N. Tóth Anikó: Tér határolta tudat

Megjelent: Irodalmi Szemle / Irodalmiszemle.sk, Forrás és link a tanulmányhoz »»»»»» 

Václav Pankovčín (1968–1999) és Kálmán Gábor (1982) több közös vonással rendelkezik: bár nem egy időben, de Cseh/Szlovákiában szocializálódtak, kiváló prózaírók, elsősorban a kisformák művelői, pályájuk elején, azaz húszas éveik második felében sajátos mítoszokból és autobiográfiai elemekből mindketten felépítettek egy települést – Marakéšt, illetve Jasná Horkát, mely szövegvilág(ok) kitüntetett helyet biztosított(ak) számukra a szlovák, illetve a magyar irodalomban. Václav Pankovčín életműve ugyan sajnálatosan korán (a szerző 30. életévében) lezárult, kanonikus pozíciója azonban szilárdnak tűnik;1 Kálmán Gábor alábbiakban vizsgált első kötete komoly kritikai visszhangot váltott ki (nemcsak a magyar, hanem – Karol Wlachovský 2014-ben megjelent fordítása jóvoltából – a szlovák recepcióban is), 2012-ben megkapta a legjobb első kötetért járó Bródy-díjat, valamint 2016-os Temetés c. regényét is komoly szakmai figyelem kíséri. Közös irodalmi felmenőket is találunk, ha összevetjük a két prózavilágot: a dél-amerikai – általában mágikus realista címkével jelölt – szerzők közül Gabriel García Márquez, közép-európai kapcsolódási pontként2 pedig Franz Kafka és Bohumil Hrabal neve emelhető ki. Pankovčín szlovák „rokonaként” a nemzedéktársak közül Pavol Rankovot, Marek Vadast, Vladimír Ballát, Tomáš Horváthot említik a tanulmányok és áttekintések,3 az idősebb kortársak közül Rudolf Sloboda, Dušan Dušek, Peter Jaroš, Vincent Šikula, Dušan Mitana, Stanislav Rakús prózájával hozzák kapcsolatba,4 illetve időben távolabbi, 19. századi viszonyítási pontként Ján Chalupka neve is felmerül.5 Kálmán Gábor Nova c. kötete a magyar irodalmi kontextusban Bodor Ádám Sinistra körzetével, Tar Sándor A mi utcánk c. kötetével, Háy János istendrámáival és A gyerek c. regényével, Grecsó Krisztián Pletykaanyu c. kötetével rokonítható, de a mikszáthi hagyomány nyomai is tetten érhetőek szövegeiben.6

Pankovčín Marakéš (1994) és Kálmán Gábor Nova (2011) c. kötetének megjelenése között csaknem két évtized telt el. A számtalan közös vonás ellenére eltérés mutatkozik abban, hogyan viszonyulnak a szerzők a kisprózaformához és a nagyobb szerkezetekhez. A pankovčíni szövegek műfaji besorolása kevésbé tűnik problematikusnak: olyan elbeszélésekként (rövidtörténetként vagy egyes darabjai „prípoviedka”-ként, mely szerzői terminus technicus magyarra lefordíthatatlan, illetve nagyobb terjedelmű novellaként) határozzák meg magukat, melyeket ciklussá szervez az azonos tér, vagyis a címben megnevezett falu, valamint a faluközösség, melynek tagjai átjárnak a szöveghatárokon. Kálmán Gábor Novája sokkal inkább a műfaji átmenetiség kérdését veti fel, amire a recepció rendre ki is tér, és leginkább bizonytalanságban hagy: az ajánlatok között szerepel a novellafüzér vagy regényelőzmény (Benedek Anna), a köztes műfaj a regény és a novellaciklus között (Pogrányi Péter), a Sinistra körzet-szerű mintázat mint önálló műfaj (Lengyel Imre Zsolt), a kisregény (Vass Norbert), sőt a novellafüzér-regény (Tarján Tamás). Itt is egyazon térben, Jasná Horkán zajlanak az események, melynek szereplői szintén az egyik történetből a másikba vándorolnak, de az előre- és hátrautalások, a sűrű szövésű motívumháló, az ismétlésalakzatok, a fokozatosan kibontott szereplői kapcsolatok a töredékes szerkezetet sokkal erősebben összetartják, újraolvasással puzzle-szerű tabló állítható össze belőlük, inkább a regény felé mutatnak, míg a pankovčíni novellák határozottabban őrzik függetlenségüket.

