https://www.rovart.com/hu/janega-kornel-szep-elete_3850

Elanyátlanodott”  ezt a szemléletes szót használjuk akkor, ha valaki gyámoltalan. „Elapátlanodás” nincs a nyelvünkben, pedig a jelenség nagyon is létezik.

Apának lenni mindenképpen egyfajta istenszerep. Ehhez a felettes énhez való viszony mindenki számára meghatározó. Ha jó volt az apja, akkor azért, ha rossz, akkor meg azért, ha pedig egyáltalán nem volt, akkor aztán igazán.

Ez így van, mióta világ a világ, hiszen az európai irodalom voltaképpen azzal kezdődik, hogy egy Télemakhosz nevű fiú elkezdi keresni azt az apát, aki nélkül ő felnőtt, s akiről az a hír járja, hogy már nem is él…

A modern válságkorszakban, azaz nagyjából a 19. század második fele óta, az apa/apátlanság témája egyre gyakoribbá vált. Hogy a 20.  21. században ki mindenki keveredett bele ebbe a kérdéskörbe, azt itt most nem kell részletezni, elég csak megemlíteni a tényt, hogy majdnem mindenki belekeveredett.

Kálmán Gábor harmadik regénye is az „apák és fiúk” tárgyát fejtegeti. Illetve hát: se apák, se fiúk. „Nem több ő nekem, mint egy lábjegyzet a születési anyakönyvi kivonatomon.”

A Janega Kornél szép életének elbeszélő főhőse többször is elveszíti az apját: amikor gyerekkorában elhagyja őket, amikor azt hiszi, hogy halott; aztán váratlanul kiderül, hogy él, de éppen haldoklik. A végső találkozás az apa halálos ágyánál nem válik nagy beszélgetéssé vagy leszámolássá, hanem valahogy ügyetlen, semmitmondó, semmit meg nem oldó köntörfalazás lesz belőle.

Ahogy az egész regény az ügyetlenkedésről, az otthontalanságról, az elhagyatottságról és az ezektől való menekülési kísérletekről szól.

Sosemvolt szépidőnk - tárcasorozat a Szif online-on.

Nyár van, és írni kellene, miközben a légzés leköti az összes agykapacitásomat.

Mondtam már, hogy gyűlölöm a nyarat? Mint Brian a rómaiakat. Nagyon.

Hogy cselekvésre ösztönözze magát az ember ebben az időben, az jóformán képtelenségnek tűnik, és nem szégyellem bevallani, hogy utánajártam: a kutyámnak van igaza. Hason fekve, a konyhapadlón a legelfogathatóbb a helyzet. A porcicák és a rég nem talált, elveszettnek hitt, Isten tudja hová kallódott konyhai eszközök, asztal alá esett kiskanalak között, a pincéből felszálló levegőtől hűvös konyhai járólapon. Bár Rapli zokon vette, hogy a helyén fekszem, mintha annektálta volna ezt is, mint a stratégiailag szintén kulcsfontosságú kanapét.

Vízivárosban már – nincs jobb megfogalmazásom – íze van a forróságnak, szinte lángol, izzik a levegő. Vagy mit is csinál a levegő olyankor, amikor hullámzik a távolban, mint a filmek sivatagi jeleneteiben az út felett. A Bambiban egy tűt sem lehet leejteni, fáradt vízivárosi öregek egymás hegyén-hátán fogyasztják a viceházmestereket meg a könnyű Drehert, még a táblajáték is el van akadva a kezükben. A Jurányiban szandálos lányok és fiúk heverésznek mindenről megfeledkezve, szügyig rövidruhákban, én vagyok az egyetlen zakós, hosszúnadrágos a városban, mert velem a nyár nem fog kiszúrni, illetve úriember nem izzad.

