2008.12.19. 21:20 KálmánG

„Azt írom le, amit gondolok erről a rettenetes világról”

Litera>>>


Lassan húsz éve jelent meg a Zöldvendéglő, mellyel az utóbbi évek magyar irodalmának egyik legszövevényesebb regénysorozatát indítottad el: tudtad már akkor is, hogy így lesz, vagy elvesztetted az irányítást az anyag felett és önálló életre kelt a szöveg?

Nem tudtam, de azért az irányítást nem vesztettem el. Véletlenszerű története van. Nyolcvankilencben járunk, nekem eszem ágában nem volt írni, pedig hát akkor a New York-házban dolgoztam, ott volt a Szépirodalmi Kiadó. Akkoriban alakult meg a Pannónia utcában az első magán könyvkiadó, a Maecenas. Régi kollégám, barátom, Szántó György Tibor lett a társtulajdonosa, és nem is velem, hanem a feleségemmel találkozott az utcán és mondta, hogyha a Béla valamit ír, vigye el, nem azt mondom, hogy kiadjuk, de szívesen megnézzük. Gondoltam, dehogy, nem írok én semmit, de el volt ültetve a bogár. Rájöttem, hogy nekem van egy regényem. Valahogy megvolt, én sem vettem észre, összeállt. Akkoriban volt négy éves a nagyobbik fiam. Még a Dózsa György úton laktunk, onnan költöztünk ki Fótra. Szoba-konyhás-fürdőszobás lakásban laktunk, a mosógép tetejére pokrócot tettem, rá az írógépet, ott írtam ezt a regényt, csak úgy folyt ki az egész. Odaadtam a feleségemnek, hogy olvassa el, azt mondta, nem rossz. Szántó Gyuri aztán lelkendezve felhívott, hogy ez az, satöbbi, satöbbi, és a regény megjelent. Rettenetesen büszke voltam, majd elszálltam Nagyon furcsa állapot volt, ugyanis nem vagyok kimondottan irodalmár alkat a szó klasszikus értelmében, nem élek irodalmi életet, sőt taszít is a túlzott belterjesség. Szántó Gyuri viszont azt tanácsolta, hogy folytassam. Mondtam, jó, de mit? És egyszer csak ott találtam magam, ahol most vagyok. Persze felmerül a kérdés, hogy ha Gyurival nem találkozunk, akkor írok-e bármit is? Nem tudom.


(Fotó: Valuska Gábor)


Regényeidnek nagyon sajátos a szövegvilága, minden mindennel összefügg, történeteid összefonódnak, szereplőid átmászkálnak a szövegek között. Látod a végét? Van most bármilyen terv a fejedben?

Készítettem tervet hét vagy nyolc kötetre, de az élet nem csak erről szól, sajnos egzisztenciális kényszere is van. Mint nagycsaládos embernek, hiszen három fiamat kell eltartanom, egyszerűen nem áll módomban annyit írni, amennyit szeretnék. Pénzt kell keresni. Végül a trilógiánál abbamaradt a regényfolyam. Több volt benne.


A Filkó 2000-ben jelent meg először, nemrég újra kiadták a Magvetőnél. Miért pont a Filkóra esett a választás?

Rendkívül megtisztelő számomra, hogy a Magvető kiadóhoz mehettem. Ilyen szívélyesen, barátilag eddig sehol nem fogadtak. Rám bízták, válasszam ki, melyik könyvemet szeretném újra kiadni. Persze várják, hogy új művel is jelenjek meg náluk. Készül a regényem, de nem olyan ütemben, ahogy szeretném. Morcsányi Géza addig is szeretett volna valamit kiadni. A jogai ennek a regénynek szabadok voltak, amúgy nem biztos, hogy ezt választottam volna, de azt hiszem, jól alakult így. Az olvasók szeretik ezt a regényt, úgy néz ki, hogy film is készül belőle, Rudolf Péter rendezné.


A Filkó a kilencvenes években játszódik, a rendszerváltás utáni időszakban. A világ, amit megfestesz elég bizarr. Meghökkentő, groteszk fordulatokban gazdag a regény, ugyanezzel a témával és korszakkal foglalkozol, legutóbbi Alszik a doki Betlehemben című szatirikus regényedben is. Ennyire sötéten látod/láttad a kilencvenes éveket?

Igen.