Mindkét szövegegyüttes meghatározó kronotoposza a változhatatlanságba dermedt falu: Marakéš a kelet-szlovákiai kultúrtájhoz tartozik, Jasná Horkát a közép-szlovákiai régióban helyezi el szerzője. Mindenféle centrumtól távol esik mindkettő, ráadásul geopolitikai határsávban fekszenek: Marakéš a szlovák–lengyel–ukrán határ közelében (vagyis a nyugati és a keleti szlávok határzónájában), Jasná Horka pedig a szlovák-magyar nyelvhatáron, jellegzetes közép-európai térben tehát. A kötet- és novellacímben is kiemelt Marakéš imaginárius hely: az elbeszélő határozottan kitér a szerzői biográfiából ismert szülőfaluval való azonosítás elől, amikor többféle módon is hangsúlyozza, hogy Marakéš nem Papín (azaz Papháza), hanem fikció. Egyrészt geográfiai koordinátáit látszólag konkrétan, ám nyilvánvalóan jókora adag iróniával adja meg: „Alaszka és a Szahara között félúton”, illetve az elbizonytalanítás eszköze a „valahol Kelet-Szlovákiában” és a „senki sem tudja pontosan, hol” szöveghely. (Vagyis tetszőlegesen bárhol elhelyezhető, az ott tapasztaltak bármely falura kiterjeszthetőek.) A település neve létező toponima: Marokkó egzotikusnak számító (országnévadó) városa Marrakesh, nevének kölcsönzésével, sőt domesztikálásával (hiszen Pankovčín a szlovák helyesírás szabályai szerint fonetikus írásmódot, diakritikus betűt alkalmaz) a különlegességét, másságát, idegenségét emeli ki. Ezenfelül mágikus hely (carpentier- i értelemben a csodás való tere7), ahol hihetetlen események zajlanak az ott élők számára a lehető legnagyobb természetességgel. Ez viszont egyediségét, semmi mással össze nem téveszthetőségét bizonyítja. Mitikus-metaforikus megnevezéssel is él: Marakéš a világ köldöke, ami azon túl, hogy felszámolja az ott élőkben a perifériára szorítottság nyomasztó tudatát, önmeghatározásukat is megtámogatja, valamint összekötő szerepet biztosít a generációk, vagyis a múlt és a jelen között. A marakéšiek az elbeszélő által ironikus távlatból bemutatott harmóniában élnek, ez az abszurd és groteszk elemeket is bevető távolságtartás szembemegy a szlovák irodalomban (is) hosszú ideig uralkodó idilli faluábrázolás kívánalmával.

Marakéš egyébként nemcsak az 1994-es kötetben bukkan fel, ugyanitt játszódik a Három nő a diófa alatt (Tri ženy pod orechou) c. 1996-os kisregény, valamint fontos helyszíne az 1997-ben napvilágot látott Szép temetés lesz (Bude to pekný pohreb) kötet kiemelkedő novelláinak. A szerző első prózakötetében, a Talán nem jöttem csak úgy (Asi som neprišiel len tak, 1992) címűben egy Rantaprapán nevű település (kisváros) kapja ugyanezeket a geográfiai koordinátákat, ezért a kettőt akár azonosítani is lehet (Marakéš voltaképpen felváltja Rantaprapánt, talán a könnyebb ejtés vagy megjegyezhetőség érdekében; a korábbi toponima mindemellett erőteljesebben fikciós jellegű.)

Kálmán Gábor eredeti intenciójától eltérve nem a falunevet tette meg kötetcímnek, hanem a sokkal talányosabb, több nyelvben értelmezhető, így több konnotációval tágítható Novát választotta. A Jasná Horka településnév részben megfelel a szlovák helynévadási szokásoknak (ismerünk Krasznahorkát, Gömörhorkát, de létezik Hôrka, Hôrka nad Váhom, Hôrka pri Poprade; a horka a magyar nyelvben méltóságnevet jelent, itt inkább a szlovák jelentését vehetjük figyelembe, a hegyecskét, hiszen a falut hegyek veszik körül, azaz elhatárolják a külvilágtól). Jasná Horka a kudarcot, csődöt, leépülést, pusztulást tematizáló történetekből egyértelműen baljós (sinister) helyként rajzolódik ki, így a „világos, fényes” jelentésű jasná előtag a nyomasztó, sötét eseményfragmentumokkal sajátos feszültségben áll.8