A hal vére, ÚjForrás, 2018, június - a fejezet olvasható az Új forrás oldalán

"Vagy negyven percig mentünk, a külváros felé. Vasútállomásokon és hidakon át, olyan szakaszokon, amikről eddig azt hittem, igazából csak a budaiakat ijesztgetik a létezésükkel. Végül aztán egy tipikus kisvárosi panelházas részhez értünk, és egy tipikus kisvárosi panelházba mentünk be. Szerényen berendezett kislakás volt. A lakótársa a szomszéd szobában aludt. Egy matrac volt az ágy a majdnem üres szobában, amit bérelt.
– Sokat jövök-megyek, nem hordok magammal túl sok mindent – magyarázta.
Valami bort bontott. Míg a konyhában matatott, azt a pár könyvet nézegettem, ami a matraca mellett volt. Szonja bölcsészlány volt, alkalmi munkákból, fordításból, korrektúrázásból élt.
Amikor bejött a borral és a poharakkal, még egy darabig beszélgettünk, a bornak talán a felét megittuk. Aztán lekapcsolta a villanyt, és vetkőzni kezdett a sötétben. Az utcai lámpák beszűrődő fényében jól kivehető volt az alakja. A törékeny alkathoz voltam szokva, de mivel Szonja magasabb volt, vékonyabbnak tűnt még Emmánál is. Pici volt a melle, a csípője alig ívelt, a bőre pedig hófehér. Valószerűtlenül fekete haja csak úgy villogott az utcalámpák fényében. Világos bőre mellett olyan csillogós éjsötét színe volt, mint az obszidiánnak. Egyszerű fehér bugyit hordott, azt magán hagyta, a melltartót viszont levette. Legszívesebben egyből a tenyerembe simítottam volna a mellét, de uralkodtam magamon, csak az oldalát végigsimítva, szinte véletlenül érintettem meg.“

Töredezettségmentesítés - Károlyi Csaba kritikája Janega Kornélról az Élet és Irodalom friss lapszámában.

Kálmán Gábor: Janega Kornél szép élete. Regény. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018, 198 oldal, 2990 Ft

Mit tehet Kornél? Nem sokat: „azzal nyugtattam magam, hogy én nem az apám vagyok, hogy a vér nem számít semmit, ez nem befolyásol a tetteimben”. (84.) Pedig, de. Aztán az író, aki kiírta magából a harminc éves apahiányát, egyszer csak azzal szembesül, hogy ott találja magát saját regényének díszleteiben. Hiába hiszi, hogy már túlesett rajta: „Szép halált adtam, apámnak. Tulajdonképpen fel is mentettem minden tekintetben. Hagytam, hogy inkább a főszereplőt falja fel az élete.” (188.) Mármint A temetésben.

Született egy újabb remek regény. Olvasható az előzőtől függetlenül is, de ha összeolvassuk A temetés (2016) és a Nova (2011) című könyvekkel, még inkább kirajzolódik előttünk egy nagyon tudatos, nagyon megmutatkozni akaró író arcképe.

Csanda Gábor kritikája a dunszt.sk-n.

Szmerka Dániel írása Janega Kornélról

Talán már azelőtt gondolkodóba ejti az olvasót Kálmán Gábor legújabb regénye, a Janega Kornél szép élete, hogy kinyitná a könyvet. A cím azonnal előhívhatja azt a zsigerileg kódolt közép-európai reflexünket, mely szerint, ha a folyamatosan megélt életet olyan esszenciálisan esztétikai – és az élettel való kapcsolatában leginkább pozitív tartalmú – fogalommal társítják, mint a szép, akkor az bizonyára csak a közép-európai írónak a széphez és az élethez való ironikus viszonyulását tükrözheti. Az illető mást mond, mint amit gondol. Talán épp az ellenkezőjét. Mert a szép élet örök homályban hagy minket; jelentése legalább annyira nehezen körülhatárolható, mint amennyire könnyen. Következésképp a közép-európai író közép-európai olvasójával űzött játéka is kétirányú, az olvasóban ugyanis, talán lassabban ébredne fel a gyanakvás, ha pontosabb fogalma lenne arról, mit is jelenthet a szép élet. Esetleg, ha Janega Kornél élete nem szép lenne, hanem csodálatos, varázslatos, felhőtlen – mindez, persze más következményekkel járna Janega Kornél életére és az olvasóra nézve. Egy biztos, a gyanakvás nem alaptalan, Janega Kornél élete ugyanis semmiképp sem nevezhető szépnek – jelentsen bármit is –, de csodálatosnak, varázslatosnak, felhőtlennek sem.

Bak Róbert ajánlója az eklutura.hu-n.

