Június elsején lép posztjára a JAK nagy többséggel megválasztott új elnöke. Hárman is pályáztak, programjaik közös eleme a változtatások sürgetése volt. Arculatváltás, felfrissülés, még szorosabb együttműködés, az ösztöndíj-odaítélések következetesebbé tétele - dióhéjban ezek a tervek. Balogh Endrét kérdeztük.

Ha tömören össze kellene foglalnod, mit mondanál, miért jó és hasznos JAK-tagnak lenni?

A legfontosabb a JAK esetében, hogy csapatban van az ember. A szigligeti tábor résztvevői tudják, milyen húzása van: akik itt ismerkedtek meg, később akárhol összefutnak, Kiplinggel szólva érzik, hogy egy vérből valók. Lehet akár táncolni is a híresebb szerzőkkel, hiszen Szigligetre mindenki eljöhet. Az elnökség ugyanígy működik. Igyekszünk elmenni egymás programjaira, kíváncsiak vagyunk a másik munkájára. Ezt a figyelmet talán nem minden JAK-tag érzi, azon vagyunk, hogy minél több aktivizálható embert vonjunk be a csapatmunkába.

Hárman is pályáztatok az elnöki posztra, a Literán Vári György, Darabos Enikő és Te is megírtátok a terveiteket. A programok közös vonása volt, hogy jelentős változtatásokat sürgettek. Ennyire beérett a megújulás? A nagy változások kora állt be az elnökségeddel JAK-hoz?

Amióta megválasztottak bennünket sorozatszerkesztőnek Pollágh Péterrel, és benne vagyunk az elnökségben, jobban látom az egyesület mozgásterét. Tavaly augusztus óta havonta üléseztünk, és minden lényeges döntést együtt hoztunk meg Gerevich Andrással, az előző elnökkel. A programban szereplő invenciók ennek a csapatmunkának a következményei. Megújulásra szükség van, a program, illetve a személyiségem az, ami a nagyobb változásokat hozza.

A kérdés az elmúlt húsz évre is vonatkozott. Vári György a programjában azt írta, hogy a JAK kultúrpolitikai szerepe már nem világos és újra kell magát definiálnia a szervezetnek. Te hogy látod, kiüresedett JAK?

Időnként bizony újra kell definiálnia magát egy ilyen szervezetnek. Nagyot változott a világ: tíz éve lett a JAK-nak mint fiatal irodalmi szervezetnek egy ellenpárja, a FISZ, és ott van a Szépírók Társasága is, ráadásul én mindkettőnek tagja vagyok, sőt, Gerevich András lett a Szépírók új alelnöke. A feszültségkeltés helyett az együttműködés a járható út. Gyuri programjában volt szó aztán arról, hogy az utóbbi időben fiatal tehetségek jelentős része a JAK-on kívül szerzett magának nyilvánosságot. Ez ugye szintén megváltozott szerepre utalna, az egyesület gyűjtőszerepét kérdőjelezi meg. Tény, hogy 1990-ben nem volt olyan egyszerű könyvet kiadni, mint ma, ezért a legjobbak a JAK-ban gyűltek össze. Mostanában már több profi kiadó van, mellettük szipolyozóbb fajták is, melyek jól lehúzzák a fiatalokat egy-egy millió forinttal, hogy pár száz példányban kiadják őket. De a JAK ebben a felállásban is megőrizte a szerepét: itt indult Lanczkor Gábor, de legutóbb Dunajcsik Mátyás és Nemes Z. Márió is, hogy csak két olyan példát említsek, akiknek újra is kell nyomni a könyvét, mert sikeresek voltak.

Az elnöki pályázatodnak, programodnak is része, hogy erősítsd a tagok közötti kommunikációt és az együttműködést...

Igen, remélem, hogy a JAK-tagok és érdeklődők számára a honlap vitafórummá is átváltozik majd. Megjelennek a JAK-tagokkal, vagy magával a JAK-kal foglalkozó friss hírek. A híreket el kell juttatni elektronikus formában a tagoknak, mert így is jobban látjuk majd, hogy egy csapat vagyunk, ahol figyelünk a másik teljesítményére. Szeretném, hogy érezzék, szolgáltatást nyújtunk a tagságnak.