A falu nemcsak tárgyi valójában, látványként, azaz földrajzi értelemben (tájbeli elhelyezkedésében), térbeli kiterjedésében (épületek rajzolatában) érzékelhető, hanem egy sajátos közösség létezésének ad keretet mind fizikai, mind mentális értelemben. A közösséget az együtt megélt események és az azokra való személyes emlékezés tartja össze,9 vagyis egy közösséghez tartozni annyi, mint meghatározni a közösség tagjainak a saját (személyes és közös) múltjához való viszonyulásának módját.10 Jan Assmann szerint az emlékezet kommunikációban él és marad fönn, az ember kizárólag arra emlékszik, amit kommunikációban közvetít, és amit a kollektív emlékezet vonatkoztatási keretei között elhelyezni képes.11 Az emlékezés alakzatai a mítoszok,12 amelyek segítik az önmeghatározást és az önazonosság igazolását, valamint identitásbiztosító tudást közvetítenek, melyre a csoport saját egysége és egyedisége, vagyis más csoportoktól való elkülönülése tudatát építheti, ezenfelül a közösen „lakott” történetek elbeszélésével motiválják a közösségi cselekvést, az élet értelmezésének vetnek alapot.13 Az elbeszélt, narratív identitás nyelvi-retorikai konstrukcióként erősen fikcionális természetű, a világot kizárólag nyelvi világként, a létet pedig nyelvi létként tételezi fel.14 A falut tehát szövegként tudjuk csak elgondolni.15 Nézzük tehát a szövegfalukban létrejövő identitáskonstrukciókat.

Mind Marakéšben, mind Jasná Horkán élnek olyan, a kollektív emlékezet fenntartását biztosítani hivatott egyének, akiknek hozzáférésük van minden történethez, s állandó feladatuk beavatni ezekbe a közösség többi tagját is. Marakéšben az elbeszélés képessége örökletes.16 A kötet első ciklusának gyermek elbeszélője pl. a „briliáns” mesélőkével megáldott nagyapjától hallott történeteket mondja tovább, kiegészítve a hétköznapok tapasztalataival, a közösségi terekben felcsipegetett eseményekkel. A beszéd, a mesélés azonban nemcsak a kiválasztottak kötelessége, hanem mindenki számára fiziológiai szükséglet, a létezés bizonyítéka, rendszerint örömforrás. Aki nem kommunikál, azt kiközösítik.17

A mesélők olykor egymást inspirálva, egymás szavába vágva igyekeznek túltenni a másikon képtelenebbnél képtelenebb történeteikkel. A narráció tehát a szabadjára engedett fantázia rítusa, melynek sajátos terei vannak: az egyik közösségi, ám zárt helyszín, a kocsma, a másik az intimebb, egyszerre zárt és nyitott udvar vagy kert, a természettel való harmónia szimbolikus tere, benne kiemelten fontos valamely fa (pl. alma-, szilvavagy diófa), melynek védettségében elhangzanak a történetek, valamint – főleg a női beszélők esetében – a mondás szertartásának bensőséges színhelye, konvencionálisan a nők birodalma, a konyha. A marakéši identitáskonstrukciók gyakori szövegfajtája a legenda, a babona, a pletyka, az előítélet, valamint az álomelbeszélés. A kötet második ciklusában egy olyan elbeszélővel állunk szemben, aki megbízhatóan ismeri ezt a világot, de nem azonosul vele,18 csak arra vállalkozik, hogy összeállítsa legendáriumát (vagy katalógusát), melyben feltárulnak Marakéš lakóinak mindennapjai. Ezek a hétköznapok a 20. század utolsó harmadában zajlanak. A konszolidáció időszakának időtapasztalata elsősorban a mozdulatlanság a változás és a változtatás lehetősége nélkül, amit voltaképpen a rendszerváltozás sem forgat fel. Mindez semmittevésre kárhoztatja a peremléten tengődőket. Kizárólagos cselekvésnek számít tehát a történetmondás.

A történetek idejének és terének koordinátáival való határtalan manipuláció és annak mitologizálása olyan fiktív tartományt teremt meg, melyben szinte egyáltalán nem érvényesíthető a nem fikciós világ tapasztalati apparátusa.19 A történetek szereplői gyakran atipikus fizikai jegyekkel (pl. Šalamaha úr hosszú hajjal, bajusszal és fogakkal születik), különleges tulajdonságokkal tűnnek ki (áthelyeződés térben, időben és kultúrában, gyorsan járás, természeti katasztrófa előidézése), áthágják a fizikai és a biológia törvényeket (pl. az almavirág simogatásra almává válik, Gonduľák férfi létére teherbe esik, majd söröshordót szül, Šalamaha egy mutatványos tűzoltólétráján a mennybe távozik, a holtak beavatkoznak az élők életébe). A mitologizáló elbeszélésmód révén ünneppé válhatnak olyan közönséges tevékenységek, mint a bablevesfőzés vagy a hajvágás. Mindez a marginalitás feloldását, az eseménytelenség megszüntetését célozza meg, Pankovčín az archaikus eredetre visszavezethető történetek modernizálásával az evilági élet szürkeségét, egyhangúságát megtörni vágyó embert mutatja be.20

