Élet és Irodalom, 2021/14 »»»»

Augusztus volt, nehéz forróság.
Napok óta zsíros kánikulában ázott a város.
A fejemben felvetések és megoldások
jártak, csupa felesleges dolog, mintha újra
kamasz lennék, annyit töprengtem rajta,
milyen is ez az eset.
Augusztus volt, a sárga leveleket áttetsző
műanyag zsákokba szedték, esett
is délután, csupa átmenet,
tapadó város, és gondatlanul
széthagyott zsákok az utcákon,
mennyi rendszer működik
felettem, gondoltam erre egyből, csupa
elszántság és szabályozatlanság,
az avar nedves szagát érzem azóta is,
hogy a megérkezésben nem is az
érkezés a kérdés,
hanem,
hanem nincs benne kérdés,
mert
megérkezni egyszerű,
hogy ott, akkor, hirtelen
minden egy helyen van,
hogy nézed harminckilenc év
dolgait,
mint az avarral tömött nejlonzsákokat
az utcasarkon, ezt a meghatározhatatlan
illatot, hogy ezzel magad vagy,
mint a megérkezéssel,
mert megérkezni egyszerű, de megérkezve
is maga van az ember,
ez olyasmi, amiben senki nem segít,
neked kell megoldanod ezt is,
mint a hullásban, úgy ebben is magad vagy,
hogy ne lássa senki, elvonulsz, mint
a kutyák, ha aludni térnek,
magadra hagyva vagy boldog és boldogtalan,
magad sem tudva, hol van ez jól,
úgy igazán jól,
ezek a dolgok messze vannak,
mert augusztus van, nehéz forróság,
hogy megérkeztél,
és ezt is neked kell megoldanod,
hogy az érkezés milyen egyszerű.