2011.11.07. 00:13 KálmánG

Nova - részlet

Kálmán Gábor: Nova, Kalligram kiadó, 2011 - részlet


Ujo Fero látott már kiásott halottat, de hogy éltében is rohadhat az ember, az korábban nem merült fel benne.
Tomáš nénit és Tomáš bácsit leginkább arról az esetről ismerték Jasná Horkán, amikor Tomáš nénit ki kellett halászni az özvegy Sklenárová árnyékszékéből. Egy régi babona miatt keveredett oda, de kimászni már sehogy sem tudott, hát ott találták reggel, combközépig a szarban. Az is köztudott volt, hogy Tomáš néni és Tomáš bácsi születésükkor fejenként háromszáz koronát értek, mert a háború előtt az állam ennyit fizetett a szülőknek, ha a kormányfő után nevezték el az újszülötteket. Hamar megszaporodtak a Tomášok, főleg a cigány családoknál, tele volt az ország Tomáš nevű cigányokkal.
Tomáš néni és Tomáš bácsi a Žabia horán laktak, nem messze Jasná Horkától a hegy alján, szemközt a Nova szőlősorokkal borított hegyoldallal, ahol a ČSAD# kopottkék, ijesztően szögletes buszjáratai csak megszokásból álltak meg. Ezek a buszok nemrég kerültek forgalomba, mégis öregebbnek és elhasználtabbnak tűntek elődeiknél. Az ívelt vonalú Ikarusok eltűntek, apránként lecserélték őket, keleti blokk ide, keleti blokk oda. Mégse kelljen a szomszédokét használni, mondogatták sokan.
Jasná Horkán mindenkinek magas kapuval elzárt udvara volt. Az utcafrontra csak két apró ablak nyílt, mögöttük a jómódú fiatalabbaknál két szoba, nappali és háló. Az előbbit sosem használták, a nappalokat mindenki az udvarra nyíló nyári konyhákban töltötte a szénnel fűtött vaskályha mellett, közel a baromfihoz. Az özvegy idősebbek ott is aludtak. Az áporodott, penészes levegőjű belső szobát fontos alkalmakra tartogatták, de fontos alkalmak sosem akadtak, így volt, aki évekig be sem tette oda a lábát. Az utcafrontról szűk utacskák vezettek a hátsó udvarok felé, így odáig még az sem láthatott volna be, aki felkapaszkodik a kapukra, hogy átpillantson. Legfeljebb egy-egy vén, rozsdásodó Škoda százast láthatott volna a jobb módúaknál. Összesen három ilyen volt a faluban, meg Mráz régi Octaviája, de az már talán nem is működött. Az egyetlen modern kocsi, a fiatalabbik Babka Škoda százötöse pedig maga volt a csoda. Gyönyörű, fakóbarna autó, szögletes idomokkal. A régi Škoda százasok ívelt karosszériája mellett olyan volt, mint egy pontosan meghúzott téridom egy kockás geometriafüzetben. Épp csak a finom kivitelezésű modern műszerlap fölé hajló kormány nem volt szögletes. A farmotor súlya miatt pedig meredeken hátrafelé lejtett, maga volt a tömény elegancia.
De Tomáš néni és Tomáš bácsi nem állítottak kaput, csak egy ócska dróthaló húzódott a ház körül, az is csak a csirkék miatt. Üldögéltek naphosszat a romos, megsüllyedt házikó előtt a verandán, morzsolták a kukuricát, nézték a búzaszemeket hajkurászó torzonborz csirkék jövésmenését. Volt, amelyiknek hiányzott a szárnya, volt, amelyik ijesztő bakugrásokkal, bukdácsolva jött ment, mert a fél lába valahogy odalett. Ha lépett, használta volna a hiányzó végtagját is, ekkor a földre zuhant, sokszor át is bukfencezett a fején, kapálózva körbefordult, mire újra rá tudott állni meglévő lábára, majd minden kezdődött elölről. Eltartott negyed óra hosszat is, mire átvergődött az udvar egyik végéből a másikba.
