Élet és irodalom>>>

Nyolcharminc, tájleírás
Élet és irodalom
XLVIII. évfolyam 40. szám, 2004. október 1.

Nyögve most, a kissé bamba télidőt
(nyolcharminc talán, az ablakon bever
a kékes ég, a sín zörög) ma délelőtt
lehetne március, de még telel
a folytatás, a szél ma mintha kőpor,
gránit, ha pattan úgy csillan, a percek
fogynak, mint a töltőtoll, ha épp utószor
zizzenve egy kevés tintát kiperceg.
Így ma szikkadó telünk mázsás kolonc,
épp reánk szabottan lassító erő,
lett kedvünk löncshús, kutyák előtt a konc,
mint seben a var, ha vissza-visszanő
évszakok rajzása minket átkarol.
Ennyi hát: most épp e rosszkedvek tele
átformázta ránk magát, és úgy fed el,
mint jobb időnk, ha majdan eltelünk vele.

(Lassan kilenc, olvadni kezd a jég kint,
e tájleírást elnyelné fiókom,
csak ócska hangulat, rongyos, kinőtt ing,
mint karfán csüng halott impressziókon.)