Az alszik a doki Betlehemben utószavában sem rejted véka alá a véleményedet...

Nagy vita volt felette, a kiadó nem akarta. Előszónak írtam, az utószó kompromisszum eredménye. Nem volt konfliktusmentes a kapcsolat, de hát így alakult. Előtte két regénnyel, a Triptichonnal és a Fültől fülig című fürdőregénnyel az Európánál jelentem meg, de Osztovits Levente halála után ott nagy keveredés volt, végül szedtem a sátorfámat, lehet, hogy kár volt, nem tudom, de miután a Magvető befogadott, persze nem kár semmi. Visszatérve a kérdésre, azt mindnyájan tudjuk, hogy a politika miként szól bele mindenbe, én meg, hogy árnyaltan fogalmazzak, magasról szarok a politikára.


Témánál vagyunk. A Magyar Nemzetnek dolgozol. Hogy érzed, befolyásolta ez a szövegeid irodalmi megítélését?

1975-ben léptem be a Magyar Nemzethez, gyakornoknak. Akkor persze még szó sem volt politikáról, mert mindenki egy platformon állt, aki meg nem, azt megfigyelték. Később kirúgtak, 1999-ben, 2000-ben gyönyörű szabadúszó éveket töltöttem, meg is fogadtam akkor, hogy többet be nem teszem a lábam a szerkesztőségbe, de aztán egzisztenciális okokból mégis rákényszerültem. A húsz oldalas hét végi magazin szerkesztője lettem, azt csináltam majdnem hét évig. Évek óta rovatom van a lapban, szerdánként oda írom a tárcáimat, emailen küldöm be. Korábban irodalmi tárcákat írtam, most meg nem politika, nem irodalom, hanem, nem is tudom... "emberiség-hülyeség tárcákat" írok, Szilvakék paradicsom felcímmel, ami a Föld állapotára utal. Azt írom le, amit gondolok erről a rettenetes világról. Megpróbálok tisztességes maradni és a hülyeségekkel nem egyet érteni. De ennek az irodalomhoz semmi köze. Ha igen, akkor ott baj van.

Az Alszik a Doki utószavában éppen azt írtad, hogy nyolcvankilenc után arra számítottál, hogy az irodalom és a politika különválik, de ehelyett az ellenkezője történt. Hogy látod most az irodalmi közéletet?


Én ebben szerencsére nem vagyok benne, viszont látom amit látok, meg hát beszélek emberekkel. Jóban vagyok a Száraz Gyurival, Temesi Ferivel és Esterházy Péterrel is, szerintem ez így van rendjén. Mozgalmat kellene indítani: a magyar értelmiség használható része vegye fel egymással a kapcsolatot! Taszít, ha valaki meglovagol valamilyen politikai konjunktúrát, úgy próbál sikereket elérni. Lehet, hogy például a Filkó tök szar, de az embert mégis inkább a munkája minősítse. Közeli ismerőseim, barátaim tudják, hogy a saját érdekemben soha egy kilincset meg nem fogtam. Nem tudok kérni, nyakas debreceni vagyok, vagy mi. Arra is képtelen vagyok, hogy bármilyen politikai konjunktúrát meglovagoljak. Hozzáteszem, megtehettem volna.


Mit gondolsz, meg lehetne az utóbbi évek társadalmi-politikai helyzetét írni egy átfogó szépirodalmi műben?

Ehhez távlat kell, rálátás. Belülről csak azt érzi az ember, hogy ez beteg, nem jó, ne csináljuk, baj lesz belőle.


Te magad vállalkoznál egy ilyen mű megírására?

Igen.


Van terved is?

Nincs. Azért nincs, mert félek, hogy tévedek, hogy nem leszek elég pontos. Tíz, vagy húsz év múlva talán könnyebb lesz a máról írni. Minél jobban eltávolodunk valamitől, annál világosabban lehet látni az elejét, közepét, a lényegét. Most lehet, hogy nem is a lényegét látjuk, de hogy itt mindenki meg van vezetve a politika által, az egészen biztos.

Egy ilyen szépirodalmi mű megírója nem lehet, hogy mindenképpen vesztesen jön ki a dologból?