Jasná Horkán mindenkinek van egy bizarr története, mely rendszerint a családnévvel öröklődik, s melyet folyton felülír a szóbeszéd. A pletyka a történetek elsajátítását, sőt kisajátítását, eltulajdonítását is jelenti (az öregek úgy mesélik mások történetét, mint a sajátjukat). A hagyomány szóbeli átörökítése bizonytalanságot szül, ahány nézőpont, annyiféle történet, a konfliktusok megoldása vagy végkifejlete sokszor akár ellentmond egymásnak a különböző verziókban. A falu jelene a rendszerváltozás utáni évekre tehető, innen indul a közelmúlt – azaz két történelmi epizód, a szocialista éra, illetve a második világháború – eseményeinek nyomába a mindvégig megnevezetlen elbeszélő, valamint az elöregedő településen szinte egyetlen gyereknek számító Juro. Úgy akar részese lenni a történéseknek többek között, hogy felkeresi a régi (nagy) idők szemtanúi által sokat emlegetett helyszíneket (ilyen a romos malom és iskola, az elhagyott régi temető), de sem a kísértetjárta terek, sem a torzult történetek médiumán át nem jut el hozzá maradéktalanul a nagyapák és apák élménye.21

A profán apokalipszis mozzanatainak, a vég narratíváinak,22 vagyis a közösség összes történetének korántsem derűs gyűjtőhelye két szétesett tudat. Az egyik birtokosa a bolondnak tartott Iveta, akit a falusiak babonából kerülnek, s ha véletlenül meghallják is, a maga elé motyogott összefüggéstelen történetfoszlányokat nem veszik komolyan. Hasonló „mindentudás” hordozója a törvényen kívüli, folyton részeg erdész, Ujo Fero, aki csak ritkán hajlandó megosztani történeteit, így nem tudja beavatni a közösség tagjait a múlt eseményeibe, ezáltal megtörik a folytonosság, a kollektív identitás erodálódik. Az elhallgatás a bizonytalanságot növeli, a nyomasztó titkok számát gyarapítja. Kommunikáció, magyarázat, értelmezés híján a faluközösség tagjai nem értik pontosan a körülöttük zajló történéseket (pl. nem tudnak azonosulni a 2. világháborúban egyik harcoló féllel sem). A két figura – Iveta és Ujo Fero – halálával éppen ezért pusztulásra ítéltetett Jasná Horka közös emlékezete is. A múlthoz való hozzáférés lehetőségét jelentené Štrofeková dédanyjának naplója, de a naplót csak a kései leszármazott ismeri, és a benne lejegyzett, családot kompromittáló adatok miatt rejtegeti, sőt megsemmisítésére készül, Juro pedig csupán az egyik kötetébe olvas bele véletlenül.

A kollektív identitást az erős lokális és regionális tudat erősíti, ami ugyanakkor a mástól, az idegentől való elhatárolódást is jelenti. A marakéšiek élvezik szülőfalujuk, az otthon biztonságát, büszkék az odatartozásukra, szívesen időznek egymás társaságában, elfogadják, tisztelik egymást. Sosem magányos figurák, egyszerre kötődnek a család, illetve baráti kör mikroközösségéhez és a falu makroközösségéhez.23 Familiáris viszonyaikat jelzik a megszólítások: grammatikai értelemben a vocativusi forma, szemantikai értelemben pedig a családi kapcsolatok kiterjesztései (pl. a nagyapó értelmű dedo vagy a nagymama jelentésű baba nem mindig vérségi viszonyt jelent, inkább közvetlenséget, intimitást24). Ugyanakkor el is vágyódnak, sőt el is kerülnek szülőfalujukból, híres utazókká válnak, ritkábban a kényszer, mint inkább a kíváncsiság hajtja őket, s rendszerint visszatérnek. Az utazás valamikor reális téridőben valósul meg: a gyermek elbeszélő nagyapja pl. 1927-ben az anyagi boldogulás reményében Argentínában próbál szerencsét, majd kincsekkel: bizarr történetekkel megrakodva jön vissza. Más esetben az utazás álomban zajlik egzotikus tájakon: Baba Peťovát pl. arabok üldözik a Szaharában, vagy akkor ébred fel, amikor éppen egy szingapúri felhőkarcolóból zuhan ki. Az egyik marakéši polgár bizarr módon „áthelyeződik”: Laco Kuľbaga elindul valahová, és akarata ellenére teljesen máshová érkezik (pl. az erdőbe tart és Tahitin köt ki, ahol aztán hónapokat tölt). Az áthelyeződés a tér és a fizikai törvények áthágását jelenti,25 ami az imaginárius Marakéš nyitottságát bizonyítja: a tér megengedi, lehetővé teszi a kalandvágy kiélését. A másik oldalon viszont bünteti azt, aki sokáig van távol: vagy halottnak nyilváníttatik, vagy nem tud visszailleszkedni, s abba hal bele (különösen az, aki városi létformára cseréli a falusit). A marakéšiség a nyelvhasználatban is megpecsételődik: a zempléni dialektus stilizált változata, mely kizárólag a párbeszédekben van jelen, szellemesen élénkíti a szöveget,26 a szófordulatok folklór elemeket is tartalmaznak, s megnyitják az alsó nyelvi regiszter (vulgarizmusok) csatornáit.

