2011.10.06. 10:54 KálmánG

Kivílágítatlan vonatablakok - Litera netnapló 2011

Litera >>>
2011. július 21. - Kálmán Gábor

Budapest lusta hetedik kerületi bérházait elönti a belvárosi csend tíz után. Eső helyett a szomszéd ház ventilátorlapjának álmosító berregése lankasztja csak az itt lakókat. Én még gépelek, nézem, mi az, ami leírható.

Ingerszegény a környezet. Nincs miről írni. Véget ért a nap, és az aznapi meghalás következik. Végérvényes és visszavonhatatlan, örökre szól. Bár éppen csak reggelig tart. A lépcsőházban tizenegy után csak két helyen ég lámpa, nálam meg a szemközti hotel udvarra nyíló szobáinak egyikében, ahol egy turista pár nézegeti az aznapi fotókat, villog körülöttük a levegő, ahogy váltanak a képek között. Egyébként zárt ablakok és sötét szobák mögé zárkózik folytathatatlanul az élet, mintha soha nem is lett volna.

Budán csak félre kellett húzni a függönyt, és máris volt téma. A téma az utcán hevert. Ha meg nem, hát bele lehetett képzelni. A szomszéd ház előtt futó lányt, aki éppen szakított, de készen állt egy új kapcsolatra. A kisbolt félig lehúzott rácsai mögött pénzt számoló boltost, aki az aznapi forgalmat összegezte, közben azon járt az esze, hogy eléri-e még az aznap esti kedvenc tévéműsorát. A benzinkúton rosszul visszaadó pultosokat, akik visszaszámlázták a langyos tél miatt rajtuk maradt hólapátokat és sószsákokat. A Remízből felszűrődő jazz-sztenderdekre ügyet sem vető üzletemberek késvilla-zörgetéseiben konvergáló érdekellentéteket és távolabb a rózsadombon a házfalak mögött oktatási reformokon tépelődő diplomaták fáradt téblábolását. Az okker utcalámpákat szélben lengedezve ki-kitakaró fák alatt nyüzsgő aznapot, függönyök mögött jövők-menők sziluettjében a zsigerekbe kódolt mindennapokat. A zajló rendszereket.

Itt az éjféllel továbbképzelhetetlenül áll meg az élet. Belealszik a fáradt hétköznapokba, és ernyedt arcizmokkal áztatja át a párnát behúzott függönyök, csendrendeletek, ajtórácsok mögött meghúzódva. Kiskocsmákba, hátsószobákba korlátozódik, ahova innen nincs rálátás. Nem szűrődik át az alvók álmos köhögése, nem mocorognak a rolók mögött az árnyalakok, és nem másznak át a tévék vibráló fénye előtt. Nem moccan a szomszéd háztetőn tegnap ottfelejtett vakolókanál, nem álmodja tovább a félig felrakott kéményeket. Alszik az elsőn sötét rolók mögött a szépen mosolygó lány, és nem jajgat a másodikon sem az öregasszony.

Olyan némaság van, mintha minden éppen pár perc múlva kezdődne el. Csak a lift áll a harmadikon, halványkéken vibrál benne a várakozás.

Aztán lekapcsolják a lámpát a hotelszobában is. Vak ablakok merednek bele a lépcsőház csendjébe koromfeketén, mint a kivilágítatlan vonatablakok.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://kalmangabor.blog.hu/api/trackback/id/tr993282090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.