2008.08.22. 10:44 KálmánG

Ha egy szanatórium az élet csúcspontja - Litera netnapló

Litera >>>


Ha egy szanatórium az élet csúcspontja

Litera
2008. augusztus 22. – Kálmán Gábor

„Ha kijutok innen élve, én elválok anyátoktól” – zsörtölődött nagyapám és aznap éjjel meghalt az érsekújvári közkórház nyolcadik emeleti kórtermében. Ennek már több mint öt éve. Ma véletlenül akadt a kezem ügyébe a teljes örökségem: egy közepes méretű levélborítéknyi kézirat és jegyzet, mellette nejlon zacskóban néhány szétesett benzines öngyújtó a hetvenes évekből. Ezeket korábban próbáltam összerakni, könyékig benzines lettem, félretettem, hogy majd egyszer. Azóta leszoktam a dohányzásról.

A mai napot itthon töltöttem. Este jutott csak eszembe, hogy ki sem tettem még a lábam. Éppen ezért fél órával ezelőtt lesétáltam az utcára, jobb híján bebuszoztam a Moszkváig majd vissza, mégse teljen el így az egész nap. Persze végig gép előtt ültem, munka akad bőven a szabadnapokon is, kézen-közön elvész az ember, csak az elvégzett munka jelzi, hogy még itt van. Régi cikkeket pakolgattam a virtuális térben, átnéztem, ellenőriztem őket. Némi banki ügyintézés is közbejött, előkerült tehát a vaskos irattartó a hivatalos okiratokkal. Évek óta hízik ez a dosszié.

Végül mindig kiderül, hogy igenis az vagy, ami olyan papírokon szerepel, amiket aláírtak, jóváhagytak, iktattak, lemásoltak, hitelesítettek és két példányban továbbították illetékeseknek. Nélkülük mozdulni sem tudsz: ott vannak veled a bankban, a munkahelyeden, borban, alvásban, szerelemben.

Pakolgatva ezeket az iratokat került kezembe a vastag boríték, benne nagyapám ezer kézirata. Amint kinyitottam a borítékot, megcsapott az édes, émelyítő dohányszag. Nagyapám afféle dzsentri volt, szépen lassan elszegényedett a család, nem maradt semmi, csupán egy kétszobás bérlakás az elveszett kisvárosban, meg néhány öltöny és nyakkendő a régi szép időkből. Na meg persze a hátravaxolt, szappanozott haj, a bot, amit először divatból, később szükségből hordott magával, ennek függvényében változott a kinézete is: előbb elegáns gombos bot, később a tipikus kampós végű, a legvégén pedig már az esztékás alumínium, könyöktartóval.

Tisztességben lehúztak egymás mellett vagy hatvan évet, a végén már úgy éltek együtt a nagymamával, mint két idegen. Külön szoba, külön polc a hűtőben, külön villanyszámla, külön tévé. A másik territóriumát csak indokolt esetben lehetett megsérteni, például a gyógyszercsere kiváló alkalom volt a béketárgyalásokra. A gyógyszerek nagyon komoly váltóértéket képviseltek ebben a világban: tegnap adtál egy alnagont, visszakaphatod két algopirinnel. De persze ott van még múlt hétről három aszpirin, az fél alnagont ér, vagyis egy algopirint kapsz csak.

Forgattam a papírfecniket, sokáig néztem tanácstalanul a szövegeket. Nem is levél, nem is a tennivaló összeírása, nem is napló, pláne nem vers. Amikor rádöbbentem, hogy mit tartok a kezemben, összeszorult a gyomrom. Ha távolról is, de kicsit magamra ismerek: beszélgetés-tervezet. Nem tudom jobban hívni. Hosszú oldalakon keresztül összeírva, hogy mit szeretne elmondani majd a találkozón. De teljes mondatokat fogalmazott így meg, nem csak pontokba szedte a gondolatait. Íme egy részlet a nagymamát gyógyító orvossal lefolytatandó beszélgetésből: „Nem jöttem rosszkor? Nem tudtam korábban jönni, magam is gyengélkedtem. Nagyon bánt aggaszt a feleségem állapota, nem csak azért, mert szeretem, hanem mert” – itt a mondat megszakad, más gondolatok megfogalmazása következik. És persze levelek. A saját levelei, amiket a legendás Ľubochňába írt.

Ľubochňa, ahol a nagymamám szanatóriumban töltött néhány hónapot, mitikus helyszín a családnak. Nem volt látogatás, találkozó, hogy ne hallottuk volna ennek a néhány hónapnak a történetét, vagy legalábbis utalást rá. Nagymama ugyanis évtizedek óta ki sem tette a lábát abból a kisvárosból, ahol született. Tényleg nem. Az utóbbi két évtizedben már a lakásból se nagyon. Ľubochňa a romantikus élet és kaland szinonimája lett. Így lehet egy szanatórium az élet csúcspontja.

Lassan tizenegybe fordul az óraszámlap, letelik a nap. Ma bebuszoztam a Moszkvára és vissza, hogy történjen valami, kerüljek ki a levegőre, ne csak a régi cikkeket böngésszem a fülledt meleg miatt befüggönyözött szobában. Az 56-oson utaztam, visszafelé meg a 22-esen. Mondhatni, ez volt a napom csúcspontja. Most hívott egy barátom, szakított a barátnőjével, igyunk valamit. Közben levelem érkezik. A levél írója olvasta a tegnapi naplót, és azt írja, hogy valóban nem szabad elkenni a lényeget. Felhívom, nevet. Közben érzem, hogy rosszat gondol rólam. Még két naplót fogok írni.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://kalmangabor.blog.hu/api/trackback/id/tr231059067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.