Könyvesblog >>>>

A
Spiró György: Drámák, Átiratok 1., Scolar, 2008, Budapest, 260 oldal

Egy ismerősöm mondta nemrég, amikor a Fogságról beszélgettünk, hogy szerinte Spiró György sokkal jobban olvas, mint ahogy ír. Ezt, amellett hogy nem értettem vele egyet, akkor nem is értettem igazán. A kijelentéssel ma is vitatkoznék, de amióta olvastam Spiró nemrégiben megjelent drámaátiratok kötetét, legalább világos, hogy miről is volt szó: Spiró György nagyon jó érzékkel lát bele mások szövegeibe. Erről tanúskodik legalábbis a Drámák-Átiratok 1. című, Scolar kiadónál megjelent drámakötet: magunk elé húzni néhány neves szerző elhanyagolt, elfelejtett darabját és csinálni belőle egy másikat. Lehetőleg egy jobbat.

Feltámasztani egy színdarabot

Miről is van szó? Van egy színdarab, melyet évtizedekkel, esetleg évszázadokkal korábban szereztek. Jobb esetben még saját korában színpadra is vitték. Ennek ellenére nem rendelkezik különösebb utóélettel, nem él az irodalmi/színházi köztudatban, nem tartják számon a szerző jelentősebb művei között. Ennek több oka lehet. Például, hogy időközben eltelt százötven-kétszáz év, lecsengett a romantika korszaka és a nézők feszengve figyelnék a szereplők húszperces, lázas monológjait, a súlyos pátoszt és a túlcsorduló érzelmeket. Rosszabb esetben a színészek képességeit, vagy éppen ingerküszöbét is meghaladja egy-egy ilyen jelenet. Nem azért mert rosszabbak lennének ma a színészek, hanem mert más a színházi stílus, és egy hosszúra nyúlt patetikus monológ könnyen kínossá válhat. Lehet, hogy a korábban teljesen egyértelmű és érthető színdarab mára nehézkes és túlbonyolított lett. Sőt, lehet, hogy saját korában nem volt aktuális a darab témája, stílusa. És persze az is lehet, hogy a színdarab egészen egyszerűen nem lett jól megírva, lehetne még rajta dolgozni, finomítani. Spiró György pedig nagy merészséggel, de látszólag jó érzékkel nyúlt a szövegekhez, melyeket az utóbbi években, évtizedekben írt színpadra. Köztük Katona József Jeruzsálem pusztulása, Vörösmarty Mihály Czillei és a Hunyadiak valamint egy kakukktojás, egy színpadra vitt regény, Hamvas Béla Szilveszter című regénye.

"A szerzői jog a színház halála"

„Sajnálatos módon a mai drámaírók műveivel ezt nem lehet megcsinálni, azokkal a darabokkal, amelyek elég jók, de még mélyebb lehetőségek is felsejlenek bennük. A szerzői jog a színház halála, erről meg vagyok győződve. Nagyon nem szeretem a szerzői jogot, ezt az individualista, kapitalista baromságot, hiszen úgyis kollektív munka terméke minden jó mű.” - mondja Spiró a kötetben közétett interjúban.