A szlovák szövegben olykor idegen nyelvi kifejezések is előfordulnak (pl. a spanyol gaucho, hacienda, señor), melyeket a különösre fogékony, világot járt marakéšiek rögtön domesztikálnak.

A beszélt nyelv jelenségei között érzékelhetjük a mondathatárok felszabadulását. Személyes identitásformáló és kommunikatív funkcióval bírnak a személynevek, melyek akár reálisan létezhetnek ebben a régióban (pl. Peťová, Kuľbaga, Hatyla, Gonduľák), de hangulatfestő szerepük is van (pl. Haňa Hrišaňa, Zuža Čubirka, Ďoďo Cvacinger, Lodojadambaba). A ragadványnevek viselőik tulajdonságait specifikálják (pl. Hluchá – süket, Mudrijáš – tudálékos, tudós, Fiťo – fitty, s már el is tűnt, a Sandokan pedig intertextuális viszonyban van egy hetvenes években nagy népszerűségre szert tett filmsorozattal). Nemzetiségre vagy éppen felvett vagy ragasztott nemzetiségre utalnak az olyan hibrid nevek, mint az Ilona Gonduľáková, a John Pavlínko az Endži Kavecký vagy a Chosé. A különböző nációjú, másságukat leginkább a nevükben hordozó emberek életének Marakéš békés keretet nyújt.

A Jasná Horka-iak szintén rendelkeznek erős lokális tudattal, de pontosan nem tudják megfogalmazni, mi is a közösségükbe tartozás záloga. Ehhez olykor az sem kell, hogy valaki ott szülessen, illetve akad olyan figura is (a beszélő nevű Urban), akinek hiába szülőfaluja, mégsem számít odavalósinak (voltaképpen saját magát zárja ki, mivel a falusi tér kiterjedése egzisztenciális kiszolgáltatottságban tartja, úgy érzi, lóg a semmiben, ezért menekül el). A Jasná Horka-iak magas kerítéssel elzárt udvarokban, apró ablakos házakban élnek, magányos, kommunikációra, bármilyen kapcsolatteremtésre alkalmatlan, kallódó figurák, legjellemzőbb tulajdonságuk a harag, a nehezen kordában tartott indulat, legfontosabb viszonyuk a gyűlölet, mely nemzedékről nemzedékre hagyományozódik akár évszázadokon keresztül. Aki elvágyódik, netán hosszabb-rövidebb időre el is távozik, kiesik az időből, halottnak nyilvánítják, mert a Jasná Horka- iak úgy gondolják, a helységnévtáblán túl nincs élet, vagy ha van, az számukra közömbös. Az esetleges visszatérőt élőhalottként vagy kísértetként kezelik (Tomáš néni, Iveta, Urban). Ha egy idegen veszi meg valamelyik megüresedett házat, azt kitörlik az emlékezetükből. Jasná Horka lokális tudatában fontos szerepet töltenek be a babonák (pl. az őrjöngő férjet más asszony aszalt ürülékével lehet lecsillapítani, vagy akasztott ember kötele kocsmapult alá helyezve biztosítja az üzlet virágzását, illetve a régi temetőbe nem temetkeznek, mert a holtak visszajárnak), a szokások (csak a családfőt szólítják vagy említik a vezetéknevén, s ha meghal, legidősebb fiára száll a név). A Jasná Horka-i lokális tudatban a Nova mítoszának van a legbiztosabb pozíciója. A nova egy direkttermő szőlőfajta, melyből gyenge minőségű bort lehet készíteni. A kívülállók szerint a nova megbolondítja az embert, tartós fogyasztása a belső szervek szétrobbanását eredményezi. A Jasná Horka-iak számára azonban maga az élet, hiszen a kiirthatatlan növény mindig bőséges termést ad, amiből meg tudnak élni (sokuknak szinte egyetlen tápláléka), ami határhelyzetekben akár a túlélésüket biztosítja.

