Kezdőlap/Home

Kálmán Gábor/About

LIBRI - BOOKLINE/SHOP

Nova - The rope from the neck of a hanged man

Nova - Urban sureb (Värske Rõhk)

2018.11.17. 13:11 KálmánG

A vásárlók és a halottak

A központ új volt és csillivilli, az öregúr kopottas és ráncos. Régivágású, molyszagú, késő-kádárkori öltöny volt rajta, az a barnaszínű, kissé trapéz típus. Nehezen ért át a körajtón, mert az gyorsabban forgott, mint ahogy ő totyogott, meg is akadt az automataérzékelős bejárat a forgásban, ahogy szokott ilyenkor, egy hangos-fémes kattanással. De nemcsak egy pillanatra akadt meg, hanem be is zárta a két szárnylap közötti térbe az öreget, a középen vitrinekbe helyezett porcelánkészlet mellé, amit aznap raktak ki reklámként a Háztartásiék.

10398682_302057569996731_9073644231856471728_n.jpg
 

Kálmán Gábor 1982-ben született Érsekújváron. Bródy Sándor-díjas író. Legutóbbi kötete Janega Kornél szép élete címmel a Kalligram Kiadónál látott napvilágot 2018-ban.

A nullás években valamikor, a Rózsadombon egy bevásárlóközpontba egy öregúr totyogott be a körbemozgó bejárati ajtón, börleszkszerűen esetlenkedve.

A központ új volt és csillivilli, az öregúr kopottas és ráncos. Régivágású, molyszagú, késő-kádárkori öltöny volt rajta, az a barnaszínű, kissé trapéz típus. Nehezen ért át a körajtón, mert az gyorsabban forgott, mint ahogy ő totyogott, meg is akadt az automataérzékelős bejárat a forgásban, ahogy szokott ilyenkor, egy hangos-fémes kattanással. De nemcsak egy pillanatra akadt meg, hanem be is zárta a két szárnylap közötti térbe az öreget, a középen vitrinekbe helyezett porcelánkészlet mellé, amit aznap raktak ki reklámként a Háztartásiék.

Tanácstalanul ácsorgott odabent, egész addig, amíg Biztonságos Imi ki nem szabadította az egyenruhája övén lógó kulccsal. Biztonságos Imi a központ hierarchiájának harmadik szintjén állt, a többi Biztonságossal. Az igazi neve nem ez volt, mert a központok zárt terében dolgozók elvesztik igazi nevüket, mint a kolostorokban élő szerzetesek, és új keresztségben új nevet kapnak a szerint, amit csinálnak vagy árulnak, a valódit senki nem ismeri, egy idő után ők maguk is csak így mutatkoznak be.

A hierarchia legtetején Irodistáék álltak, ők voltak a legfelső szinten, ők irányítottak mindent. Gondolhatnánk, hogy a második szint máris a Biztonságos-család. De nem.

A második szinten Kukás Józsi állt.

Vörös képű, tagbaszakatt, marcona fickó, mindenkivel üvölthetett, mindig mérges volt, kézzel, ököllel baszkodta szét a felvágatlanul kidobott kartonokat és kiabált mindenkinek a helyszínen nem is tartózkodó anyjáról, avval aktusra lépni javasolva őket.

De ő a legnagyobb hatalmú embernek számított, nem ártott jóban lenni vele, mert eltüntetett dolgokat, meg segített elintézni ezt-azt, átengedte a tiltott időben érkező áruszállítókat, útba igazított, mindezt egy-két üveg borért, boltokból származó apróságokért. Saját kis birodalma volt a mínusz egyes szint hátra eső részében, és a kukákkal elfalazott hátsó sarokban, a szeméthegyek között, ahol szólt a rádió és be volt rendezkedve egy kis piszkos, szakadt, spenótzöld fotellel, íróasztallal, hamutállal, ott fogadta a hozzá érkezőket.

Eztán jöttek Biztonságosék. Birodalmuk a monitorokkal telerakott őrszoba, ahol minden összefut. Ők kapcsolták fel és le a világítást reggel és este, zárták az ajtókat, őrizték a rendet a házban. Éjszaka a központ teljes sötétségbe borult, némán figyeltek a boltrácsok, elhallgatott a folyton zúgó, üvöltő, rezonáló ház, a pénzbedobós kisautó, a hangosbemondó üvöltése. Síri csend és sötétség lett. Az öregúr, hogy kiszabadult, eltotyogott a mozgólépcsőkig és óvatosan kapaszkodott rá az alsó szintre tartóra, nem is véve észre a mögötte kialakuló, méltatlankodó, egymás között halkan káromkodó vevőket.

