A Szép versek egy verstengerben való lubickolás egy éven keresztül, melyet két hónapig tartó kétségbeesett fuldoklás követ. A szerkesztő szabad kezet kap, de a saját bőrét viszi a vásárra - Péczely Dórát, a Szép versek 2009 szerkesztőjét kérdeztük.

Mekkora szabadságot élvez egy negyvenöt éves hagyományokkal rendelkező versantológia szerkesztője?

Tetszik, hogy a szabadságtól indulunk. A kérdés első felénél még rávágtam volna, hogy szárnyaló, szárnyakat adó szabadságot – de ha egy életkoromnál többet mutató számot és a hagyomány szót hallom egymás mellett, már mást jelent a kérdés. De maradjunk még egy pillanatra csak az elejénél: a Szép versek válogatása szakmai feladat, melyben a szerkesztőt alapvetően két dolog határozza meg. Az egyik az előző évi verstermés, a másik saját tudása – részletesebben: felkészültsége, ízlése, jelenlegi esztétikai horizontja. Tehát szabad kezet kap, de a saját bőrét viszi a vásárra. Mivel ez az első Szép versek, amit válogattam, gyorsan szembe is találtam magam a szabadság legfőbb velejárójával, a szabadságból adódó felelősséggel. Tavaly, a Magvető Írótükör idézeteinek válogatásakor, edzettem a feladatra, de amikor ezt a tapasztalatot próbáltam kamatoztatni, rájöttem, hogy csak részben segít. Akkor két olyan részletet, jobb esetben egy egész verset kellett találnom huszonhat író és költő életművében, melyek önmagukban megélnek egy kalendáriumban. Ráadásul még a szerzőkkel is egyeztethettem a választásaimat, volt segítő, kontrolláló erő. A Szép versek viszont egy verstengerben való lubickolás egy éven keresztül, melyet két hónapig tartó kétségbeesett fuldoklás követ, és még rá kell húzni egy sprintet a végén, hogy kimászva a partra azonnal lehessen rohanni – lubickolni. A munka során nem tudja magát tartani a legevidensebb koncepció: hogy akkor a „legszebb” versek legyenek benne, momentán 2008-ból. A szépet itt mint gyűjtőfogalmat használom, tehát a legerősebb, a legjobb, a legnagyobb, a leg. Mert ha csak nekem a legszebbek ezek a versek, akkor nem biztos, hogy a kötet eléri egyik vagy egyetlen (?) célját, hogy képet adjon az adott év magyar lírájáról. Itt működésbe lép a hagyomány, illetve a tisztelet. A versek nagy része mégiscsak folyóiratokban jelent meg, tehát szerkesztőtársaim érdemesnek találták a megjelenésre. Vannak szerzők, akiket szinte minden irodalmi lap közöl. Azt gondolom, ezt teljesen nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ugyanakkor ez csak egyetlen szempont volt a döntésnél. Legnagyobb hasznát a munkában végül egy erősen patetikus dolognak vettem, annak, hogy visszaemlékeztem, mit gondoltam én tíz évvel ezelőtt a Szép versekről. Azt, hogy abban verssel szerepelni nagyobb dolog, mint kötetet megjelentetni. Az a non plus ultra, az igazság pillanata, mert van még valaki kerek e világon, aki azt gondolja, hogy éppen az enyém, és éppen ez az a vers, melynek szerepelnie kell ebben az antológiában. Amikor a szerkesztő szembesül azzal, hogy egy saját maga által is megélt és megerősített mítosz épp most profanizálódik azáltal, hogy ő magának kellene előállítani a következő epizódját, akkor vagy lebénul, vagy élhet azzal a szabadsággal, hogy elvégezheti a szerkesztői munka legszebbikét. Vagyis nem hagytam azzal nyomasztani magam, hogy mely szerzőket hagyom idén ki ilyen vagy olyan okokból, hanem azzal foglalkoztam, kinek a versei legyenek benne, és miért.

Vannak szinte állandó szerzői a Szép versek köteteinek. Ők minden évben kitermelnek egy olyan verset, melyek az adott év reprezentatív darabjai, vagy esetükben már a hagyomány és a kánon is közrejátszik?

Nyilván nem derékig, de nyakig állok a hagyományban. Plusz a saját kánonomban. Felteszem, így voltak ezzel az elődeim is. De nincsenek bérelt helyek az antológiában. Nem kell, és nem is lehet mindig szerepelni a Szép versekben. Megnéztem, így utólag, az 1989-es Szép versek szerzői közül hányan szerepelnek a mostaniban. Kilencen. De lehettek volna tizenkilencen is közülük, az akkori szerzők közül sokan élnek és írnak. Azóta eltelt húsz év, és a költők országában élünk. Egyébként ez is tetszik nekem. De ha provokatív a kérdés: az elmúlt tíz év költészeti teljesítménye alapján nem tudok elképzelni Szép verseket Térey János-vers nélkül. Azért mondom az ő, és csakis az ő nevét, mert esetében nyilvánvaló az „elfogultságom”, de az a fontos, hogyan alakult ez ki. Amikor az átlagnál súlyosabb mértékben kezdtem foglalkozni irodalommal, belebotlottam a verseibe, azóta számomra megkerülhetetlenek. Erre persze ráerősített a közös munka később – és most. Az együttgondolkodás, vagy a tőle, általa való tanulás. De azt hiszem, akkor volna ezzel probléma, ha az illető szerző, akit én évről évre előszeretettel beválogatnék, magánkiadásban jelenne meg és egyetlenegy folyóirat sem közölné. Másrészt, ha egyszer rendezhetnénk egy Szép versek-válogató versenyt a szerkesztők és az olvasók gyönyörűségére, nyilvánvalóan nem lenne két egyforma.

Hogy zajlott a válogatás? A legjelentősebb fórumokon megjelent versek mindegyike megfordult a kezében?

Nem különböztettem meg jelentős és nem jelentős fórumot. Arra törekedtem, hogy amihez hozzá tudok férni, elolvassam, és bárcsak tudnám, vagy valaki tudná követni, kitől hány vers jelenik meg és hol, de még a nyomtatottsajtó-listám is hónapról hónapra bővült. És ott vannak a versblogok, a folyóiratban nem publikált, de tavaly megjelent kötetekbe rendezett versek. A kiadó képtelen lenne az összes folyóiratot előfizetni, a könyvtárakban hiányos évfolyamokat találtam, szerkesztőket vegzáltam, hogy küldjenek-adjanak a megjelent számaikból, köteteket lejmoltam, a neten vadásztam, és most még csak a technikai részleteknél tartunk. Amikor nekiálltam a munkának, forradalmi lendülettel tettem, és arra gondoltam, olyat szeretnék csinálni, amit mindeki megemleget. Ciklusok, radikális költészetszemlélet, izgalom és gyönyör. Aztán a munka lehiggasztja az embert. Végiggondolja a már emlegetett szempontokat, és a versek is végiggondoltatják vele. Végül arra gondoltam, hogy átlátható válogatás legyen így elsőre. Meghúztam a határt hetven szerzőnél, úgy döntöttem, ez az a szám, ami elég ahhoz, hogy látszódjon, mit gondolok 2008 költészetéről. Aztán addig csökkentettem, még hatvanöt szerző került bele. Úgy dolgoztam, hogy a szerzők megjelenéseit összeszedtem, és azokat vittem második fordulóra, akiknek legalább három-négy erős versét találtam. Lehet, hogy ebből csak kettő került be, de már biztonságban éreztem magam. Aztán végignéztem azokat a szerzőket, akik nem kerültek be ebbe a körbe, mert emlékeztem, hogy volt egy olyan versük, amit az alapkoncepció ellenére sem hagyhatok ki.

Került be több fiatal tehetség is, akik most először szerepelnek az antológiában. Ilyen például Szöllősi Mátyás és Simon Márton is. Az újakra Ön figyelt fel, vagy a figyelmébe ajánlották őket?

Az említett szerzőket személyesen is ismerem, Simon Márton verseit már egykori telepessége idején kezdtem figyelni, Szöllősi Mátyásról azonban számomra csak tavaly derült ki, hogy tulajdonképpen költő. Számos olyan szerző került az antológiába viszont, akikkel soha nem találkoztam, vagy csak látásból ismerem őket. Sok olyan költő viszont nem került be, akikkel rendszeres munkakapcsolatom van, vagy akár baráti viszony van köztünk. Szoktak a figyelmembe ajánlani szerzőket, de ezen a téren teljesen öntörvényű vagyok, legkedvesebb költőim legkedvesebb költői nem feltétlenül válnak az én kedvenceimmé is. De van ellenpélda is, Sirokai Mátyást Pollágh Péter mutatta be nekem verseivel együtt, klasszikus és szép történet. De a legérdekesebb volt az idősebb generációkat újra- és felfedezni.

Került be olyan a válogatásba, akiről korábban nem nagyon hallott, de a verse felkeltette a figyelmét?

Nagyon kerestem, vártam ilyen csodát. De ez most tisztán nem történt meg. Olyanokat említenék, akikről tudtam, de a munka megkezdésekor még csak benyomásaim voltak a költészetükről, és az összképből domborodtak ki szépen lassan: Ayhan Gökhán, Darányi Sándor, Korpa Tamás, Lázár Bence András, Polgár Anikó, Varga Mátyás.

Került be olyan, akit szíve szerint kihagyott volna? A személyes „versízlés” kiiktatható teljes mértékben egy ilyen széleskörű versantológia verseinek kiválasztásakor?

Akiket „szívem szerint” kihagytam volna, azokat ki is hagytam. De olyan volt, nem is egy, akikről az elmúlt évek verstermése alapján azt feltételeztem, idén nem, vagy idén sem fognak belekerülni a Szép versekbe, aztán jött az első, majd a második etc. olyan vers, ami rám cáfolt. Mivel eltelt ismét egy fél év, látom, hogy vannak, akikre már most nagyon odafigyelek, és biztosan van három olyan szerző, aki idén nem volt benne, de a 2010-es előválogatás első fordulóján már keresztülment.

Hagyott ki valakit, aki jelentős alkotó, de 2008-ban nem közölt olyan verset, amit nyugodt szívvel betett volna?

Hagytam.

Születtek 2008-ban jelentős, a jövőben is meghatározó költészeti teljesítmények, vagy ez (a szó lehető legjobb értelmében) egy átlagos év volt? Aki majd újabb negyvenöt év elteltével olvassa a válogatást, mit fog gondolni 2008 költészetéről?

A tavaly megjelent verseskönyvekben több év munkája fekszik, igaz, az utókor a megjelenés évét fogja elsősorban számon tartani. Ez lesz az egyik komponense a 2008-as magyar költészetről való gondolkodásnak. De a tavalyi könyvhétre megjelent két nagyon fontos verseskönyv Schein Gábor Bolondok tornya és Szálinger Balázs A százegyedik év című könyve másként szólnak erről az évről, mint a Szép versek 2009. Az antológia alapján izgalmas és sokszínű év volt a 2008-as költészeti év, olyan versekkel mint Csoóri Sándor Sáros a szívünkje, Téreytől A magyar menyasszony vagy Utassytól A kikelet szimfóniája. Láthatók olyan új kísérletek, elmozdulások, mint Borbély Szilárd történetversei, Lövétei eclogái, Pollágh Péter Dédi-tematikája, Sopotnik Zoltán futóversei vagy Tandori Dezső halálos halálversei. Az utóbbiakról Jancsó Miklós bizonyos filmjei jutottak eszembe, mint a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten vagy Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél. Vagy ott vannak Csehy Zoltán ínyencségei, Szabó Marcell finom mozdulatokkal kivitelezett pofonjai, Szabó T. Anna és Tóth Krisztina egy-egy, de kihagyhatatlan versei. De mivel közben eltelt fél év, és közben már a Szép versek 2010-ben vagyok, úgy látom, az dominánsabban, markánsabban, durvábban lesz szép.

Kálmán Gábor