Ugyanakkor a történelmi események következtében újraalakuló világban nem képesek létezni, világvégét vizionálnak, kallódnak, vegetálnak, rosszabb esetben gyilkolnak vagy maguk ellen fordulnak. A nova tehát a destruktív változás jelképe,27 mely nemcsak az emberekre gyakorol hatást, hanem a tárgyakra is – pl. a német katonák által szétlőtt pincéből kiözönlő nova szakadékba sodorja a tankot. A nova etimológiája Noé nevére vezethető vissza28 – Jasná Horka a totális kilátástalanságban a pusztulás felé tart, a Nova c. kötet viszont szertefoszló történeteinek bárkája lehet.

Jasná Horkán különböző nemzetiségek – szlovákok, cigányok, magyarok, történelmi korszaktól függően átmenetileg németek, oroszok egzisztálnak vagy vegetálnak egymás mellett. A falu többségében szlovák, amit egyrészt a toponimák (maga a falunév, a szomszédos település, illetve az egyes dűlőnevek), másrészt a személynevek (pl. Havran, Sklenárová, Babka, Štrofeková) jeleznek, a kommunikáció nyelve is nagy valószínűséggel a szlovák, bár ez reflektálatlan marad, a reáliák pedig nem nyújtanak fogódzót (sanitka, ČSAD, JRD, slatina, botasky, ušanka), hiszen kétnyelvű közegben ezek a mindennapi kommunikáció elemei. A más nyelvűek a többség számára viszont némák: a cigány párocska artikulálatlan, inkább állati hangokat ad ki, a partizánharcok idején a falut hol elfoglaló, hol menekülésre kényszerülő németek pedig következetesen a nemec, azaz néma jelölőt kapják (a faluközösség számára dekódolhatatlan nyelven beszélnek, a szándékaik is kikövetkeztethetetlenek). A neve – Abafi – alapján magyarnak vélhető molnár iránti gyűlöletet inkább habitusa váltja ki, nem évszázados nemzetiségi feszültség következménye. Ráadásul Abafi malma egyszerre találkozási és ütközőpontot is jelent mind az otthoniak, mind az idegenek számára. Jasná Horka állandó és átmeneti lakosai leginkább gesztusnyelven, a test nyelvén érintkeznek (verekedés, gyilkosság, ölelkezés).

Mindkét novellagyűjtemény narratív, lokális-regionális, nemzeti, személyes identitáskonstrukcióiba beleszólnak a határhelyzetek, melyek lehetnek térbeliek, időbeliek, mentálisak, kulturálisak: vagyis a kint-bent, a falu-város, a múlt-jelen, a történelmi korszak- és politikai rendszerváltások, a magánélet és a nyilvánosság, az emberi és az állati, a lehetséges és a képtelen, a saját és az idegen, az élők és a holtak világa, a természet és a teremtett világ el is választja, össze is köti az egzisztenciális és morális határhelyzetekbe kerülő figurákat.

