Élet és Irodalom >>>>

Kálmán Gábor: Huszonnyolc

Élet és Irodalom
LIV. évfolyam 17. szám, 2010. április 30.

Szurokszerű Budán az éjszaka.
Két napja már, hogy ónos köd szitál,
és olvadt kátrányként folyik le a
háztömbök érdes oldalán a nyál.

Hűvösvölgy felett szürkeségben
áznak szét a használt nappalok.
Köd száll két hegy között. Az égen
sáros felhők vászna imbolyog.

Tetők felett mennyi tompa visszfény.
Házak között a sodró vérerek
hajlatában szétszóródva, hetykén
peregnek át a sejtek, enzimek,

és szövetté forradt sejtfalakban
kötődnek össze: sűrű éj feszül.
Véres sejtek lobbanása moccan,
csontot ér sötétjük legbelül.

Kislámpát kapcsolok. Leperget-
em magamban most, hogy mennyit ért,
hogy eltelt még egy nap. Teremtett
is. Persze végül mindent visszakért.

Összegeznék, rájövök, nincs minek.
Nincs mit. Épp nullán áll az óralap.
Ennyi volt. Holnap új nap. Felkelek,
elmegy megint egy újabb munkanap.

Eltelnek egymás után a percek,
nem hordozva semmi lényeget.
Sűrű éj van. Egy nap lepergett.
Huszonnyolc év így telt el, bassza meg.