Janega Kornél szép élete, Kalligram, 2018, 200 oldal

Libri - szerzők

Elkerülni a halált, Kalligram, 2018 június

Előjegyzés: Kalligram-Libri

Könyvhét 2018

Kálmán Gábor: Janega Kornél szép élete, Kalligram, 2018, 200 oldal

Fülszöveg: Apa- és hazahiány, otthonkeresés, ez Janega Kornél szép élete. A regény egy felvidéki születésű férfi Észak-Szlovákiától Vízivárosig tartó, hiányokkal, válásokkal, szorongással kísért útját mutatja be. Egy apa elvesztése nem olyasmi, ami egyszer történik, hanem állandó hiány és seb. Janega Kornélnak valójában többször kell elvesztenie az apját. Amikor elhagyja, amikor végleg eltűnik, amikor halottnak nyilvánítják, amikor ténylegesen meghal. Mindez a harminc év alatt folyamatosan kíséri, megbélyegzi Janega Kornélt.

Kálmán Gábor harmadik könyve az otthontalanság regénye. Egy rendkívül tudatosan építkező író kiforrott stílusú, erős és tiszta prózája.

Hátsó borító: Harminc év fölött kezdődik a mítoszrombolás. Végignézzük az apa halálát és rájövünk, arra rendeltettünk, hogy másoljuk a szüleink keserű életét. Kálmán Gábor sötéten hömpölygő prózája az elveszett lehetőségekről, a halálról, az elhagyásról szól, egyszóval az életről. Arról pedig tudjuk, hogy ritkán szép. (Jászberényi Sándor)

Kálmán Gábor - Janega Kornél szép élete, Kalligram 2018, 200 oldal, megjelenés: 2018 június 7.
Facebook

Előjegyzés: http://kalligram.libricsoport.hu/fooldal/konyvek/janega-kornel-szep-elete/

Fülszöveg: Apa- és hazahiány, otthonkeresés, ez Janega Kornél szép élete. A regény egy felvidéki születésű férfi Észak-Szlovákiától Vízivárosig tartó, hiányokkal, válásokkal, szorongással kísért útját mutatja be. Egy apa elvesztése nem olyasmi, ami egyszer történik, hanem állandó hiány és seb. Janega Kornélnak valójában többször kell elvesztenie az apját. Amikor elhagyja, amikor végleg eltűnik, amikor halottnak nyilvánítják, amikor ténylegesen meghal. Mindez a harminc év alatt folyamatosan kíséri, megbélyegzi Janega Kornélt.

Kálmán Gábor harmadik könyve az otthontalanság regénye. Egy rendkívül tudatosan építkező író kiforrott stílusú, erős és tiszta prózája.

Napszúrás - Jelenkor, május
Szerkesztői ajánló ››››››
#janegakornélszépélete

Kálmán Gábor: Janega Kornél szép élete, Kalligram, 2018, 200 oldal

Fülszöveg: Apa- és hazahiány, otthonkeresés, ez Janega Kornél szép élete. A regény egy felvidéki születésű férfi Észak-Szlovákiától Vízivárosig tartó, hiányokkal, válásokkal, szorongással kísért útját mutatja be. Egy apa elvesztése nem olyasmi, ami egyszer történik, hanem állandó hiány és seb. Janega Kornélnak valójában többször kell elvesztenie az apját. Amikor elhagyja, amikor végleg eltűnik, amikor halottnak nyilvánítják, amikor ténylegesen meghal. Mindez a harminc év alatt folyamatosan kíséri, megbélyegzi Janega Kornélt.

Kálmán Gábor harmadik könyve az otthontalanság regénye. Egy rendkívül tudatosan építkező író kiforrott stílusú, erős és tiszta prózája.

Hátsó borító: Harminc év fölött kezdődik a mítoszrombolás. Végignézzük az apa halálát és rájövünk, arra rendeltettünk, hogy másoljuk a szüleink keserű életét. Kálmán Gábor sötéten hömpölygő prózája az elveszett lehetőségekről, a halálról, az elhagyásról szól, egyszóval az életről. Arról pedig tudjuk, hogy ritkán szép. (Jászberényi Sándor)

The rope from the neck of a hanged man

(Nova)

Translated by Robert Smyth and Ágnes Molnár 

Sklenár kept it secret that he had held on to a rope taken from the neck of a hanged man, having stashed it under the bar. For decades, it lay there below the sink, under the cover of the inside shelf that was stacked with all sorts of stuff; dishwashing liquid, soda siphon cartridges and discarded empty Slatina[1] bottles, where only the pipe coming out of the sink’s siphon reached out to subsequently disappear into the mouldy brick wall.