Persze az eljárás vethet fel kérdéseket. Hiszen gondolhatja azt az olvasó, hogy akkor miért ne lehetne rögtön átírni olyan darabokat is, mint az Ember tragédiája, vagy a Bánk bán (voltak már rá kísérletek) , hiszen a mai átlag fiatalok többsége már Rejtő Jenő sokszor a kihagyás alakzatára épülő humorát sem érti, hát még a fentebb említett szövegeket. Korábban már írtam egy bejegyzést a Könyvesblogon hasonló témában, volt is belőle nagy csinnadratta. Nádasdy Ádám Shakespeare fordításai kapcsán voltam azon az állásponton, miszerint problémás vállalkozás olyan - a köztudatba szervesen beépült - irodalmi szövegeket újrafordítani, mint például Arany János Hamletje. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden Shakespeare-fordítás, vagy Arany szöveg élvezzen védettséget, de a Hamlet és a hozzá hasonló szövegek speciális kategóriát alkotnak. Persze a színházak biztos jobban tudják, miért rendelnek ilyen átírásokat, újrafordításokat, valamint ez tisztességesebb megoldás, mint Arany neve alatt futtatni az önkényesen megnyirbált, megváltoztatott szöveget. Persze, Spiró átiratai esetében más is a helyzet. Egyrészt itt nem fordításról van szó, másrészt Spiró kifejezetten olyan darabokkal foglalkozik, melyek nyilvánvalóan elvesztek az irodalomtörténet süllyesztőjében, és átírásukkal újra felhívhatjuk rájuk a figyelmet. Az eljárás, ahogy azt Spiró meg is említi a kötetben közzétett interjúban, régebben bevett és megszokott dolog volt: élt vele Shakespeare is, fogott egy jó darabot és csinált belőle egy jobbat. 

Jelenet a Czillei és a Hunyadiakból (Forrás: Port.hu)

Kevesebb pátosz, átláthatóbb cselekmény

Az itt közölt két darabból Spiró kivett és hozzáírt jeleneteket, meghúzta a szövegeket, lenyirbált mellékszálakat, egyszerűsített, a mai fülhöz igazította a nyelvezetüket. (Megjegyzem, még óvatos is volt, helyenként elbírt volna a két szöveg erélyesebb igazításokat, sőt több korszerűsítést.) A Czillei és a Hunyadiak egy lélegzettel elolvasható a szöveg lett. Sodró lendületű, izgalmas történelmi-politikai dráma lett belőle, látványos jelenetekkel, fordulatokkal, melyek akár egy mai akciódús történelmi film forgatókönyvét is kiadhatnák. Ahogy a kísérőtanulmány is írja, tipikus magyar pusztulástörténet szenvtelen intrikusokkal, árulókkal és baljós végkifejlettel. Hunyadi János halála után a politikai csatározások kezdődnek, Czillei bábként használja a feladatára alkalmatlan, kamaszkorú királyt V. Lászlót, a főurak egymásnak esnek, a török meg csak a jó alkalomra vár. A cselszövő Czilleit végül megölik, s a helyére lépő Gara nádor javaslatára az ifjú király látszólag megbocsát a Hunyadiaknak. A történet innen tovább olvasható például Arany János V. László című balladájában. Spiró kihagyott néhány kevésbé lényeges kitérőt, megnyirbálta a túlzottan patetikus jeleneteket. Főleg a hosszadalmas párbeszédek és monológok lettek kivágva. Jó példa Hunyadi László és jegyese Mária érzelmes és hosszadalmas párbeszéde a legelején, ami teljesen le is marad. A jegyesek Spirónál csak a darab közepe táján találkoznak, szóváltásuk akkor is rövid, nem bonyolódnak oldalakon átívelő szerelmi vallomásokba. Bár a szöveg sok helyen „egyszerűsödött” ez nem azt jelenti, hogy maga a dráma is le lett egyszerűsítve! Rengeteg a szereplők szájába adott magyarázat (a közönséghez intézett kommentár) lett kihúzva. Spiró tehát sokkal többet bízott az olvasókra és a nézőkre, ezáltal feszesebbé, erőteljesebbé tette a darabot.

