Élet és Irodalom
VERS - LXIII. évfolyam, 41. szám, 2019. október 11.
https://www.es.hu/cikk/2019-10-11/kalman-gabor/lassan.html

Lassan

Lassan kezdem elfelejteni a gesztusaidat.
Ahogy sírós arcot vágtál az ágyban,
mikor nagyon élvezted,
vagy csak úgy tettél, hogy nekem imponálj, ki tudja.
Olyankor volt csak fájdalmas az amúgy jól szervezetten
folyton gondtalan arcod.
Vissza tudom persze idézni.
A kis homlokráncokat az orrod fölött.
Az orrodat, ami közel sem tökéletes,
de én így szerettem, baszott romantikus vagyok,
folyton szerelmes a hibákba.
Szeretem a hibákat.
A tökéletes emberek bosszantanak.
Benned azt szerettem, hogy tökéletes akarsz lenni,
holott, szerencsére, messze vagy tőle,
magasabb a legtöbb srácnál,
kicsike a melled mint egy fél citrom,
szemüveges vagy, gyerekkorodban nyilván utáltak érte.
Csak néha-néha derült ki, mi jár a fejedben,
hogy van benned bizonytalanság.
Mennyire idegesítene ez most, ha hallanád.
Gondolom majd jön valaki, akit tényleg szeretsz.
Lesz valaki, aki hozzád illik,
magadnál is fontosabb.
Lassan ezeket elfelejtem, ez a baj.
Csak itthon molyolok ezzel néha éjszaka.
Ez az elmúlás, a visszavonhatatlanság,
ez zavar. Úgyis el fog tűnni,
csak ez van még időnként éjjel itt.
Az orrod, a gesztusaid, amiket esküszöm,
lassan elfelejtek.
Mennyi lemondás van ebben.
Olyasmik, amiket te nem ismersz,
mert tökéletes akarsz lenni, ez lefoglal.
Jól teszed.
Legyél másokkal, hidd, hogy szerelmes vagy,
hidd hogy ők a jók. Legyél bátor és fiatal, hidd,
hogy a világ miattad van, így szerettelek.
Ne gondolj erre, ezt mondanom sem kell, tudom.
Én majd összegzem ezt, mert ez elmúlik.
Hol leszel tíz év múlva, hol vagy már most.
Hol lesz az egész.
Lassan elfelejtem.

(A képen tektonikus törésvonal, távolodó földtani lemezek Dél-Izlandon)