Litera >>>

Kerülgetjük a magunk dobozát
2009. augusztus 11.

Egy éve írtam már netnaplót, akkor ígéretet tettem otthon, hogy többet ilyesmit nem vállalok, mert a hét végére már válófélben voltunk a feleségemmel, pedig a feleségem, Pangloss mesterrel élve, valószínűleg a létező feleségek legjobbika, persze ez sosem ilyen egyszerű. Meglátjuk, most mi lesz, azóta sem viselem jobban, ha napi rendszerességgel, percre pontosan kell épkézláb (már ha) szöveget összehozni.

Szeretek hosszan molyolni. Elképzelni azt, hogyan néz ki majd a szöveg, mert ha más nézi, más esése van a mondatnak Egy vessző odavághat mindent, hát még a szavak, erősebb-gyengébb töltésű szinonimák, hangulatfestés, és akkor még sehol sem vagyunk attól, hogy szórendről, mondatszerkezetről beszéljünk. Közben meg átkopog a szomszéd, bepittyeg egy érkező üzenet, vagy csak idegesítően viszketni kezd az ember fejbőre, és már ugrott is a megkezdett mondat. Igazából a tökéletes szöveg kategória nem is létezik.

Na, de a cím. Van ez a dolog Schrödinger macskájával. (Igen, ez az a macska, amiről Háy nemrég beszélt.) A kvantumfizika furcsa egy tudományág, állítólag nem lehet megtanulni, csak megszokni. Bátyám említette nemrég, hogy kvantumfilozófus szeretne lenni, nyilván azért, mert jól hangzik, nagyon. És te mivel foglalkozol? Kvantumfilozófus vagyok. Lássuk be, van ereje a dolognak. A Schrödinger macskájaként elhíresült gondolatkísérlet a kvantumfizika egyik tébolya, hol elfogadják, hol megcáfolják, hiányos ismereteim szerint inkább az utóbbi. Schrödinger ezzel szemléltette a mikrovilágban uralkodó törvények életszerűtlenségeit, azt, hogy a részecskék egyidejűleg több helyen, különféle állapotokban lehetnek.

A lényeg (rövid leszek) a szuperpozíció elvére vezethető vissza, amikor is egy részecske egyszerre többféle állapotban van, vagyis bizonyos tulajdonságait nem tudjuk megállapítani. Na most ez a részecske addig marad ebben az eszményi állapotban, amíg el nem kezdjük piszkálni, amíg ki nem találjuk, hogy de jó lenne is tudni, hogy akkor most pontosan mi is van vele.

Mert az ember az már csak olyan, hogy nem bír nyugton maradni két percig. És ekkor, a mérés-megfigyelés hatására, a szuperpozíció összeroppan, és a részecske egyértelműen a lehetséges állapotok egyikébe kerül.

Vagyis hogy (Bereményit idézve) varázstalanítva lesz akkor a világ. Elkapjuk a lepkét, csak éppen eltörjük a szárnyát.

Belerondítunk a kisherceg eszményi ládájába egy beteg skiccbárányt. Miért sírsz, kisherceg, szép kis bárány lett az. Igen, csak a másik, amiről nem tudtuk, hogy pontosan milyen is, az szebb volt.

Schrödinger macskája ilyesmiről szól. Van egy macskánk, akit beleteszünk egy dobozba, és az életét radioaktív bomlásokkal felszabaduló alfa-részecskéktől tesszük függővé. A dobozhoz tartozik ugyanis egy méreg és egy kis radioaktív anyag, ami percenként 50%-os eséllyel szabadít ki alfa-részecskét. Ha a radioaktív bomlás megtörténik, akkor ez kiszabadítja a mérget és a macska meghal, ha nem (mert a radioaktív bomlás nem biztos, hogy megtörténik) akkor a macska nem kap mérget és életben marad.

Ez a macska viszont egy lezárt dobozban van. Valószínűleg él. De ugyanennyire valószínű, hogy meghalt. A dobozba nem látunk bele. Van benne egy macska, amelyik vagy él vagy nem, a választ nem tudjuk. Mint a részecskéknél. Él még a macska? Nézzük meg. És mi van, ha halott? Meg ha megnézzük, akkor megszűnik ez a furcsa állapot. Mi van most akkor ezzel a macskával? Nem mondhatjuk rá azt, hogy él, de azt sem, hogy meghalt.

Mattot adtunk magunknak, de a fekete és a fehér bábukkal is mi játszunk, se veszteni, se nyerni nem tudunk. Vagyis tudjuk éppenséggel mindkettőt, de akkor véget ér a játék.

Ha nem nyitjuk ki, akkor sosem tudjuk meg, hogy tulajdonképpen mi is a helyzet, élőholtak leszünk, mint a macskánk, kerülgetjük a magunk dobozát.

Ha meg kinyitjuk a dobozt, mert előbb utóbb ki kell, az emberi természetből ered, akkor megtudjuk a választ. Csak akkor elveszítjük azt, ami a válasznál is fontosabb, a kérdést. Mindazt amiért ez az egész történik.

A részecskék néha kísértetiesen emlékeztetnek az életünkre.