Élet és irodalom >>>

Ujo Fero
Élet és irodalom
LIII. évfolyam 3. szám, 2009. január 16

Ujo Ferót nyitott szájjal, hátraszegett fejjel és a szájából kilógó literes pálinkásüveggel találták meg a nyári konyhában. Teljesen elaszott már a bőre, ráncai fagyottan meredtek, szeme bámult a semmibe, a pálinkásüvegen túlra. Zúzmarás volt a haja és a szakálla, sárga nedvesség állt fagyottan az arcán, haladt a derékalj meg a föld felé, ahol kupacban gyűlt össze, tetején fagyott buborékokra ült ki a dér. Rudo rémültében felkiáltott, amikor meglátta, keresztet vetett, tett egy lépést hátrafelé, de megbotlott a küszöbben, elesett a méteres hóban, ettől még jobban megrémült, kiáltásától zengett az erdő, na nem mintha bárki is hallhatta volna, mert Fero magasan a hegyekben lakott, az erdészlakban. Telente le se járt, csak ha már nagyon nem volt mit ennie, de volt, hogy akkor sem. Egyszer a saját lovát csapta agyon karácsonyra, és megsütötte, annak ellenére, hogy Fero nagyon szerette a lovait, még a pálinkáját is megosztotta velük, pedig ember nem volt, aki meg merte volna kóstolni ezt a beton kemény italt, amit Fero maga kotyvasztott. Az ő lovai voltak a legvadabbak a környéken, tíz faluval odébb is beszéltek a megbolondított állatokról. Nem is az ő lovai voltak, hanem a szövetkezeté, de próbálta volna bármelyik szövetkezetes elmagyarázni ezt a borovicskán tartott hegyi paripáknak. Szikár, zömök ez a fajta, nem nyúlánk, kényes telivér, hanem alacsony termetű, bozontos, erőtől duzzadó, hatalmas bojtokkal a bokáján. Jól kapaszkodik a hegyen az ilyen, kellett is az erejük Ferónak a hegyes-völgyes vidéken, bár nem csinált túl nagy gondot a tisztes munkavégzésből. Az ő szakmája a boldogságról szól, hangoztatta mindenütt. Amikor elvitte a pálinka, agyon kellett csapni mindegyik lovát, mert más embert nem engedtek magukhoz közel. Rudo, a volt jéerdés traktorista talált rá az öregre a hegyen. Ki tudja, meddig fekhetett ott. A lovaknak volt bőven víz meg szövetkezeti abrak, rúgtak, ágaskodtak, amikor közelített feléjük az új erdészfiú, az egyik rúgás el is kapta a mellét, gurult be az árokba a pajta deszkafalán keresztül, hívni is kellett Mrázt a faluból az öreg platós Oktáviával, hogy vigye be a városba, mert alig kapott levegőt, megrepedtek a bordái. Mondta is a magáét Mráz, aki egyébként a legjobb környékbeli lókupec hírében állt, hogy nagy szerencse, hogy éppen olvadni kezdett, mert jegelhette volna magát tavaszig a fiatal erdész, ha éppen kicsit korábban történik az eset, mert bizony ő nem kockáztatta volna farkasordító időben egy lova épségét sem a behavazott hegyi utakon.

[...]