Október 17-én, szerdán jelentős méretű tömeg verődött össze a Deák téri Gödörben. A magyarországi irodalmi közéletben sertepertélők zavarba ejtően nagy létszáma ellenére ritkaság számba megy, hogy ennyien összejönnek az irodalom apropóján társasági életet élni, megkérdezni a másikat, hogy neki mi a véleménye, vagy egyszerűen csak megtudni, miről írnak éppen mások. Utoljára talán a JAK ugyanitt megrendezett estjén láthattunk ennyi embert, de tekintve, hogy mennyien tagjai az említett szervezetnek, ez kevésbé számottevő teljesítmény.

A nagy érdeklődést keltő esemény a Csillagszálló irodalmi folyóirat (a belső borítóról idézve: kulturális utcalap) egy éves évfordulójának ünneplése volt. Megnéztük mi is a folyóiratot.

 

Jellemzője a fent említett hazai irodalmi közéletnek, hogy az utóbbi években divat lett csoportosulni, szerveződni, fórumot nyitni. Ha két ember véletlenül találkozik, szinte biztos, hogy másnapra összehoznak egy irodalmi tömörülést, ami rendben is lenne, ha nem lenne természetes velejárója e jelenségnek, hogy azonnal potenciális ellenlábasnak kell tekinteni mindenki mást. Nemsokára az egész ország néhány fős irodalmi csoportosulásokból fog állni, akik egymásról nem hajlandók tudomást sem venni, s lassan ott fogunk tartani, mint például az 1700-as évek elején, amikor is az ország legjelentősebb írói simán elmentek egymás mellet, mert azt sem tudták, a másikat eszik-e vagy isszák. Ám az ő mentségükre legalább az felhozható, hogy akkoriban még nem volt internet. Ráadásul jellemzője ezeknek a csoportosulásoknak a hatalmas csinnadratta, zászló- és vitorlabontás, aztán eltelik két hónap és minden el van feledve.
 

A Csillagszálló ezzel szemben halkan érkezett, s a felsorolt jellemzők nélkül vált irodalmi mindennapjaink üde színfoltjává, s ehhez még arra sem volt szükség, hogy érdekellentéteket generáljanak. A havonta megjelenő lap számainak tartalmát, szerzőit ismerve és Mezei Anna főszerkesztővel beszélgetve számomra az is kiderült, hogy lehet idehaza minőségi irodalomközvetítést művelni világmegváltó pozíciók felvétele nélkül is. Mi több, ennek az sem feltétlenül akadálya, hogy ha az ember a barátaival, ismerőseivel (is) dolgozik, legyenek azok akár felkapott irodalmi személyiségek, vagy éppen ismeretlen pályakezdők (akiknek jelentkezését a lap nagy örömmel fogadja!).
 

A lap nem kizárólagos célja az irodalomközvetítés, karitatív funkciót is betölt. Kiadója az Oltalom Karitatív Egyesület, s maga az ötlet is innen, Iványi Gábor lelkésztől származik, a kivitelezés pedig a főszerkesztő (Mezei Anna) és szerkesztő (Tamás Zsuzsa) munkáját dicséri. A szerkesztőség tiszteletbeli elnöke Göncz Árpád, volt köztársasági elnök. A 1000-2000 példányszámban megjelenő lapot hétköznap délutánonként Budapest különböző pontjain (pl. Deák tér, Astoria, Ferenciek tere) hajléktalanok és szociális munkások terjesztik, ára 200 Ft, melyből százat az eladó hajléktalan kap meg. A Csillagszálló elnevezés is a hajléktalan létre utal, a lapban megjelenő írások is rendszeresen foglalkoznak a hajléktalansággal, de nem ez a fő csapás. Tematikus számaiban a szépirodalmi, publicisztikai és szociográfiai írások mindig egy-egy szociális kérdést járnak körül, mint például a prostitúciót vagy a szerencsejátékot.

Tartalma rendszerint négy részre oszlik, ezeket a részeket a tartalomjegyzék külön fejezetcímekkel jelöli. Így a következő egységek különülnek el: csillagszem, csillagpor, csillagtér, kicsi csillag. Az első alatt szerepelnek a szépirodalmi írások, kritikák, recenziók, a második alatt a tárcák és esszék. A csillagtér rész fogja össze a riportokat, szociográfiákat valamint interjúkat, köztük a Hajléktalan interjú sorozatot. Legvégül a kicsi csillag gyermekirodalommal foglalkozik. (Az Animus kiadónak köszönhetően például a decemberi lapszám részleteket fog közölni az új Harry Potter könyvből is.) A Csillagszálló szerzői között olyan nevek is szerepelnek, mint például Cserna-Szabó András, Legát Tibor, Karafiáth Orsolya, Schüttler Tamás, Péntek Orsolya, Turcsányi Sándor, Mézes Gergely, s a kortárs irodalom, grafika és közélet több ismert alakja jelentetett már meg alkotásokat itt. Ennek ellenére rendszeresen helyet kapnak fiatal pályakezdő költők, írók, újságírók is.

A legutóbbi szeptember-októberi duplaszám a zenei szubkultúrákkal foglalkozik, jelenleg ez a példány van az utcán. Az itt megjelent írások közül (a teljesség igénye nélkül) kiemelném Esze Dóra, Mézes Gergely és Legát Tibor novelláját, Dénes József regényrészletét, Turcsányi Sándor és Barotányi Zoltán esszéjét, valamint a Hajléktalan interjút, melyet Kiss Géza készített.

A Csillagszálló minden, a speciális terjesztés adta nehézség ellenére ragaszkodik az utcai jelenléthez, hiszen egy újságos bódéból ugyanúgy nem hódíthatná meg a szépirodalomtól elszakadókat, ahogy a többi irodalmi lap. Azáltal hogy hajléktalanok árusítják, a vásárló egyszerre segíthet egy rászorulón és juthat igényes olvasnivalóhoz (kortárs irodalomhoz).Ugyanakkor nem egyszerű manapság szépirodalmi folyóiratot működtetni. Nem csak a szokásos értelmiségi jajongás miatt, miszerint keveseket vonz az irodalom (jó példa szerintem a Csillagszálló, hogy lehet ezt úgy is tenni, hogy érdekelje az embereket), hanem az óriási túlkínálat miatt is: jó szemléltető példa, hogy míg idehaza az irodalmi/kulturális folyóiratok száma valahol száz felett járhat, a szomszéd Szlovákiában ennek tizedéről sem beszélhetünk (nézőpont kérdése, hogy melyik eset jobb). Erősen kell tehát kapaszkodnia annak, aki érvényesülni akar. A Csillagszállónak ehhez sok sikert kívánunk.