Jelenkor >>>

Kálmán Gábor: Urban meghal
Jelenkor
2010. év 53. évfolyam 1. szám

Urban rájött, hogy gyűlöli az életét. Hazafelé tartott a műszakból a cséeszádé egyik buszjáratán, zötykölődve a műbőr üléseken a belváros felé, bár nem merte volna igazából városnak nevezni azt a néhány činžiaktömbből álló épületcsoportot, melynek főterén egyetlen templom emlékeztetett csak valamiféle emberi településre. Mióta elköltözött Jasná Horkáról, minden egyre rosszabb lett, egyre többet ivott, a bolond Iveta hamar feladta a városi életet és visszamenekült Jasná Horkára.
Urban nem volt soha igazi Jasná Horka-i. Hogy pontosan mi tett valakit Jasná Horka-ivá, azt senki nem tudta, de a Jasná Horka-iak mindig tisztában voltak vele, ki tartozik közéjük és ki nem. Ujo Fero például elég messze lakott a falutól, nem is nagyon járt le a hegyről. Jobban belegondolva közelebb lakott Černizemhez, a szomszédos faluhoz, mégis nyilvánvaló volt, hogy Ujo Fero ízig-vérig Jasná Horka-i. Megfogalmazni kevesen tudták volna, de minden Jasná Horka-i tudta, hogy például a szigorú özvegy Štrofeková vagy a vénségére teljesen tönkrement Babka miért tartozik közéjük. Ugyanígy Tomáš néni és Tomáš bácsi is egyértelműen Jasná Horka-iak voltak, pedig ők is a helységnévtáblán kívül laktak a falusiak által került Žabia hora kísérteties romházában. Ráadásul Tomáš néniék alig pár éve érkeztek Jasná Horkára, nem is voltak tősgyökeres lakosok. Mégis mindenki Jasná Horka-inak tekintette őket. A szenilisebb öregek közül sokan azt hitték, eleve ott laktak, de a többiek sem emlékeztek már pontosan, hogy mikor érkezett a furcsa cigánypárocska a faluba. Páran úgy próbáltak meg emlékezni, hogy nagyjából abban az időben kezdett Ujo Fero tönkremenni a piálástól és indult meg végleg a lejtőn. Addig olyan jó erőben volt, hogy a legfiatalabbakban is vigyázban állt a szar, így mondogatták, ha felemelte a hangját, pedig talán kicsit idősebb volt Babkánál is. Babka meg már legalább hat éve azt sem tudta hol van, reggel kirakták az unokák a tótkékre festett fakapu elé, este meg bevették, mint egy cserepes virágot. Tomáš néniék tehát pillanatok alatt beilleszkedtek, a Jasná Horka-iak kérdés nélkül befogadták őket, pedig a legkevésbé sem voltak vendégszerető népek. Két út futott be Jasná Horkára, de nem volt rajtuk nagy a forgalom, mert a Jasná Horkát kerülték őket a környező falvak lakosai. Minden Jasná Horka-i stiches, mint egy hordó napon felejtett Nova, a Jasná Horka-iak kedvenc bora – így mondogatták. Az öregözvegy Sklenárová háza mellett futott be egy útszakasz a város felől, de senki nem tudott rá visszaemlékezni, hogy valaha is használták-e azt az utat kifelé, mert a helyiek nem nagyon mentek ki rajta, akik meg egyszer beérkeztek, azok nagyon gyorsan elhagyták a falut a másik úton és visszafelé igyekeztek más utat választani. Így aztán a falu fő és egyetlen utcájába torkolló útszakasz amolyan kényszerű egyirányú utca lett, nem mintha lett volna a kresz tábláknak jelentősége a környéken. [...]