2009.08.13. 09:27 KálmánG

A kiszámítható város - Litera netnapló

Litera >>>

A kiszámítható város
2009. augusztus 13.

Minden naplót éjszaka írtam, most kivételt teszek. Korán reggel van, bántóan élénk a város, élesek a kontúrok az éledező napfényben. Van ebben mégis valami tompaság, az ablakok tükörfénye talán ez, bátortalanul billen meg rajtuk a fény, megszűri a fel-felszakadozó pára, a hegyek felett gyülekeznek az esőfelhők.

Ez a város ijesztően ugyanolyan minden nap. Ébredeznek a rendszerek, meglobban a város érpályáin a vér, megtelnek az utak, lökdösődnek az emberek, tolakodnak az autók, mintha a vérsejtek tobzódnának egy érkanyarban. Minden nagyon pontosan és menetrendszerűen történik.

Egyszer egy rendezővel voltam színházban, amatőr színjátszók darabját néztük, mellettem a rendező barátom ötpercenként ilyesmiket suttogott a fülembe, hogy "na, most jön be!". És tessék be is lépett oldalról valamelyik szereplő.

Ilyen kiszámítható ez a város is. Évek óta figyelem, ebben a tökéletesen jellemző helyzetben az asztalom fölé hajolva a gép előtt, nézve a szemközti képet. Kinyit a szomszédos kisbolt, lobbanva kikapcsolnak az utcalámpák, és balról mindjárt befut egy motoros. És igen, itt is van.

Persze, általában éjszaka szoktam, kislámpa mellett, félméternyi fényben , magasan a város felett. Ez a legkellemesebb élethelyzetem. Ezért is vagyok legendásan rossz alvó. Anna egyszer a sötétben megtapogatta az arcomat. - Talán ha lecsuknád a szemed, tudnál aludni - mondta - az sokat segít.

Én jobban szeretem figyelni az alvó várost. Megfejteni a működési elvét. Gardrobszobákban reccsenve moccanó tárgyak éjszakai életét, ablakok tükrében a le- és felkapcsolódó utcalámpákat, kisboltok sötétjében derengve világító hűtőszekrények vibrálását, az elhaladó autók motorhangját, villanó fényeit, bennük fáradt sofőrök nyomják a gázt, lomhán parázslik a cigaretta a szájukban, és már a mérhetetlen csendre készülnek, amikor majd kikapcsolják a motort. A város éjszakai, tompa moraját. Az élet háttérzaját. A gyerekkoromat a világ legeldugottabb helyén töltöttem Selmec és Léva között félúton. Valószínűleg ezért vagyok ilyen viszonyban a városokkal.

Meg másért is. Bizonytalan dolog nagyobb egységekben gondolkodni. A város megragadható, körülírható fogalom. A város létezik, biztos és itt lüktet körülöttünk, minden dobbanása véráramba gyűlik és tovalibben az utcákban.

A város leírható. A haza nem. Legalábbis elnyűtt korszakokban nem. Márpedig elnyűtt korszaknak tűnik a miénk. Ólomsúlyokat cipelő, belefáradt és belenyugvó korszaknak. Kisvárosi teszkók korszakának , szürke panelok között. A városszélekre könnyűszerkezetes depókockákat szülő beruházások korszakának. A piacfelosztásé és támogatott leépítéseké. Nem négy, nem nyolc, sok éve. Meg kell elégedni a kisebb léptékekkel, városokról kell írni. Mert az ember nem tud elég pontos lenni és nem tud nem patetikus lenni. Meg végül is legtöbbször nem is ért hozzá, inkább csak álláspontja van.

Ez a reggeli köd a budai hegyek között, ez itt átlátható. És, mint várható volt, esni kezdett. Pontos egy város ez. Kiszámítható a lényegtelen dolgokban.
.

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://kalmangabor.blog.hu/api/trackback/id/tr521330132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oedipa 2011.07.26. 18:04:08

remek netnaplókat hoztál össze, most is, régen is, olvasgatok és nosztalgiázok.
köszöntem.