2010.07.19. 18:23 KálmánG

Valami történt - Litera netnapló 2010

Litera netnapló >>>>
Kálmán Gábor, 2010.július 19.
 

Valami, valamikor visszafordíthatatlanul megtörtént. Valami nagyon lényeges. Miközben valójában nem is történt semmi. Nem tudom, mikor történt ez a semmi és nem tudom, hogyan. Hallom egy barátom hangját a fejemben, ahogy azt mondja: dehogynem tudod. De tényleg nem. Próbálok rájönni, és nem megy.

Mert ez a valami teljesen átmos. Nem tudom, mi történik mostanság Budán. Nem tudom, mi történik a Lotz Károly utcán. Hogy a Remíz előtt, kint áll-e az a villamos, ami rendszerint kint reked éjszakára. Hogy száll-e az a kósza, pasztell sárga fény a fák között. Az a budai. Aminek nincs forrása, nincs elhalása, csak halvány, alig érezhető jelenléte van. Valamiféle meghatározhatatlan csendje van. Hogy a kertes házakban hogyan zajlik az élet. Látni-e az árnyakat a függönyök mögött. Családapákét a kölykeikkel. Számolgatják-e a lakáshitelek árfolyamát. Áll-e még az a szürke, ocsmány kockaépület a Hidász utcában, amitől kerülnivalóan kísértetiesnek tűnik az a párlépésnyi városrész. Nem tudom, hogyan fog felkelni az a budai nap. Az aznapok mindent éppen csak letudnak. Könnyű, felemelő semmiben ázik szét az élet. Az én életem. És arra is gondolok, hogy nem érdekel. Nem akar érdekelni. Hogy nekem voltaképpen mindegy. Mert én úgy döntöttem, hogy így akarom.

Tíz éve érettségiztem. Tizennyolc voltam, és halálosan szerelmes egy lányba, akit később el is vettem feleségül. Mostanság nem tudom, hogyan mondjam el neki, hogy fogalmam sincs, ki lettem. Hogy ki volt a szakadt cipőben rohangáló, szórakozott és zavart kamasz, akit megismert. Hogy mi történt vele. Pedig szeretném elhinni, hogy ő az egyetlen, aki tudja. Hogyan mondjam el, hogy voltaképpen őt sem ismerem. Vagyis másféleképpen ismerem ma. Hogy bármilyen magabiztosnak is tűnök, nem tudom a megoldást. Hogy azt hiszem, nincsenek jó válaszok. A kérdések sem jók, a kérdésekkel csak a baj van.

Valami történt. Mint észrevétlenül álomba hull az ember és leül szemben komoly szeszekkel. Pont amilyen észrevétlenül múlik el egy évtized. Amiről azt hinnéd, hogy haladtál benne valamerre. Hogy van valamiféle lassú befelé. Ha már felfelé meg sem próbálsz haladni. De nincs ilyen. Elhasználtál pár ruhát, elhordtál pár cipőt, egyszer lecserélődött a teljes szervezeted, mert azt mondják hét évente kivedlik az ember magából, a sejtek lefolynak szépen lassan a kádvízzel. Jó lenne azt a tizenhatéves kódot megszerezni valahogy. Visszaírni a csontokba. Régi, gyerekkori szerelmeinkből kinyerni, akikben talán még megvan valahol, mélyen a szövetekben. Kikódolni a déenesmintákból a régi sejtrácsokat.

Mert mindeközben van valami ott legbelül, lehet az lélek vagy szellem, a benned lakó Isten vagy kinek mi tetszik, nos, az a valami ott legbelül direkt nem változik, bármennyire szeretnéd. Rosszindulatból nem változik. Nincs semmiféle hatalmad felette, arra a valamire, amit egyesek élettapasztalatnak neveznek, arra ez a valami ott legbelül magasról szarik, nem érdekli.

És ez a valami odabent valamiért folyton elégedetlen. Naphosszat zümmög benne valami, mint egy fém- és olajszagú, piszkos gépházban, valahol a szervizfolyosók, hátsó lépcsőházak mögött. Valahol mélyen, ahova csak nagy ritkán és jórészt csak véletlenül téved az ember, és legtöbbször sietősen távozik is. Miért így lett, miért nem úgy. Jól vannak-e azok a dolgok, amik végül is lettek, és ha nem vannak jól, miért lettek. Ki döntött egyáltalán minderről. Te döntöttél, vagy csak úgy sodródtál benne. Jól éreznéd-e magad, ha nagyon, egészen máshogy történtek volna a dolgok. Ha tizenhat évesen lettél volna huszonnyolc. Ha esetleg mindaz, ami a mához vezetett, esetleg meg sem történt volna.

És arra gondolsz, hogy ez a valami akkor is utálna téged. Mert ismered, és ő téged ismer. Mert mindenért felelősségre von, olyasmikért is, amikhez semmi közöd. Mert mindez valahonnan a csontokból ered. Mert nem is küzdesz ellene, te kérted. Mert te is akarod, hogy így legyen, mintha ez az állandó kételkedés tartana talpon. Ez a valami azt akarja, amit te is szeretnél. Ez a valami ott legbelül valahogy mindig zsúfolásig van a semmivel.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://kalmangabor.blog.hu/api/trackback/id/tr822215254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.