Megújítanád a honlapot, teljes arculatváltást ígértél, és egy friss és lendületes JAK-ról írtál. Mik a pontosabb tervek?

Először is grafikusokat, reklámcégeket keresünk meg azzal, hogy dolgozzanak ki nekünk egy új arculatot. Ha ez megvan, akkor hamarosan elkészülhet a honlap is. A tagok maguk fogják kezelni és szerkeszteni a rájuk vonatkozó adatokat, felrakhatják az írásaikat, jobban fogunk figyelni a megjelenéseikre a hírekben. Könnyebb lesz név szerint rákeresni a tagokra, és így tovább. Igyekszünk praktikusabbá tenni.

A programod egyik szembetűnő pontja az, amely a támogatások, ösztöndíjak kiosztásának áttekinthetőbbé, következetesebbé tételét sürgeti. De bennfentességből jeles az irodalmi közélet, lehet ez ellen egyáltalán érdemben küzdeni és hogyan?

A Móricz-ösztöndíjnál a minisztériumban a kiírókkal szeretnénk egyeztetni. Jó lenne, ha a kiírásban szerepelne néhány kritérium, mint a PhD esetében: legyen a pályázónak sok publikációja, hivatkozzanak rá, legyen valamilyen kritikai visszhangja. Emellett két, a JAK által jelölt kurátor van az NKA-ban, velük is fogunk arról tárgyalni, hogy még milyen lehetőségek vannak. Nem szabad, hogy mérhetően nagy teljesítményekkel háttérbe szoruljanak emberek, mert ez visszaveti az aktivitást.

Nem lehetne rá esélyt adni, hogy ismeretlenek is feltűnjenek például a Móricz pályázaton? Akik, tegyük fel csak keveset, vagy neadjisten nem is publikálnak, nem hivatkoznak rájuk, nem jelent meg kötetük, de erős pályázati anyagot adnak le.

Nyilván nem elképzelhetetlen a semmiből felbukkanó zseni, de kicsit életidegen lehetőség. Arra, hogy valaki még soha nem publikált semmit, és beadjon egy nagyon-nagyon jó regényt, vagy egy nagyon jó verseskötetet, nem nagyon kerülhet sor. Ha mégis lenyűgöző munkát adna be valaki, akkor azt észre kell venni, elvégre nem kurátorautomaták ülnek ezeken a posztokon! Mindenesetre fontosnak tartom, hogy a teljesítménye legyen mérhető, és így a szubjektív döntésnek egy kis korlátot szabhatunk.

Hogyan tudna a JAK nyitni olyan tehetségek felé, akik, mondjuk így „alkati” okoknál fogva nem képesek menedzselni magukat. Akik nem keresik az irodalmi csoportosulások kegyeit és kimaradnak a közéletből.

Sokat beszélgetünk arról, hogy ki, mit olvasott, kinek, mi tetszik, és persze nem csak JAK-tagoknak vannak jó írásai. Ha például felolvasóestet szervezünk, természetesen nem kizárólag abból a merítésből dolgozunk, akik mondjuk rendszeresen jelen vannak az elnöki ülésen. Akiket tehetségeknek gondolunk, azokat próbáljuk ösztönözni arra, hogy lépjenek be, mert nekünk elsősorban a JAK-tagok érdekeit illik képviselni.

Darabos Enikő írta a programjában, hogy közelíteni kellene a laikus és szakmai olvasóközönséget. Látok ebben rációt, hiszen az irodalmi belterjesség sokszor kizárja az egyik nélkülözhetetlen elemet, az olvasót. Elég, ha csak a kortárs költészet olvasottságára gondolunk. Te mit gondolsz: kell-e, és ha igen, hogyan tudna a JAK nyitni a laikus olvasóközönség felé?