Bibliográfia

• Jan ASSMANN, A kulturális emlékezet: Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban,
  Bp., Atlantisz Könyvkiadó, 1999
• BÉNYEI Tamás, Apokrif iratok: Mágikus realista regényekről. Debrecen, Kossuth Egyetemi
  Kiadó, 1997
• JAKAB Judit, Emlékezet- és identitáskonstrukciók – kánon nélkül,
  https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/10831/8982/1/EK_Evk_12_09_Jakab_249-251.pdf
  (A letöltés ideje: 2016. augusztus 23.)
• Eleonóra KRČMÉRYOVÁ, Ústretovosť voči príbehu a svetu (K prózam Václava Pankovčína)
  = Kontexty tvorby Václava Pankovčína (Zborník materiálov z vedeckého seminára), szerk. Ján
  SABOL, Marta SOUČKOVÁ, Prešov,Vydavateľstvo Náuka, 2001, 64–69.
• Pavol MARKOVIČ, Nové rozprávanie o starom svete,
  http://kalmangabor.blog.hu/2015/04/07/recenzio_a_nova_szlovak_kiadasabol_a_romboid_
  folyoiratban (A letöltés ideje: 2016. augusztus 18.)
• Zoltán NÉMETH, Postmodern Literature in Central Europe. The Threefold Strategy, Constantine
  the Philosopher University in Nitra, Faculty of Central European Studies, Nitra, 2015
• NÉMETH Zoltán, Falupoétikák térben és időben, Szépirodalmi Figyelő 2016/3, 25–31.
• Soňa PARILÁKOVÁ, Od rozprávania k poviedke, od púťových zázrakov k tajomnu života,
  sna a smrti (Poznámky k autorským postupom v poviedkovej tvorbe Václava Pankovčína.)
  = Kontexty tvorby Václava Pankovčína (Zborník materiálov z vedeckého seminára), szerk. Ján SABOL, Marta SOUČKOVÁ, Prešov, Vydavateľstvo Náuka, 2001, 98–104.
  Radoslav PASSIA, A Keleti-Kárpátok térségének irodalmáról, ford. N. Tóth Anikó, Jelenkor,
  2016/4, 420–424.
• PETHŐ Anita, Lehet-e egy romos malom emlékezethely?,
  http://docplayer.hu/9853752-Irodalomertes-petho-anita-lehet-e-egy-romos-malom-
  is-emlekezethely.html (A letöltés ideje: 2016. augusztus 23.)
• Vladimír PETRÍK, Václav Pankovčín a tí druhí = Kontexty tvorby Václava Pankovčína
  (Zborník materiálov z vedeckého seminára), szerk. Ján SABOL, Marta SOUČKOVÁ, Prešov,
  Vydavateľstvo Náuka, 2001, 64–69.
• Zoltán RÉDEY, Súčasná slovenská próza v kontexte civilizačno-kultúrnych premien, Nitra,
  Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre, Filozofická fakulta, Ústav literárnej a umeleckej
  komunikácie, 2007
• SALY Noémi, Laudáció-féle a Bródy-díj átadása alkalmából, http://www.litera.hu/hirek/
  laudacio-fele-a-brody-dij-atadasa-alkalmabol (A letöltés ideje: 2016. augusztus 23.)
  Marta SOUČKOVÁ, Od jedného k dvom (Rôzne podoby postavy v prozaických dielach
  Václava Pankovčína) = Kontexty tvorby Václava Pankovčína (Zborník materiálov z vedeckého
  seminára), szerk. Ján SABOL, Marta SOUČKOVÁ, Prešov, Vydavateľstvo Náuka,
  2001, 45–52.
• Marta SOUČKOVÁ, P(r)ózy po roku 1989, Bratislava, Ars Poetica, 2009
• Paulína ŠIŠMIŠOVÁ, Hispánske korešpondencie v tvorbe Václava Pankovčína = Kontexty
  tvorby Václava Pankovčína (Zborník materiálov z vedeckého seminára), szerk. Ján SABOL,
  Marta SOUČKOVÁ, Prešov, Vydavateľstvo Náuka, 2001, 24–32.
• TAMÁS Zsuzsa, „Novaközi” állapotok, Beszélgetés Kálmán Gábor Nova című kötetéről,
  (Benedek Annával, Lengyel Imre Zsolttal, Pogrányi Péterrel), Irodalmi Szemle, 2013/5,
  http://isz.bici.sk/lapszamok/2013/2013-majus/1617-novakoezi-allapotok-beszelgetes-
  kalman-gabor-nova-cim-koeteterl (A letöltés ideje: 2016. augusztus 23.)
• TARJÁN Tamás, Faluhalál – Kálmán Gábor: Nova, http://www.kultura.hu/faluhalal-
  kalman-gabor (A letöltés ideje: 2016. augusztus 23.)
• Anna VALCEROVÁ, Človečina smrdí = Kontexty tvorby Václava Pankovčína (Zborník
  materiálov z vedeckého seminára), szerk. Ján SABOL, Marta SOUČKOVÁ, Prešov, Vydavateľstvo
  Náuka, 2001, 18–23.
• VASS Norbert, Beszélnek sokfélét – Kálmán Gábor Nova c. prózakötetéről, Irodalmi Jelen,
  2013/5, http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1529/beszelnek-sokfelet-kalman-gabor-
  nova-cimu-prozakoteterol (A letöltés ideje: 2016. augusztus 23.)
• VERESS Zsuzsa, Bikavér, Frankovka modrá, Nova, http://papairefi.blog.hu/2012/02/20/
  bikaver_frankovka_modra_nova (A letöltés ideje: 2016. augusztus 23.)
• WIRÁGH András, Destruction Iasna-horcensis, Tiszatáj, 2013/11, 116–119. http://tiszatajonline.
  hu/wp-content/uploads/2012/03/2013-november.pdf (A letöltés ideje: 2016.
  augusztus 23.)
• Tibor ŽILKA, Dobrodružstvo teórie tvorby, Nitra, Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre,
  Fakulta stredoeurópskych štúdií, 2015

*

1 2000-ben az eperjesi egyetemen konferenciát szenteltek neki, melynek anyaga kötetben is napvilágot látott, valamint lásd pl. Marta Součková, Zoltán Rédey, Radoslav Passia áttekintéseit.

