Pesti György Haláltáncéneke Holbein képeivel, Cancyo de Immagine morttijs, 1560, Ez a mű a Magyar Bibliophil Társaság tagjainak 1927. évi tagilletménye. Kereskedelmi forgalomba nem került. A könyv tipográfiája Reiter László utasításai szerint Hornyánszky nyomdájában készült 350 számozott példányban. Ez 334. számú kötet.

Nem kell feltétlenül antiszociális könyvmolynak lenni, hogy nyár közepe felé haladva a rosszullét kerülgesse az embert mindentől, ami az élet elviselhetetlen gyönyörűségeiről szól. A hurráittanyár életfelfogás rendelkezik a legirritálóbb motívumrendszerrel a vattacukortól kezdve a bícsnapernyőn át a literes kólás poharak tetején bucskázó jégkockákig, és ezen elemekkel nincs is gond vízpartról nézve, de ellenkező hatást válthatnak ki, ha a második hete tartó kánikulában jutnak eszünkbe a munkahelyünkön. Egyébként is olyan korban élünk, ahol nem tudni meddig lehet növelni a borotvapengék számát meg az egészségügyi tömítő eszközök nedvszívó képességét, ezért nem árt néha magunkra rántani a sötétítőfüggönyt és babonásabb korok felé fordulni.

Remek eszköz erre a Bibliofil csemegék sorozat e részében tárgyalt kiadvány, mely Pesti György Haláltáncénekének betűhív átiratát tartalmazza. A kis kötetecske, melyet nemrégiben sikerült beszereznem a Magyar Bibliophil Társaság 1927-es kiadványa. Egészen pontosan a társaság tagjainak évi tagilletménye (!) ez a kiadvány, amely kereskedelmi forgalomba egyáltalán nem került és összesen 350 számozott példány készült belőle. Hozzám a 334. került. Igazi bibliofil tételről van szó tehát, nem csak azért, mert a Magyar Bibliofil Társaság majdnem száz éves könyvritkasága, és nem csak azért, mert egy 1560-ban lejegyzett szöveg betűhív másolatát tartalmazza: Pesti György itt közölt, 328 soros verse az egyik legizgalmasabb irodalmi műfajt, a haláltáncot képviseli, ráadásul a szövegek a reneszánsz festő Holbein híres rajzai, halálkép-sorozata alapján készültek el. A kiadvány ezeket a képeket is tartalmazza!

Pesti Györgyről nem sokat tudunk, pontosítva: semmit. Neve is csak a versszakok kezdőbetűiből (az úgynevezett versfőkből) derül ki, felkapott korabeli szokás volt így írni alá a műveket. Szövegei három forrásból maradtak ránk, az egyik Bornemisza Péter énekeskönyve (Halálra emlékeztető ének 1582), a másik a Csereyné-kódex (Cancyo de Immagine Morttijs), a harmadik a Lugossy-kódex. Bornemisza szabadon kezelte a szöveget, a Lugossy-kódexben lévő változat töredékes, ezért legtöbbször a második forrást veszik alapul, így tették ebben a kiadványban is. Ez a Bornemisza énekeskönyv egyébként kiegészítő kötete a Bibliofil sorozat első részében tárgyalt Prédikációskötetnek (minden prédikációhoz ének). Ennek az énekeskönyvnek fakszimile kiadását már hajkurászom egy ideje, mert a prédikációskötet megvan, tehát ha esetleg valaki tud egy eladó példányt, értesítsen kommentben.

A kötet anyaga nem horror, nem is feltétlenül borzalomnak szánt rémisztgetés, mégis jókora adag istenfélésre ösztönző fenyegetés van benne. A halálábrázolás régebbi korokban megszokottabb volt, nem számított meghökkentő vagy bizarr dolognak. Elég, ha csak a templomok díszítéseire gondolunk, nem ritka a halál és a halottak mai szemmel nézve meghökkentő ábrázolása: csontvázak, eltorzult arcok, koponyák. Nagyban felelős ezért a középkor. A középkor emberének felfogásában az emberi halandóság jóval egyértelműbb volt, persze a halandóság számadatainak tekintetében ez nem meglepő. Ugyanakkor a halál terhe az egyház tevékenységének köszönhetően is ott lebegett folytonosan a középkor embere felett. Ennek értelmében a földi létezés nem olyan fontos, az ittlét csupán a földi siralomvölgy, inkább csak arra való, hogy felkészítse az embert a következő szintre. Amíg pedig a széles tömegek ebben a hitben voltak, és tudták, hogy a rohadék helyi nemes urat is ugyanúgy elviszi egyszer majd valami kórság, addig dagasztották tovább a sarat és befogták a szájukat.

A reneszánsz szerzőpáros, Pesti György és Hans Holbein könnyedebben viszonyulnak ehhez a nehéz témához, itt-ott ironizálnak, viccet csinálnak a dologból, például amikor a részegest okádás közben viszi el a halál. Pesti György Haláltáncéneke, vagy ahogy a Bornemisza Péter féle énekeskönyv nevezi Halálra emlékeztető éneke az emberi halandóságról szól. Célja nem az, hogy szaftos-horrorisztikus élményben részesítse az olvasót, vagy hogy tönkretegye a napját. Részben egyházi, vallásos propaganda szövegről van szó. Emlékeztet rá, hogy a kaszás bármikor, bárkiért eljöhet, szegényért-gazadagért egyaránt (fontos momentum ez olyan korokban, amikor a társadalom egy jelentős része nyomorog). A Haláltáncének Holbein képei mentén haladva egyesével veszi sorra a halál könyörtelenségét, különböző helyzetű, korú, rangú emberek elragadását írja meg: királyok, harcosok, úri hölgyek, pápák, papok, részegeskedők, parasztok, szűzlányok, csecsemők, a halál nem válogat. Az elbeszélő stílusa protestáns prédikatori magatartást mutat, kiszól a szövegből, okít, magyaráz. Holbein képei mellé Aemilius Georgius írt szövegeket latinul, a képek e szövegekkel kiegészített változata el is jutott Magyarországra, Pesti sok esetben szabadon fordította ezeket.  A versek mellé képek társulnak, összesen 47 darab.  Jellegzetes formavilágú és hangulatú rajzok, itt-ott egész drámákat jelenítenek meg. A melléjük állított szövegekkel, Pesti énekének betűhív átirataival együtt megrendítő hangulata van a kötetnek. Aki csordultig van a lila ködben lebegő nyárral, nem fél az emberi mulandósággal szembesülni és örömét leli a régi magyar szövegek bogarászgatásában, annak nagy olvasmányélmény.

Részletek:

 

Gongia köszött egy fw gongia embernek Ky / bizonnial igen nehez az testnek Meg kel walny / az testwl az leleknek Halaltt kel szenuedni min / den embernek

...

Aztt erttem hogy egy földi isten wagion Dwch'össeges papa newe aztt hallom Mayd el megiek megkeresem hol wagion Bizoni mondom hogy nag' bwzzel w uagion [...] Papa monda az my iozagom wagion Walamy / dwchiössegem ennekem wagion Ma mind tyed / legien walamym wagion Az dögh halal ch'ak / ream ne ragagion En felelem eztt mondam az papanak Twdod / hogy meg kel halni az nag' papnak Masra / kel szallany az wrassagnak Iöwel ch'ak most az nag konch'ot had m(asnak)

...

Meg lattyattok ty rezeges emberek Mykor egy / masra sok duskat közöntök / Az sok ittaltt esmett hog' ky agyatok Az halalttys battor zamba tugiatok.