2008.08.19. 09:56 KálmánG

Az ország, ami már nem létezik - Litera netnapló

Az ország, ami már nem létezik
Litera
2008. augusztus 19. – Kálmán Gábor

Kell a nemzeti ünnep, lesz majd tűzijáték, csinnadratta, dínomdánom, duplacsavarra duplacsavart halmoznak a pilóták a belváros felett, Szent István a jobb karját odaadná, ha láthatná. Beszélik az ismerősök, hogy ki kell menni, ezt látni kell. Ez a Besenyei nem szórakozik, átrepül a híd alatt, bizisten. Hiába mondom, hogy tőle már az lenne meglepetés, ha egyszer a híd felett repülne el, csak nincs kibúvó, ki kell menni, meg kell nézni. Otthagyni a budai dolgozószobám biztonságos félhomályát, a szemközti Rózsadombot, zümmögő laptopot, a kellemes hőmérsékletet, a polcon sorakozó bibliofil csemegéket, amiket meg kellene már lassan írni a KönyvesBlognak. Ragaszkodom ezekhez a könyvekhez, rossz hangulatomban úgy szoktam lapozni bennük oldalakat ugorva át, „mint lázbeteg, aki föleszmél, álmát hüvelyezve, zavartan, kezem kotorászva keresgél, hogy jaj, valaha mit akartam”. Egyszer le is szakadt alattuk a polc, nem bírta már a tipli Bornemisza Prédikációk kötetének súlyát, meg a többi fakszimile kiadást, a magyar kódexirodalom egy jelentős részét, melyet alig tízezer forintért vásároltam fel. Szóval leszakadt a polc, ölembe hullt minden, nagy meglepődésemben fel is borultam a székkel, fejemet kezemmel takarva vártam a földön, hogy végre az utolsó darab is rám zuhanjon, majd feküdtem ott a Nagyszombati kódex alatt, riadtan beszaladt a feleségem, hogy mi történik, mondtam neki ingerülten, hogy kérlek ne most, hát nem látod, tényleg nem látod, hogy éppen nyakig vagyok a munkában?!

Mutató és hüvelykujjam közé szorítva hajlítgatom a kékes színű műanyag lapot. Nem is olyan régen kaptam meg, rajta arcképem, nevem, születési hely, dátum. Előtte egy sárga hasonló műanyaglapon volt mindez, na azt elővenni hivatalos ügyintézéskor nem ajánlott, mosoly lehervad, mert hogy azt sajnos csak állampolgároknak, meg talán a felettes kolléga, igen a felettes kolléga esetleg fel van hatalmazva. Felesküdtem erre a kékes színű műanyag lapra, meg mindenre, amit jelképez. Szívesen tettem, meg másképp nem is adták volna oda, mert nem lehet azt csak úgy megkapni, ahhoz a vonalak innenső oldalán kell világra vergődni, akkor jár magától, mint a szamorodni, minden más esetben érezze az ember, hogy ez nem tréfadolog. Nos, tényleg nem az. Nemrégiben intézkedtem a taj-kártyám ügyében, írtam az illetékes szerveknek, akik tovább irányítottak illetékesebb szervekhez, míg végül a legeslegilletékesebb szervek válaszoltak, hogy hová gondolok, nem magyar állampolgároknak azt nem lehet. Írtam nekik kedvesen, hogy ez immáron két éve a múlté, bármilyen szolgáltatást alanyi jogon ésígytovább, a további félreértések elkerülése végett azért csatolnám is ezt az iratot a köztársasági elnök aláírásával, remélve, hogy ez megkönnyíti az ügyintézést. Lett is másnapra kártya, szám, és ami csak kell, szóval megy ez, nem kell aggódni, - Mi lesz ma a vacsora? Grenadírmars. - Na látja, van fejlődés!(A tanú). Azóta van fog- és háziorvosom, biztosításom, hitelem, számlaképességem: a haza körbevesz. De közben.

Egy olyan országban születtem, ami már nem létezik. Mint mindig, most is mosolygok, ahogy megfordítva a kártyát olvasom az adatokat. Kevesebb mint három évtized elég volt ahhoz, hogy lemossák a térképről, átnevezzék, átrajzolják, újraértelmezzék. 27 éves leszek, szinte ki sem tettem a lábam Kelet-Közép-Európából, nagyvonalúan számolva mégis a harmadik állampolgárságomnak vagyok már birtokában. Laktam ezer helyen, magam sem tudom már pontosan, meg sem próbálom felsorolni, a lényeg, hogy nagyon sokáig, ha az otthon szót hallottam, egy bentlakásos egyházi gimnázium ódon épületszárnyának második emeleti szobájában található emeletes ágy alsó fekhelye jutott eszembe. Mostanában pedig a dolgozóasztalom.

Szóval holnap itt hagyom a dolgozóasztalomat és kimegyek a Dunához, ahol duplacsavart duplacsavarra halmoznak a pilóták. A tömeg felemelt fejjel áll a parton a hőségben, sehol egy felhő, literes kólás poharak tetején bucskáznak a jégkockák, pánemetcircenzész minden mennyiségben, Besenyei pedig átlibben a híd alatt, majd tesz néhány kört az Országház felett, hogy újra pályára álljon, vagy nem is tudom, hogy hívják ezt a téma szakértői. A kékes színű műanyag lapot meg az irattárcámban viszem magammal, sokszor ellenőrzöm a zsebemet, hogy megvan-e még, riadtan kapom oda a kezemet, ha véletlenül hosszú időre megfeledkeznék róla, mert legalább ez a féltenyérnyi műanyag téglalapocska tudja, hogy ki vagyok.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://kalmangabor.blog.hu/api/trackback/id/tr581066039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.