Üzenet H.-nak

Nézd, kifordult szemem hűlt helyéből a rög.
Több tél nem hűt, hő nem hevít, torkomban nem hörög
a kesernyés hurut, ha az ősz
beáll, házaló nem zaklat, nem időz
ajtómnál adóért senki sem, a bárgyú
szerelem sem igéz már igába, s habár gyúlt
e bordák közt indulat egykoron,
haragnak nyomát se látod ma arcomon.
Továbbá jó így talmi szótlan eszmeként,
hogy nincs szó, mely jól, vagy rosszul esne, vényt
nem váltok a kies, fájó vesére,
s ott lent már ugyancsak kicsi az esélye,
hogy a sarkon lüktető légvonat
elfújja fejfedőm, megtörje hangomat.
S így, hogy a karcos sors körén kívül száll évre év,
nem érint létige, téridő, főnévi igenév,
s e mosolyt – bár parancsszó nem int már mosolyra –
parancs, vagy könyörgés nem váltja haragra.