Palócföld / Szépirodalmi figyelő >>>

Kálmán Gábor: Reggeltől estig
Palócföld folyóirat 2011/1 / Szépirodalmi figyelő (másodközlés)

(részlet)
Milanról mindenki tudta, hogy kegyetlen. Gyűlölt mindenkit maga körül és soha nem is titkolta. Főleg a macskákat gyűlölte. Volt, hogy az öreg Boženka macskáit édesgette magához. Szalonnát használt erre a célra legtöbbször. A paprikás császárszalonna vált be legjobban a tapasztalatai szerint. Apró szeletekre vágta, kicsi darabokat dobott át Boženka fakapuján keresztül az udvarba. Volt, hogy pórul járt és az udvaron jövő-menő csirkék vagy kacsák csaptak le a csalira.
A kacsák kevésbé szórakoztatták, túlzottan bárgyú élőlényeknek vélt minden baromfit. Bár sokat kísérletezett otthon, hogy a kacsák vajon akkor is tudnak-e úszni, ha fejjel lefelé dobja be őket a tóba. De ez nem tűnt túl jó mulatságnak, mivel legtöbbször zuhanás közben visszapördültek mind és hassal értek a vízbe, majd mintha mi sem történt volna úsztak el Milan közeléből, megszokott mozdulatokkal mártogatták a fejüket a vízbe és vizsgálták az úsztatót ennivaló után. A csirkék már jobban szórakoztatták, mert azok rémülten kapálózni kezdtek. De sosem süllyedtek el a vízben ők sem. Lassú, esetlen mozdulatokkal vergődtek át a túlsó partra, sokszor a szárnyaikat is szétcsapták, hogy ne süllyedjenek el, és mire Milan átért az úsztató túlpartjára, már szaladtak is a kert hátsó részeibe. A kakasokat egyáltalán nem találta szórakoztatónak. A kakasok általában hangosan kukorékolva, széttárt szárnyakkal estek neki, vöröslött a tarajuk, felverték maguk körül a port. Ilyenkor mindig menekülőre fogta. A pulykák tojóihoz éppen ezért nem nyúlt soha. A pulykakakasok gyakran kísértették álmaiban. Felfújt tollakkal, vérvörösen lángoló fejjel üldözték és hiába menekült, egyre lassabban, egyre lomhábban mozogtak a lábai, érezte a dühös háziállatok csípését a bokáján. Hogy falatnyi húsdarabokat szakítanak ki belőle. [...]