 Sklenár revealed his secret in his dying voice to his son, Vlado, before he expired in the creaking, time-worn Škoda sanitka[2] on their way to the town clinic. Vlado wasn’t exactly happy that his dad, instead of simply dying, was making a scene. Vlado wished to get over the whole thing as soon as possible, so he nodded approvingly, whereby he didn’t actually mean to imply that he understood but was instead rather keen to hurry the old man up, to let him say what he wanted, so that they could then both go their separate ways.

Up until this point in time, Sklenár somehow thought he could get away with it, because in Jasná Horka everybody had a bizarre story, and most people inherited one anyway, one that they came into with their family name. No wonder people in neighbouring villages were afraid of them. All Jasná Horka citizens are a bit deranged, they would say.

The ramshackle Škoda sanitka that reeked of faux leather almost fell apart on the way, the decrepit car-body shook and rattled. Rust had damaged it, the upholstery was torn, the door of the glove-compartment was broken, and large chunks were missing from the inside locks’ plastic fasteners. The cream-coloured cover had worn off from the windows of the cargo hold that had been turned into the patient compartment. It was an old, front-engine Škoda 1203 minibus, although the Škoda elf-head emblem was missing from the front, just like the disks from the wheels, although they might have been missing even when it came off the production line. This made Vlado contemplate that he had never seen disks on the wheels of any Škoda sanitka, even though this model was quite popular, ever since they started using them for the ambulance service, which might have been 15 or 20 years ago. Vlado tried to recall the first time he saw a Škoda 1203. A hot summer day sprang to mind when, still as a child, he saw a brand new model, a shiny red one. It was whizzing alongside the corn fields, and he ran after it barefoot as far as he could, because he had never seen such a beauty – such a foreign and exciting object – before in Jasná Horka.

Újabb fejezet főhősünkről, Janega Kornélról az Élet és Irodalom friss lapszámában.

>>>>> Élet és Irodalom 2018/9.

A pokol lovasai

Tisztességesen öltem meg az apámat, azt hittem, ezzel vége a történetnek.
Nem jutottunk vissza az országba.
A határon átvezető hídon felborult egy kamion, keresztbefordult, miközben feketén úsztak felette a baljós viharfelhők. Szorongtam az anyósülésen, rázta a kocsit a szél, csak arra tudtam gondolni, hogy szeretnék hazajutni.
Vissza kellett fordulnunk, a kamion teljesen elzárta – valószínűleg órákra – a forgalmat a hídon. Kiborult a rakománya is. Fagyasztott csirkék. Tollfosztott, halott madarak lepték el a hazavezető utat. Sok halványsárga tetem, görgette őket a szél, összefújta és szétszórta, miközben a kamionsofőr idegesen gesztikulált a rendőrökkel és viszont.
A háttérben nemzeti lobogókat cibált a vihar.
Talán tíz-húsz percig vártuk, hátha történik valami, aztán feladtuk. A sort fokozatosan hagyták el az autók, tolatgatás, ipszilon fordulás, káosz lett a híd felé vezető útszakaszon, egymás után adták fel az autósok a várakozást. A legtöbben csak a szomszédos városba mentek vásárlóturizmus miatt. Bár két szomszédos kelet-európai országról volt szó, odaát mégis többet ért a nemzetközi valuta a kissé elmaradott helyinél. Ez volt a mi hazánk.
Tolatgattunk, Gergő, aki vállalta a sofőr szerepét erre a napra, olyan nyugodt volt, mintha mi sem történt volna, pedig végigasszisztálta az egész napomat. Visszavezetett a városba, majd egy másik utat keresett a telefonján. Az ország belseje felé indultunk, száz kilométer kerülő várt ránk a viharban a következő határátkelőig. Alig pár kilométer meg egy folyó választotta el a két országot ezen az útszakaszon, mégis rám nehezült, a mellkasomat nyomta a gyerekkorom. Szögletes épületek, ismerős feliratok, a jegenyék az út mellett.
Nagyon szerettem volna hazaérni Vízivárosba.
Csak azért mentem bele a találkozóba, mert mi van, ha van Isten.