2 Zoltán Németh, Postmodern Literature in Central Europe. The Threefold Strategy, Constantine the Philosopher University in Nitra, Faculty of Central European Studies, Nitra, 2015, 39–40.

3 Vö: Kontexty tvorby Václava Pankovčína (Zborník materiálov z vedeckého seminára), szerk. Ján Sabol, Marta Součková, Prešov, Vydavateľstvo Náuka, 2001, Petrík 7., Šišmišová 25.

4 Anna Valcerová, Človečina smrdí. = Kontexty tvorby Václava Pankovčína (Zborník materiálov z vedeckého seminára), szerk. Ján Sabol, Marta Součková, Prešov, Vydavateľstvo Náuka, 2001, 19.

5 Tibor Žilka posztmodern Kocúrkovónak nevezi Marakéšt – Kocúrkovo, Ján Chalupka drámája a maradiság, ostobaság, kispolgári szemlélet szimbóluma a szlovák irodalomban, sőt kultúrtörténetben. Tibor Žilka, Dobrodružstvo teórie tvorby, Nitra, Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre, Fakulta stredoeurópskych štúdií, 2015, 40.

6 Vö. Tarján Tamás, Vass Norbert, Saly Noémi, Lengyel Imre Zsolt, Pogrányi Péter, Veress Zsuzsa, Darvasi Ferenc megállapításaival. Marakéš és Jasná Horka a mítosz és valóság határán

7 Vö. Bényei Tamás, Apokrif iratok: Mágikus realista regényekről. Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1997, 31–40.

8 Pavol Markovič, Nové rozprávanie o starom svete, http://kalmangabor.blog.hu/2015/04/07/ recenzio_a_nova_szlovak_kiadasabol_a_romboid_folyoiratban (A letöltés ideje: 2016. augusztus 18.)

9 Pethő Anita, Lehet-e egy romos malom emlékezethely?, http://docplayer.hu/9853752-Irodalomertespetho-anita-lehet-e-egy-romos-malom-is-emlekezethely.html (A letöltés ideje: 2016. augusztus 23.)

10 Jakab Judit, Emlékezet- és identitáskonstrukciók – kánon nélkül, https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/

10831/8982/1/EK_Evk_12_09_Jakab_249-251.pdf (A letöltés ideje: 2016. augusztus 23.)

11 Jan Assmann, A kulturális emlékezet: Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban, Bp., Atlantisz Könyvkiadó, 1999, 37.

12 Uo., 53.

13 Uo., 141.

14 Jakab, i. m.

15 Németh Zoltán, Falupoétikák térben és időben, Szépirodalmi Figyelő 2016/3, 25.

16 Anna Valcerová, Človečina smrdí. = Kontexty tvorby Václava Pankovčína (Zborník materiálov z vedeckého seminára), szerk. Ján SABOL, Marta SOUČKOVÁ, Prešov, Vydavateľstvo Náuka, 2001, 18.

17 Soňa Pariláková, Od rozprávania k poviedke, od púťových zázrakov k tajomnu života, sna a smrti, (Poznámky k autorským postupom v poviedkovej tvorbe Václava Pankovčína.) = Kontexty tvorby Václava Pankovčína (Zborník materiálov z vedeckého seminára), szerk. Ján Sabol, Marta Součková, Prešov, Vydavateľstvo Náuka, 2001, 98.

18 Eleonóra Krčméryová, Ústretovosť voči príbehu a svetu (K prózam Václava Pankovčína) = Kontexty tvorby Václava Pankovčína (Zborník materiálov z vedeckého seminára), szerk. Ján
Sabol, Marta Součková, Prešov, Vydavateľstvo Náuka, 2001, 66.

19 Radoslav Passia, A Keleti-Kárpátok térségének irodalmáról, ford. N. Tóth Anikó, Jelenkor,2016/4, 423.

20 Marta Součková, P(r)ózy po roku 1989, Bratislava, Ars Poetica, 2009, 55.

21 Pethő, i. m.

22 Wirágh András, Destruction Iasna-horcensis, Tiszatáj, 2013/11, 116–119. http://tiszatajonline.hu/wp-content/uploads/2012/03/2013-november.pdf (A letöltés ideje:
2016. augusztus 23.)

23 Součková, i. m., 48.

24 Uo., 47.

25 Krčméryová, i. m., 67.

26 Součková, i. m., 62.

27 Markovič, i. m.

28 Tarján Tamás, Faluhalál – Kálmán Gábor: Nova, http://www.kultura.hu/faluhalal-kalmangabor (A letöltés ideje: 2016. augusztus 23.)