2010.06.07. 22:16 KálmánG

Gépház - Szép versek 2010

Szép versek 2010

Kálmán Gábor: Gépház
Szép versek 2010, Magvető kiadó, 2010, Szerk.: Péczeli Dóra


Gépház

1.

A szobámban ültem, mint rendesen.
Néztem a csendben múló tegnapot.
Nem várt tőlem semmit senki sem:
nem írtak, a telefon is hallgatott.

Rend volt. Normál hétköznap este.
Eltelt megint, vitte, amit felélt.
Nevettem magamon. Hogy mindig erre
gondolok, ha egy nap végetért.

Lámpám fénye félméternyi sem volt.
Az asztal lapján apró körbe zárt.
Vöröslött a tegnap esti borfolt,
egy messzi hang széttört és összeállt

megint. Kint szállt a fény a fák között.
Egy utcalámpa villant majd kiégett.
Ablakkockák, üveglapok mögött
a háztömbökben véget ért az élet.

2.

Nem volt ebben semmi újszerű, mert
pont úgy hulltak szét megint a dolgok,
mint mindig. Számolták a bevételt
lehúzott rácsok mögött a boltok,

lekönyvelték az aznap összegét,
göngyölítettek, hosszú számsorok
pénztárgépszalagnyi vére folyt szét,
alvadtak bérszámfejtett tegnapok.

Én persze nem számoltam át, hagytam,
olvadjon szét az aznap, mint a hó,
és vizsgáltam azt, hogy itt alattam
a város milyen kiszámítható.

Hogy látszik bár, de semmi nincsen
benne. Mert nincsen semmi lényege.
Üres buszokkal elhúz a tegnap.
A holnap is elmenne már vele.

Az autók közben pontos terv szerint
mentek Hűvösvölgy felől Pestre át,
egy villamos meg kint rekedt megint,
remíz előtt töltött egy éjszakát,

átjárták Budát a pontos rendszerek.
Az éjszakákban mennyi lusta terv.
Kátrányfolt lett az ég a hegy felett.
A napból közben néhány perc letelt.

3.

Országom már ekkor meg se rezzent.
Lassan lélegzett és dunyhatoll
helyett az ég felette szállt. Kezdet,
holnap - ekkor nem volt még sehol.

Kis- és óriáspártok holtra váltan
várták már, hogy mozdulhassanak.
Hírcsatornák szürke alvadásban
csontport szitáltak szét az ég alatt,

és gardrób szobákban vállfalengtek
konszern-szürke konform öltönyök,
kartellszerződést és munkatervet
álmodtak két osztalékadó között,

hullámtartományban vesztegeltek
bájtok, bitek, bináris rendszerek,
zsúfolt, lassuló vincsesztereknek
alaplapok vetettek fekhelyet.

4.

Magam voltam. Éreztem, hogy élek.
Hogy reggelig még életben leszek.
A félméternyi sárga lámpafény meg
gépházzá lesz alvó országom felett.

Hogy gépházam langyos félhomálya
folyton szálló lomha zajt kavar.
Kádvizekben gyűlik össze így a
háztömbökben szétfutó moraj.

Szomszéd testek, bőrök csusszanása,
sírás, szennyvíz - a kádfalon dobog.
Házam fénybúrányi gépházába
így gyűlik össze most minden dolog.

5.

És a tompa zajban itt az összeg.
Működő világok zümmögése ez.
Benne gépek morajlása lüktet,
mit néma csend előz meg és követ.

Itt kezdődik minden. Itt múlik el.
És teljhatalmam gőgje néz le most
ablakomból szűkülő szemekkel,
rovancsol bájtot, pártot, villamost.

6.

Fáradt isten, néztem lent a rendet,
hogy összeállt, de nem tudom, minek.
Házak felett könnyű szél kerengett,
bár nem lett ettől jobb épp senkinek.

És felvöröslött kint a hegy felett
az ég, csak mert épp ez volt soron.
A laptop is szisszent, felberregett,
langyos szelet fújt szét az asztalon.

És persze nem számoltam át, hagytam,
olvadjon szét az éjjel, mint a hó,
és vizsgáltam azt, hogy itt alattam
a város milyen kiszámítható.

7.

A hétköznap hajszálpontos szerkezet.
Nem írja át gépházak rendje sem.
A láthatárról új nap érkezett.
A szobámban ültem. Mint rendesen.
 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://kalmangabor.blog.hu/api/trackback/id/tr692064293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.