Élet és irodalom >>>

Kezdet
Élet és irodalom
LII. évfolyam 26. szám, 2008. június 27.

Mire megírtam ezt a verset,
letelt huszonhat év. Visszaintett
még távozóban. Ez új kezdet.
Mindennek megint csak kezdete lett.

Most kinézek. Huszonkettes járat.
Lassan átjár fülledt testszaga.
Ölemben táska. Átfogom. Fáradt
hivatalnokok utaznak így haza.

A testtartás is: mintha félteném
e féltáskányi súlyt, mi összeállt.
A többit visszaadtam. Nem volt enyém.
Nem tűnik el. Csak más formát talált.

A város meg kopottan ácsorog,
mint apró falvak útjai mellett
az igény híján felszámolt járatok
buszmegállói. Csak erre tellett.

E városrész pedig már megszokott.
Megszoktam én is. Már megismerem
az összes buszsofőrt, ötvenhatost
s a többit is. Talán gondol velem

a lány a sarki boltból, hogyha aznap
nem mentem el kenyérért és sörért.
Zárral bíbel, kulcsot keresve hallgat,
zárva táblát rak ki. Napja véget ért.

Boltot nyitottak-zártak be közben,
elkoptak ingjeim, két kordzakó
feslett le rólam, egy nőt szerettem.
Az állványozott, folyton változó

utcafrontok is hozzám simultak,
megismernek talán a házfalak,
is. Kísérnek - utolsó útra holtat -
az út mellett a fák. E fák alatt

elvánszorgott így egy évtized.
Kinézek most, úgy féltáskányi súly
ölemben. Lassan sötétedni kezd.
Budán az est mint sűrű pernye hull,

és zökken, majd megáll az esti járat.
A János-hegy bús foltja tintakék.
A hold fölötte. Sűrű éjben hallgat
sötét bársonyként fent a téli ég.