Csepcsányi Éva

Groteszk parasztbiblia, szlovák módra

Kálmán Gábor: Nova

http://www.barkaonline.hu/olvasonaplo/3443-groteszk-parasztbiblia 

Kálmán Gábor első kötetének, a Novának szerkezetileg két olvasata van: novellafüzér vagy regény.

Jasná Horka, a kitalált szlovákiai falu lakói mindkét esetben távoliak és idegenek maradnak az olvasó számára, nem igazán lehet egyik főhőssel sem azonosulni. Aki épp nem gyilkos, perverz, boszorkány, debilis vagy szimplán gonosz, az egyszerűen csak kőkemény alkoholista. A könyv végére érve az emberi gyarlóság és gonoszság esszenciális foglalatával lehetünk gazdagabbak: Ujo Fero, Storefková, Urban, Milan, Abafi, Tomasék és a falu többi lakója az unalom, közöny, babonaság, rosszindulat, gyanakvás mocsarában dagonyázik. A narrátor nem ítélkezik felettük, szenvtelen, jurátusi távolságtartással veszi fel a jegyzőkönyvet. Például egy fiúról, Milanról, aki unalmában szadista módon kínozza a szomszéd öregasszony macskáit, majd egyik nap önmagát is fölakasztja. Vagy a saját apja teszi? A falusi gyerekek számára lényegtelen, a fő, hogy megszabadultak a kisebbeket terrorizáló osztálytársuktól. A környéken termő silány szőlőfajtából, a novából készült idegméregként ható bortól félőrült, debilis, testileg-lelkileg eltorzult Jasná Horka-iaknak még az állataik is bizarr, csonka lények: féllábú csirkék, szem nélküli macskák, csak pálinkát ivó lovak. Nevetséges is lehetne a groteszk halmozása, mégis inkább ijesztő és szomorú az emberek ilyen mélyrepülése. Különös kettősség fedezhető fel a történetekben: a második világháború utáni kommunizmus istentagadó, materialista, csak a munkát és a téeszt bálványozó, szocreál világképe keveredik a legsötétebb középkor babonás szellemhistóriáival, a vajákos asszonyokkal teli falusi paraszt misztikával.

Kálmán Gábor néhol erőltetetten ugyan, de minden epizódban, novellában rejt el valamilyen kétértelmű utalást: talán nem is ő volt a gyilkos, talán nem is halt meg, lehet, hogy félreértés volt az egész… A Nova mégis lebilincselő olvasmánnyá válik ezektől az apró írói trükköktől, és a mozaik kockái akkor állnak össze teljesen, ha mind a tizenegy epizódot elolvassuk.

A sokszor szétesettnek tűnő, közönyös, elkérgesedett embereket valami egészen különös, megfoghatatlan „együvé tartozási öntudat” fűzi egymáshoz. A „Jasná Horka-iság” dolgában nem ismernek tréfát, és aki nem tartozik a nyájba, az lényegében nem is létezik: a nemecek (németek), a vörösek, a faluból elköltöző Urban (beszédes név!) valótlan fantomfigurák a helybeliek szemében, akik zárt, tradicionális közösséget alkotnak, saját belső törvényekkel, féltve őrzött titkokkal és a régi öregek hiedelmeivel – „Urban nem volt soha igazi Jasná Horka-i. Hogy pontosan mi tett valakit Jasná Horka-ivá, azt senki nem tudta, de a helyiek mindig tisztában voltak vele, ki tartozik közéjük és ki nem.”

Az olvasó, ha nem érezheti is magát a különös közösség teljes jogú tagjának – hiszen bezárt a kocsma, a fiatalok elköltöztek, az öregek pedig kihaltak már –, egy olyan Bodor Ádám műveiből ismerős sötét tónusú, sajátos atmoszférájú világba csöppen Kálmán Gábor jóvoltából, melyet nehéz elfelejteni, és még nehezebb felülmúlni.