A lényeg (rövid leszek) a szuperpozíció elvére vezethető vissza, amikor is egy részecske egyszer- re többféle állapotban van, vagyis bizonyos tulaj- donságait nem tudjuk megállapítani. Na, most ez a részecske addig marad ebben az eszményi állapotban, amíg el nem kezdjük piszkálni, amíg ki nem találjuk, hogy de jó lenne is tudni, hogy akkor most pontosan mi is van vele.

(2009-es tárca, részlet a 2020-ban megjelent A világ legvidámabb embere, válogatott tárcák kötetből.)

Nehezen írok tárcát. Tárcát általában megrendelésre és határidőre ír az ember. Én meg szeretek hosszan molyolni. Elképzelni azt, hogyan néz ki majd a szöveg, mert ha más nézi, más esése van a mondatnak. Egy vessző odavághat mindent, hát még a szavak, erősebb-gyengébb töltésű szinonimák, hangulatfestés, és akkor még sehol sem vagyunk attól, hogy szórendről, mondatszerkezetről beszéljünk.

Közben meg átkopog a szomszéd, bepityeg egy érkező üzenet, vagy csak idegesítően viszketni kezd az ember fejbőre, és már ugrott is a megkezdett mondat. Igazából a tökéletes szöveg kategória nem is létezik.

Na, de a cím. Van ez a dolog Schrödinger macskájával. A kvantumfizika furcsa egy tudomány, állítólag nem lehet megtanulni, csak megszokni. A Schrödinger macskájaként elhíresült gondolatkísérlet a kvantumfizika egyik tébolya, hol elfogadják, hol megcáfolják, hiányos ismereteim szerint inkább az utóbbi. Schrödinger ezzel szemléltette a mikrovilágban uralkodó törvények életszerűtlenségeit, azt, hogy a részecskék egyidejűleg több helyen, különféle állapotokban lehetnek.

A lényeg (rövid leszek) a szuperpozíció elvére vezethető vissza, amikor is egy részecske egyszer- re többféle állapotban van, vagyis bizonyos tulajdonságait nem tudjuk megállapítani. Na, most ez a részecske addig marad ebben az eszményi állapotban, amíg el nem kezdjük piszkálni, amíg ki nem találjuk, hogy de jó lenne is tudni, hogy akkor most pontosan mi is van vele.

Mert az ember az már csak olyan, hogy nem bír nyugton maradni két percig. És ekkor, a mérés-megfigyelés hatására, a szuperpozíció összeroppan, és a részecske egyértelműen a lehetséges állapotok egyikébe kerül.

Vagyis hogy varázstalanítva lesz akkor a világ. Elkapjuk a lepkét, csak éppen eltörjük a szárnyát. Belerondítunk a kisherceg eszményi ládájába egy beteg skiccbárányt. Miért sírsz, kisherceg, szép kis bárány lett az. Igen, csak a másik, amiről nem tudtuk, hogy pontosan milyen is, az szebb volt.

Schrödinger macskája ilyesmiről szól. Van egy macskánk, akit beleteszünk egy dobozba, és az életét radioaktív bomlásokkal felszabaduló alfa-részecskéktől tesszük függővé. A dobozhoz tartozik ugyanis egy méreg és egy kis radioaktív anyag, ami percenként 50%-os eséllyel szabadít ki alfa-részecskét. Ha a radioaktív bomlás megtörténik, akkor ez kiszabadítja a mérget és a macska meghal, ha nem (mert a radioaktív bomlás nem biztos, hogy megtörténik) akkor a macska nem kap mérget és életben marad.

Ez a macska viszont egy lezárt dobozban van. Valószínűleg él, de ugyanennyire valószínű, hogy meghalt, a dobozba nem látunk bele. Van benne egy macska, amelyik vagy él, vagy nem, a választ nem tudjuk.

Mint a részecskéknél. Él még a macska? Nézzük meg. És mi van, ha halott? És ha megnézzük, akkor megszűnik ez a furcsa állapot. Mi van most akkor ezzel a macskával? Nem mondhatjuk rá azt, hogy él, de azt sem, hogy meghalt.

Mattot adtunk magunknak, de a fekete és a fehér bábukkal is mi játszunk, se veszteni, se nyerni nem tudunk. Vagyis tudjuk éppenséggel mindkettőt, de akkor véget ér a játék.

Ha nem nyitjuk ki, akkor sosem tudjuk meg, hogy tulajdonképpen mi is a helyzet, élőholtak leszünk, mint a macskánk.
Kerülgetjük a magunk dobozát.

Ha meg kinyitjuk a dobozt, mert előbb-utóbb ki kell, az emberi természetből ered, akkor megtudjuk a választ. Csak akkor elveszítjük azt, ami a válasznál is fontosabb, a kérdést.

Mindazt, amiért ez az egész történik.
A részecskék néha kísértetiesen emlékeztetnek az életünkre.