám egyébként fényképeket is hozott Sziveri Jánosról, Grencsó István munkáit.

Az alig tizennégy oldalt átfogó Szépirodalom szakasz Háy János párkapcsolati problémákat boncolgató drámarészletével indít. Ezt mindenkinek nagy bátorsággal ajánlom, jól megírt és szórakoztató szöveg. Sopotnik Zoltán három (összetartozó) verse következik ezután, ezek közül kiemelném a középső, Futóhold címűt. Szorongó hangulatú, mégis kiegyensúlyozott vers. Veszélyes motívumokhoz nyúl (hold, démon, madár, vér) melyek könnyen elránthatnák a szöveget valamiféle esetlen gótikus irányba. Ez mégsem történik meg, Sopotnik jól adagol. Izgalmas verset alkot. Győrffy Ákos darabos, látszólag széteső írásai következetesen és tudatosan törekszenek egyfajta emocionális versközeg megteremtésére. Versei központozás nélküli szövegek, csak a mondatok végén van pont, miközben mintha csak hívószavakkal dolgozna a szerző, melyek hangulati egységeket mozgatnak meg. Versei apró pillanatképek, szűkszavúan, mégis nagy részletességgel készített miniatúrák. Gerőcs Péter regényrészlete következik ezután, mely egy kisebb történetet mesél el két kamaszsrácról. Naplószerű írás, hirtelen papírra vetett szöveg látszatát kelti, ebben a formában kiragadottnak és zavarosnak tűnt, úgy gondolom a regény többi részével együtt talán nagyobb élvezetet nyújtana. Sirokai versei kapcsán végig úgy éreztem, mintha valamilyen információnak nem lennék a birtokában, az ilyen versélmény pedig elég idegesítő tud lenni. A kisebb nyelvi egységek szintjén magabiztosan mozog Sirokai, stilárisan is kiegyensúlyozott, szövegei ugyanakkor mintha légüres térből légüres térbe tartanának, alaphelyzetük annyira eltávolított, hogy én nem nagyon találtam rajtuk fogást.

A Műfordítás szekcióban Paul Fournel, Magyarországon eleddig kevéssé ismert francia íróval készített interjút olvashatunk, novellás kötetének készülő magyar fordítása kapcsán, rögtön utána Gregario és Hirtelen fáradtság című novellája következik Horváth Eszter illetve Kováts Zsófia fordításában. Ezután Medbh McGuckian ír költő verseit és Vicky Grut Dél-afrikai születésű, jelenleg Angliában élő író novellája következik. Izgalmas még Richard Kearney beszélgetése Herbert Marcuséval a politika és művészet kapcsolatáról, valamint Meghan O’Rourke (1976), J. Allyn Rosser (1957) és Eleanor Wilner (1937) amerikai költők eszmecseréje a női költészetről.

Összességében tehát meggyőző a Puskin utca e duplaszáma, sok kivetnivalót nem találhatunk benne. Az jutott csupán eszembe valahol a nyolcvanadik oldal környékén (már nem sokkal hajnal egy óra előtt), hogy talán nem rontana a lap minőségén, ha néhány könnyedebb hangvételű szöveg is belekerülne, hogy az emelkedett írások mellett legyen alkalma szusszanni egyet-egyet az olvasónak. Különben sem árt néha magunkat is kicsit kevésbé komolyan vennünk, abból talán nem lehet baj. Ugyanakkor a szövegek sokfélesége s mégis jórészt egyenletes minősége nyitott és érdeklődő szerkesztőség munkáját dicsérik.  Egy-egy jókora irodalmi karosszék talán adott. Csak nem kéne belekövesedni.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://kalmangabor.blog.hu/api/trackback/id/tr681557753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.