– Mér' nem lehet ennek meghalni? – hangzott el ez is az öreg háta mögött, aki ezt vagy nem hallotta, vagy eleresztette a füle mellett.

Mikor leért a mínusz egyre, hosszan nézelődött Halas Pista pultjánál. Kicsikét imbolygott a feje közben, amúgy öregesen. Aztán átment Kávés Ildihez és rendelt egy presszót. Ezután Sajtosék felé vette az irányt. Ott egy pillanatra megingott, elvágódott a kőkemény, sterilen csillogó kőjárólapon, akkorát csattant, hogy a zaja elnyomta a hangosbemondóét, ami éppen egy húsz-százalékos nercbunda akciót üvöltött be harsogva, a második emeleti ruhaszalon hirdetését.

Szóval az öregúr eldőlt.

És rögtön meg is meghalt.

Ezt persze nem lehetett egyből tudni. Sajtos Csilla is csak meghökkent arcot vágott, kiszaladt a pultból, elkezdte az öreg arcát pofozgatni és üvöltött rá, hahózva.

Egy Biztonságos is érkezett, és „Na, mi van a tatával” felkiáltással kezdte össze-vissza emelgetni az öreg lábát.

 – Hogy vér menjen a fejébe, érted – magyarázta közben.

 Végül valaki mentőt hívott.

De az élet azért zajlott tovább. Kávéztak a pultnál, megbeszélték a napjukat, katasztrófaturista-tekintettel nézelődtek páran, szólt a hangosbemondó. Biztonságos Imi meg nyugtatgatni kezdte a folyosó végi dohányzónál idegesen cigiző Sajtos Csillát.

 A mentők kiértek, pár újraélesztési kisérletük volt, és aztán megállapították a halál beálltát. De szabály szerint nem vihették el, meg kellett várni a kegyeleti cég hullaszállítóját. Az öregre rádobtak egy takarót, holttestformában domborodott a fekete zsákszerű cucc, ami befedte, ahogy ott feküdt a kövön, ernyedten.

Térdek, orr, fejforma.
Na, Sajtos Csilla ekkor kezdett el csak igazán cigizni, remegett közben a keze, ahogy a szájához emelgette, te az egész teste is reszketett. Pánikjában be sem mert menni a boltba, sőt, igyekezett minél jobban eltávolodni tőle, végül a Biztonságosék egyike ment, hogy lekapcsolja a villanyt és félig lehúzza rácsot.

Nagy ívben kerülte ki ő is a holtestet, fintorgott kicsikét.

Sötétség borult a boltra, csak a földön azt a még sötétebb foltot világította meg a sajtospult kéken derengő fénye. Katonásan sorakoztak az érlelt, illatos, kemény- és puhasajtok az olivák és sonkák társaságában.

Ekkor ért oda az elegáns negyvenes nő. Belőtt, dauerolt frizura, a kelleténél kicsit erősebb smink, arisztokrata tartás, az a fajta, amiből látni, hogy nem belülről fakad, hanem tanult. Kosarat tolt maga előtt, már messziről gondterhelt arccal nézte a sötét boltot, és amikor odaért, hezitálás nélkül tolta át a félig lehúzott rács alatt a kocsit, majd azonnal bújt is be az üzletbe.

 – Hölgyem, hölgyem! Zárva vagyunk – kiabált oda Sajtos Csilla, de túl közel nem mert menni a bolthoz.

 A hölgy rosszalló arccal lépett vissza a félig megtett mozdulatból, pikírt tekintettel nézett a hang irányába.

– De sajtot szeretnék venni! – nem méltatlankodó hangon mondta.

Inkább csak utasított.

Sajtos Csilla döbbenten pislogott, és egy pillanatra még a rémület is kifutott az arcából.

– De, hát... egy holtest hever a boltpadlón – mondta tökéletesen összezavarodva.

Kis csend következett. Az elegáns hölgy benézett a rácson át, kiszúrta a letakart emberformát, majd visszafordult és kihúzva magát nézett Sajtos Csillára.

– Én meg egy kis sajtot vennék – szétvetett, értetlenkedő kartartással mondta.

A nullás években, valamikor.

 

Kálmán Gábor

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://kalmangabor.blog.hu/api/trackback/id/tr3814377567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása