Palócföld>>>

Kálmán Gábor: Hideg
Palócföld folyóirat
2010. szeptember

Havran nem hitte volna, hogy egyszer úgy fogja ölelni az ellenségét, ahogy még nőt sem soha.

Amikor magához tért, azt hitte parázson fekszik. A teste ösztönösen mozdult volna, lökte volna magát el a földtől, de moccanni sem bírt. Lángolt mindene, ruhája alatt bőrének minden centije, csontjáig hatolt a forróság, át a kabátján, csizmáján, ušánkája fülvédőin keresztül átszivárgott a nyakáig, befolyt a kabátja, inge alá. Az arca valósággal szikrázott, emiatt is tért magához. Hosszú percekig próbálta összeszedni az erejét, zúgott a feje, mély, zsigeri fáradtságot érzett, mint gyerekkorában a forró téglával bélelt ágyban a dunyha alatt, a pléhkályha doboló hangját is hallotta, a parazsak tompa paffogását.

Aludni kéne, győzködte magát. Mindegy mi lesz a vége, csak aludni.

Próbálta összeszedni a gondolatait, visszaemlékezni arra, hogy mi történt, hogy milyen nap és milyen napszak lehet, hol van és hogyan került oda. Kutatott az emlékeiben, hogy a végére járjon, mi történt vele, és főleg, hogy miért történt, de bárhogy igyekezett, csak a dunyhára tudott gondolni, meg a pléhkályhára a ropogó farönkökkel, a szoba túlsó oldalán szuszogó szüleire, a vacak faház gerendáinak reccsenéseire, a falakban percegő lassú éjszakai életre. Arra, hogy csak aludni kell, sokáig és mélyen. Hogy csak néha kell felrezzeni ha vakkant odakint a küszöbön alvó kuvasz egyet és pár ijedt szárnycsapás jön a ketrecek felől válaszként. A fal túloldalán meg az egyik kacsa ad ki egy apró méltatlankodó hápogást, amire egy másik válaszol, majd újabb kettő, halk hápogás hullám fut végig a rajon, majd halkulni kezd, még egy későn eszmélő hápogás jut a végére és újra csend, és megint csak a tűz ropog, lomhán, álmosítóan lobban a kályha ajtón kiszűrődő fények játéka a házfalon.

Arra gondolt, milyen nagy béke van.

A béke szóra nyilallt belé a fájdalom. Maró fájdalom volt, mintha jeges tóba szakadt volna bele meztelenül, üvölteni sem volt kedve. Kinyitotta a szemét. Nem látott parazsat. Reménykedett, hogy csak álmodott, hogy ott fekszik a dunyha alatt. De a szájánál ekkor megérezte a leheletétől olvadt hólé ízét, bőrén a hideg marását.

[...]