Míg Vörösmarty már realista politikai drámát akart írni, addig a Jeruzsálem pusztulása ennél jóval romantikusabb stílust tükröz, sőt Katona darabja a horror felé mozdul. Talán épp ezért, az aktualitás hiánya miatt lett hanyagolva és elfeledve a darab: nem foglalkozott a Kelet-Európában időszerű nemzeti-politikai kérdésekkel. Spiró előszava alapján a szöveg mintegy kétharmada az eredeti maradt. Katona drámaírói tehetsége leginkább az egyes jelenetekben mutatkozott meg az eredeti darabban. A nyugat-európai divatnak megfelelően rémdrámát írt, megrázó, horrorisztikus jelenetekkel, s meg kell hagyni, értette a dolgát. Egyes részek a mai kor sokat látott emberét is komolyan próbára tehetik, például az éhezéstől elkeseredett anya vissza-visszatérő jelenetei, melyek legvégén a saját csecsem korú gyermekét főzi meg és kínálja fel a katonáknak. Spiró alkalmazkodik a darabhoz, saját jelenete például, amikor Berenice zsidó királynő a Jeruzsálemet ostromló római hadsereg vezére Titus előtt nyírja kopaszra magát. Titus alakját is gyökeresen megváltoztatta: a darab elejére helyezett néhány mondatos monológjával idézőjelbe tette minden mondatát és egy szadista szörnyeteget csinált belőle. A Jeruzsálem pusztulása kötetben már jelent meg, 1987-ben Spiró Csirkefej című drámakötetében a Magvető kiadónál.

Jelenet a Szilveszterből (Forrás: MTI)

Regényből drámát

Személyes kedvencem az itt közölt három drámából a Hamvas Béla Szilveszter című regényéből készített színdarab. Ez a színdarab szépen illeszkedik a huszadik század drámairodalmába: lüktető, sodró erejű abszurd-groteszk színház, zavarba ejtően követhetetlen történetszerkezettel, szürreális jelenetekkel. Spiró ezzel a szöveggel számomra eddig ismeretlen arcát mutatta meg. A történet egyszerű: az égiek a tökéletes emberpárt szeretnék összehozni, amit az ördögök meg akarnak akadályozni. Mindennek színhelye egy kocsma, amely fiktív, egymással háborúzó diktatúrák határán fekszik. Ennyi bőven elég ahhoz, hogy elszabaduljon a pokol: a kiskocsmában egy vérbő antiutópia játszódik, mely a sorok között a teljes káoszt és a pusztulást vizionálja. A háborús övezetben hol kisüt a nap, hol havazni kezd, jönnek-mennek a véletlenszerűen arra vetődő szereplők a maguk hihetetlen és bizarr történeteivel, akikről rendre kiderül, hogy ismerik egymást, mindenkinek volt már köze mindenkihez, minden összefügg mindennel (lásd Foucault-inga) olyannyira, hogy néhány oldal után az olvasónak már fogalma sincs, hogy kinek is volt köze kihez, ki kit ismer és honnan. (Ezt a kuszaságot és követhetetlenséget Hamvasnak is Spirónak is fel szokták róni. Én a szövegek hangulatához, üzenetéhez illőnek, stílusjegynek találtam) Mindeközben időről-időre előbukkan egy-egy hulla, odakint zajlik a háború, melyet eszement diktatúrák vívnak egymás ellen, persze mondvacsinált indokokkal, sőt, előre megbeszélve, mint az a kocsmában szintén megforduló diktátorok párbeszédéből kiderül. Hamvas Béla követhetetlen, csapongó, pazar humorú regényéből Spiró egy követhetetlen, csapongó, pazar humorú színdarabot eszközölt, melyben baljós látomás, cinikus társadalom- és emberiségkritika fogalmazódik meg. A Szilveszter olyan szerzőket és darabjaikat idézi, mint Beckett, Dürrenmatt, sőt Csehov, de nem csak hasznosítja az eredményeiket, hanem parodizálja is azokat (Csehov tehetetlen nőalakjait például nem nehéz felismerni ebben a darabban.). Na és persze, kihagyhatatlan a párhuzam Rejtő Jenővel. (Mindezt a szöveg alapján gondolom, a színpadra vitt darabot, amelyről bizony született egy-két elmarasztaló kritika, nem láttam.)

Minhárom darabot színre vitték:A Czillei és a Hunyadiak (Nemzeti Színház) rendezője Babarczy László.  Bemutató időpontja: 2004. február 29., Nemzeti Színház. A Jeruzsálem pusztulása rendezóje: Ruszt József. Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. Bemutató: 1985. 05. 18. Szilveszter (Nemzeti színház) rendezője Keszég László, bemutató: 2008. január 11.