Beszélgetés a Horgerúr című műsorban - elhangzik Ben Caplan Down to the River című száma, az Oláh Dezső Trió Pass away kompozíciója, ami A temetés soundtrackje is egyben, valamint az FBJB Experimenttől a Könnyű közöny című szövegből készített boogie.

Tárcák - Magyar Nemzet Magazin 2018 február 18.

Egy fejezet Janega Kornél történeteiből - részlet egy készülő regényből

Kalligram 2018/1.

A szív helye

Egy hónapra el kellett hagynom Vízivarost. Egy porcikám sem vágyott rá, de Díta ott mászkált a házfalak között, mint egy sötét kísértet. Majdnem tíz éve éltem már ekkor itt. Pedig véletlenül keveredtem ide. Lakást vásárolni indultam valahol máshol Budán, mert az oldal azért biztos volt. Eladták mire odaértem. Az ingatlanos lelkiismeretes volt. A válság legmélyebb pontján jártunk, pangott a piac, aki nem volt igazán profi a szakmában, elvesztette az állását. Ajánlott egy másik budai ingatlant. Egy lerobbant, ütött-kopott száztíz éves háztömb volt a cím, klasszicista alapokon távol-keleti ívek díszítették a frontot a tetőrész alatt. Megvetemedtek az ablakkeretek, szórtan hiányoztak a faredőnyök az ablakokról. A lépcsőházban még kint volt a légvédelmi óvóhelyfelelős lakásának száma. Az udvaron körbe térdmagasságban futó pinceablakokat vastag, bombabiztos vasredőnyök védték. 

A környék csendes volt, mint egy halotti tor. 

Egyből beleszerettem.

Az utcai kiskereskedések ablakában ott lógott a kiadó tábla, nyugdíjra készülő boltosok adták el bennük az utolsó light kólát. Letűnő szakmákkal volt tele az utca, szatócs, színestévé-szerviz, bőrdíszműves, könyvkötő. A mesterek többsége drágábban és pontatlanabbul dolgozott, mint a közeli plázában a főiskolát halasztó miszterminites srácok, mégis inkább mindenki idejárt. Vízivárost nem jó elhagyni. Mintha sűrű erdőből lépne ki az ember, rögtön egy túlzsúfolt sugárútra.  

Odabent gazzal felvert udvar, tipikus ódon sárga járólapokkal, omladozó körfolyosókkal, cselédlépcsőházzal. Már ekkor hallottam a másodikról leszűrődő kéjes, ritmikus nyöszörgést. A tartófalak méter vastagok voltak, a válaszfalak viszont papírvékonyak. Azonnal beleszerettem a házba, pedig a lakást még nem is láttam. Avítt, bútor és naftalin szagú garzon volt, egyértelműen egy évtizedek óta bezárkózva élő öregasszony élettere. Rózsafüzér, hamutálban ékszerek, ránézésre tonnasúlyú réges-régi gáztűzhely, az a típus, ami még vaslábakon állt. A konyhában falra szerelt, súlyos fémmosdó helyettesített mindent, amit a modern konyhák tudnak. Akár egy nagyobb gyereket is meglehetett volna benne fürdetni.  A szobában klasszikusok a vitrinben, matt borítójú, század eleji kiadások, aranypászmákkal díszítve. 

A falak között ott motoszkált az elmúlás.  

Az egykori tulaj valószínűleg itt halhatott meg. Halála pillanatában viszont elégedett lehetett. Hagyott maga után temetésnyi pénzt és rendezte a dolgait: könnyű volt a szoba levegője, semmi nyomasztó nem volt benne.

Tárcák - Magyar Nemzet Hétvégi Magazin, 2018 január/1.

Tárcák - Magyar Nemzet Hétvégi Magazin - 2017 December

Tiszatáj, 2017 október
T. Tóth Tünde Túllépve, mégsem eresztve (Kálmán Gábor: A temetés)

>>> tovább után folytatás

"A Fochaud Bela Jazz Band ismét fergeteges koncerttel várja rajongóit a Trafikban! Irodalmi szövegek, punk-jazzes zenék,új számok. Tombol az ötösfogat! Az est vendége: a zenekar kedvenc házi költője: Kálmán Gábor!"

Az esemény eventje a Facebookon