Élet és Irodalom
VERS - LXIII. évfolyam, 41. szám, 2019. október 11.
https://www.es.hu/cikk/2019-10-11/kalman-gabor/nem-tortent-semmi.html

Nem történt semmi

Egy kávét ittam, valahol egy
apró belvárosi helyen. Idegen
környezet volt, senki nem
ismert. Halk zene
duruzsolt, egy rozsdaszínű
kutya feküdt a földön,
néhány légy körözött a
levegőben álmosan, egy
szomszéd étterem hátsó
ajtaján dőlt a gőz. A
teraszon fiatalok beszéltek,
valami roppant fontos
dologról, persze,
jelentéktelen téma volt, de
szinte szerettem őket érte,
hogyan lelkesednek a
semmiért. Régi csempe
futott végig a padlón,
a fúgákban megrekedt
ragacsosan a piszok,
az asztalok kovácsoltvaslábai
barokkosan csavarodtak.
Észre sem vették, ahogy ott
ülök, mindenki tette a dolgát,
a pincérlány kedves volt,
a kutya aludt,
a fiatalok megváltották a
világot. Hogy elment az életem,
ez jutott eszembe, nem
tudom, miért. Semmi okom
nem volt erre, ott, akkor,
bármikor máskor eszembe
juthatott volna. Váláskor,
költözéskor, nagy döntések
idején, ki tudja miért pont
ott, pont akkor.
De úgy futott rajtam át ez,
mint egy villám
a nyári zivataron,
hangosan ropogva,
megrengetve a földet,
mind a négy égtáj sarkait.
Csak én tudtam róla,
csak az én fejemben történt.
Körbenéztem, hogyan tovább,
de senki nem figyelt.
Mindenki tette a dolgát.
A szívverésem lelassult,
mint egy alvó kölyökkutyáé,
bármikor máskor megijedtem
volna, de ott szinte észre sem
vettem az egészet.
Szemben egy régi tükör
nézett vissza rám, a széleit
kikezdte a kor,
itt-ott meg volt repedve,
benne én, talán ezért volt az egész.
Végül is, jobban átgondolva,
nem történt semmi sem.