Az októbertől ImPulzus név alatt futó, Dunajcsik Mátyás által szervezett kritikai beszélgetéssorozat első alkalommal a Bűnös Budapestről, Kondor Vilmos sikerregényének második részéről fog szólni, olyan, Budapest témájú könyveket is bevonva a diskurzusba, mint Nagy Gergely Angst, és Farkas Tibor Pártmobil című kötete. Igyekszünk olyan népszerű témákat, olvasmányokat bevetni, amelyek többeket érdekelnek és nem „csak” a szakmai közönséget. De azt hiszem, nagy tévedés lenne, ha elsősorban a szakmán kívüli széles közönséget célozná meg egy fiatal kortárs költők és írók, sőt: irodalmárok érdekeit képviselő szervezet, és nem foglalkoztatná azt a szellemi bázist, akikből szerveződik. Ilyen értelemben egyáltalán nem félek a „belterjtől”.

Az a törekvés is az írók érdekeit képviseli, hogy olvassák őket. A JAK-tagoknak is érdeke, hogy minél több értő olvasójuk legyen...

Az olvasószám fontos, de nem minden. A JAK tanulmányi napokra készülve felkértünk húsz fiatal irodalomtörténettel foglalkozó kutatót, hogy mondjanak olyan negyven alatti szerzőket, akikről szívesen adnának elő. Megdöbbentő volt, hogy csak három prózaírót említettek, az összes többi költő volt. Költészeti reneszánszot élünk, amelyben éles határvonalak fedezhetők fel. Egyrészt (csak azok közül említve, akik a JAK tanulmányi napokon szóba jöttek) van a Szálinger Balázs, Varró Dani, Havasi Attila „vonal”, vagyis a rímekkel, formával is játszó költészet. Őket könnyebben fogyasztja a közönség. Mellettük vannak olyanok is, akiket nem lehet 5-10 ezer példányban eladni, de nem lehet a kortárs költészetet elképzelni nélkülük: Nemes Z. Márió, Pollágh Péter, Lanczkor Gábor, Krusovszky Dénes. Ők más hagyományokat kereső lírát művelnek. Nem feltétlenül a széles tömegekhez szólnak, bár újságíróként például tudják hozni azt a nyelvet, ami nagyobb közönséget is megérinti.

Június elsejétől vagy hivatalosan az elnök, tehát a Könyvhét lesz az első éles bevetésed. Lesz JAK-piknik is, majd utána a Műfordító Tábor. Beszélnél a programokról?

A JAK-piknik története érdekes. Sokan emlékeznek még a legendás JAK-hajókra, de jó ideje már kevésbé romantikus helyszíneken lépünk fel. Idén Szegő János szervezésében lesz a Merlin Színházban egy (szintén a nagyközönség számára érdekes) beszélgetés a krimi témakörében, amin Bánki Éva, Bán Zoltán András, Benyovszky Krisztián és Varga Bálint fog részt venni, Bárány Tibor moderálásával. Bánki régóta foglalkozik krimivel, a Scolar pedig a Könyvfesztiválra adta ki Wolf Haas Holtak feltámadása című krimijét Bán fordításában. Benyovszky Krisztiánnak nemrég jelent meg könyve a krimikről, Varga Bálint pedig az Agave kiadó tulajdonosaként, és szerzőként is foglalkozik a műfajjal. Ezen kívül lesz két felolvasás, próza és költészet is, a Merlin alkalmas arra, hogy legyen sodrása az eseményeknek. A másik közeli program a tíznapos, bentlakásos Műfordító Tábor lesz június végén L. Varga Péter és Rácz I. Péter szervezésében külföldi, műfordítói pályájuk elején állók számára. Nagy siker, hogy erre a táborra például kétszeres volt a túljelentkezés.

Jómagam kerülöm az irodalmi szervezeteket. Mit szeretnél, hogyan gondoljak majd három év múlva, megbízatásod végén a JAK-ra?

Ha három év múlva végiggondolod majd, hogy mi történt az irodalomban, akkor tudsz majd említeni néhány új tehetséget, akiket a JAK indított el. Szeretném, hogy majd emlékezz néhány olyan eseményre, melyeken te is részt vettél, például a szigligeti tábor. Vagy említhess olyan szépirodalmi műveket, amelyeket a JAK műfordító táborban összegyűltek fordítottak le anyanyelvükre. És jó lenne, ha az a nyüzsgés, ami a JAK-ban van, átterjedne nem JAK-tagokra is, táncolj velünk. Azt szeretném tehát, hogy akarj belépni a JAK-ba. Remélem, erre nem is kell három évet várni.