Néha Kocúr is nekiindult a világnak, vagyis a semminek, mert Kocúrnak, Tomáš néni és Tomáš bácsi macskájának nem volt szeme, két apró gödröcske sötétlett a szemhéjak mögött. Amikor megneszelt valamilyen hangot, arra fordította a fejét, mintha látná mi történik, úgy meresztette üres szemgödreit a semmibe. Az edzettebb felnőttek is fintorogva léptek hátrébb, ha Kocúr felemelte sötét tekintetét, miközben a nadrágjuk szárához dörgölőzött, a helybéli gyerekek meg kövekkel dobálták, ha a közelükbe merészkedett. Babkáéktól szerezte Tomáš néni Kocúrt, amikor Dušan, a Babka család középső fia éppen bedobta volna a megáradt patakba a hat kölyökmacskát egy szürke műanyag zsákba kötve. Tomáš néni artikulálatlanul nyafogva jelezte Dušannak, hogy kéri a zsákot, Dušan először észre sem vette, miről van szó, egyetértően bólogatott, megszokásból, mert Tomáš néninek mindenki csak bólogatott, senki nem értette soha egy szavát sem.
Nyafogósoknak hívták csak őket Jasná Horkán, mert Tomáš néni és Tomáš bácsi ijesztő orrhangon káráltak folyton, egyetlen értelmes hang nem hagyta el soha a szájukat. Terjedt, hogy mérgező a Nova bora, Tomáš néniék meg csak azt itták. Megbolondítja az embert, így beszélték, a férfiak farkát is, és ütődött gyerekeket tudnak csak csinálni. De a Nova aranyat ér, mondogatták mások, csak lenyomod a földbe a dugványokat, és négy év múlva borod van belőle. Burjánzik, mint a gaz. Ha magára hagyod, az első fára felkúszik, ott érnek be a fürtök a faágakon, szüretelhetsz szőlőt az almafáról is. A Nova elpusztíthatatlan, mondják, szembemegy Luciferrel is, ha kell. A Nova maga az élet.
Dušan már éppen lendítette volna a patakba a nagy nejlonzacskót, benne az alomnyi macskakölyökkel, amikor Tomáš néni elkapta a karját. Dušan rosszallóan lökte el a kezét, hogy mi az atyaúristen van, te prostá piča#. Csak nagy sokára értette meg, hogy Tomáš néni a zsákra mutogat, eltelt vagy tíz perc, mire rájött, mit akar, de Tomáš néni csak gagyarászott és nyafogott kitartóan.
– Vigyed, ha kell – dobta oda végül közönyös arccal, és Tomáš néni a vállán átdobva vitte hazáig, nyávogtak kórusban a macskakölykök.
– Randa, mint a kifordított kolbász – mondogatták, ha megjelent valahol. Gyér, ősz haja alól ki-kivillant repedezett fejbőre, lapos orra mögött kifejezéstelenül sötétlett a szeme, csontos hátsóját irdatlanul dobálta és folyton piszkos, testhezálló sztreccsnadrágot hordott. Vézna volt, mint egy kiszáradt faág, mégis méretes volt a hasa, mintha folyton elleni készülne, röhögtek össze a férfiak, ha látták.
– Ezek nem is esznek, csak isznak – vélekedtek páran. Egyszer Rudo, a falu traktoristája elmesélte, hogy látott már ilyet.
– A két Tomáš egy szép napon majd kiszarja a beleit, mert ennek ez a vége, a Nova szétmarja az ember gyomrát, addig marja, amíg ki nem lyukad, amíg szét nem rohad az ember bévülről – mondogatta.
Kocúr életvidám teremtés lett, szökdécselt az udvaron, amíg nem keresztezte a féllábú csirke útját. Nem egyszer ugrott neki teljes erőből a szerencsétlenkedő szárnyasnak. A csirke ilyenkor rikácsolni kezdett, hatalmas port vert, ahogy csapkodva, bukdácsolva próbált menekülni. Kocúr pedig rendszerint befutott a házba és útközben nekiszaladt az ajtófélfának, mert bár kiválóan tájékozódott már Tomáš néniék putrijában, ijedtében néha elszámolta magát néhány arasznyival. Nagyot koppant ilyenkor a feje, szédültében tett néhány tétova lépést, majd elterült a veranda deszkáin és pihegett nyitott szájjal, kicsi szürke macskanyelve rálógott a veranda koszos deszkáira. Tomáš néni és Tomáš bácsi csendben nézték naphosszat a csetlés-botlását. Oj – horkant fel egyikük időnként, ha izgalmassá váltak a fejlemények az udvar valamelyik részén.
 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://kalmangabor.blog.hu/api/trackback/id/tr363364852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.