De, nagyon valószínű. Az Alszik a Dokiban nincs politika, csak rendszerváltás alulnézetből, ha mégis van, az politika ellenes felhang, politikai oldaltól függetlenül. Én ezt azóta jobban értem, mióta kiköltöztem Fótra. Ennek húsz éve. Ott nem politizálnak. Azt nézik, hogy a gázszámlát ki tudják-e fizetni. Főként nyomorognak egyébként. Azt nézik, hogy hogyan tudnak megélni, meg hogy a szomszédjuk rendes ember, vagy sem. A vidéki élet megtanítja az embert sok mindenre, mert a parasztembernek világos feje van. A parasztemberekkel nem lehet se szocializmust, se holokausztot csinálni, mert azért a magyar paraszt normális. Ezért nem biztos, hogy belevág az ember egy ilyen műbe, mégis szívesen megtenném. Van egy témám, erről eddig nem nagyon beszéltem. Van a Bródy Sándor utcában egy tisztító, Tichyné és lányai, a rádió bejáratával szemben. Tichyné már hetven felé jár, de az apja is tisztítós volt, sőt, ő alapította az üzletet. Ők mesélték, hogy 56-ban ez volt az egyetlen budapesti üzlet, ami nyitva volt. Csak hát egyre nem számítottak, hogy jön a rádió ostroma, és ennél fogva átjáró ház lesz a tisztítóból. Az ávósok berohantak és átöltöztek az ott talált ruhákba, de ugyanígy tett sok forradalmár is, akiket üldöztek a rendőrök, sőt sokszor a másik fülkében épp egy rendőr öltözött át, aki félt a lincseléstől. Ezt Tichyné mesélte el. Az apja a deportálások idején zsidókat bújtatott a tisztítóban, volt, hogy húsz-harminc embert. Papírokat szereztek nekik, hogy el tudjanak menekülni, és persze a tisztításra beadott ruhákkal öltöztették őket. A háború után jött a tulaj a ruhájáért, ami ugye hát nem volt meg, ennél fogva állítólag rengeteg perük volt ruhaveszteség miatt negyvenhatban-negyvenhétben. Órákat beszélgettem velük, és úgy érzem, hogy ennek a tisztítónak a történetében egész Magyarország benne van, ezt tervezem megírni. A Tichy bácsi, halála előtt magnószalagra mondta az emlékeit. Döbbenetes történet, átível 1930-as évektől, Szálasitól egészen 1956-ig, sőt tovább: a lányai is folytatják a vállalkozást. Ezek tisztességes emberek. Azt hiszem ez a jelszó, a tisztesség.


2006-ban újra kiadták az Ulpius-háznál a Zöldvendéglőt, milyen volt a fogadtatása?

Nem tudom. Amúgy az esetet a mai napig nem értem. Újra kiadták Zöldvendéglőt, további művekre kötöttünk szerződést, később aztán udvariasan közölték velem, hogy ők most másban gondolkodnak, így nem lett belőle semmi. Nem tudom mi történt.

Min dolgozol most?

Nemsokára a Magvetőnél megjelenik egy tárcakötetem, Lecsó lesz a címe. Csaknem kétszáz tárcáról van szó, ezek egy része megjelent, egy része nem. Egyébként pedig dolgozom egy regényen, szintén a Magvetőnek írom, az a címe, hogy Gyanús erények. Összesen három újságoldalnyi jelenik meg belőle a Magyar Nemzet magazinjában, az utolsó karácsonykor. A történet 1849 júniusában játszódik, az orosz intervenció előtt vagyunk hetekkel. Egy véletlenül összeverődött társaság Pozsonyból visz el egy rejtélyes szállítmányt Debrecenbe. A történet persze csak ürügy, hogy az ember szóljon a magyar mentalitásról, arról, hogy 48-ban bizony a maihoz nagyon hasonló politikai megosztottság munkált Magyarországon, csak erről ritkán beszélünk. Most úgy látjuk, hogy 48, egységes Magyarország, a Habsburgokat lerugdosták magukról, de hát ez nem így volt, elég, ha csak Kossuth ellenzékére gondolunk. A történet a napóleoni háborúkig nyúlik vissza. Ál-politikai kalandregény lesz, népmesei elemekkel, groteszk szerelemmel. Azt hiszem rátaláltam arra a nyelvezetre, amit ha végig tudok vinni, akkor jó lesz, ha nem, akkor az baj. A felénél tartok. Nagyjából egy év múlva készülök el vele.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://kalmangabor.blog.hu/api/trackback/id/tr231532913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.